Hirdetés

Fellendítenék a munkaerőpiacot

A minimálbér fokozatos emelésével 2018-ra vagy 2019-re a romániai juttatás elérheti az európai uniós szintet – nyilatkozta kedden egy szakmai konferencián Rovana Plumb munkaügyi miniszter hozzátéve, hogy legközelebb július elsejétől emelkedik a minimálbér. 

2015. március 24., 15:502015. március 24., 15:50

A tárcavezető kifejtette: az EU szociális chartája szerint a minimálbér értéke a tagországban jegyzett átlagfizetésnek legalább fele kell hogy legyen. „Ez év júliusától a juttatás bruttó 975 lejről 1050 lejre emelkedik, majd január elsejétől 1200 lejre. Az új adótörvénykönyv, illetve a bérezési törvény elfogadása nyomán arra számítunk, hogy a hazai minimálbér 2018–2019-re eléri a többi tagország átlagát” – magyarázta Rovana Plumb.

Hozzátette: a fizetésemelés jelenleg 1,7 millió alkalmazottat érint, 30 százalékuk magánvállalatoknál, 70 százalékuk pedig a közszférában dolgozik.

A munkaügyi miniszter arról is beszámolt, hogy Romániában jelenleg 5,26 millió munkavállalót tartanak nyilván, a nyugdíjasok száma pedig ötmillió. „Év végén még ugyanannyi alkalmazott volt, mint nyugdíjas, az idei év első két hónapjában azonban 64 ezerrel emelkedett a munkavállalók száma” – közölte a tárcavezető.

Nőtt a munkanélküliségi ráta tavaly az utolsó negyedévben
Az előző negyedévi 6,5 százalékról Romániában 6,7 százalékra nőtt a munkanélküliség a múlt év utolsó negyedévében – közölte kedden a román országos statisztikai intézet. A múlt év végén 618 ezer munkanélküli volt Romániában. A 20 és 64 év közöttiek foglalkoztatottsági rátája 65,4 százalék volt, ami 4,6 százalékponttal maradt el az Európa 2020 stratégia keretében Románia által vállalt 70 százalékos foglalkoztatottsági aránytól. A tavalyi utolsó negyedévben a férfiak körében 68,8 százalékos foglalkoztatási arányt jegyeztek, a nőknél regisztrált 52,7 százalékkal szemben.

Rovana Plumb ugyanakkor az Európai Bizottság legfrissebb felmérése hivatkozva elmondta: a romániai lakosság „boldogságmutatója” már 7,2 pontos, ez meghaladja a 7,1 pontos uniós átlagot. A bizottság a felmérés nyomán azt vizsgálja, hogy az egyes tagországok állampolgárai mennyire elégedettek saját életükkel.

„A következő időszakban jelentős beruházásra készülünk: a humánerőforrás-központú gondolkodásmód helyett a humántőkét központba helyező mentalitást szeretnénk minél inkább népszerűsíteni. Tisztességes és méltányos bérezési politikát fogunk kialakítani, hogy egyértelmű összefüggés legyen a teljesítmény és a juttatások mértéke között. Az erre vonatkozó tervezetről már tárgyalások zajlanak a munkaügyi, pénzügyi és regionális fejlesztési minisztériumban, nemsokára pedig az érintett szervezetekkel is megvitatjuk a kezdeményezést” – fejtette ki Rovana Plumb.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén

A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

2026. július 02., csütörtök

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése

Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Hirdetés
2026. július 01., szerda

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?

Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?
2026. július 01., szerda

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is

Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is
2026. július 01., szerda

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül

A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
Hirdetés
Hirdetés