
Temesváron épül meg az ország legmagasabb épülete – derül ki az országszerte több plázát is működtető Iulius csoport csütörtöki közleményéből. A Iulia Dascălu tulajdonában levő vállalat 220 millió eurós ingatlanfejlesztésre készül a Béga-parti városban, az 594 ezer négyzetméter beépített területűre tervezett beruházás – amely egyébként magába foglalja a már létező Iulius Mallt is – keretében irodaházak, bevásárlóközpont épül, és kialakítják a térség legnagyobb parkját is.
2015. július 16., 17:452015. július 16., 17:45
„A befektetés az ország nyugati részének legnagyobb magán tőkeinfúzióját jelenti az ingatlanpiacon. Ez lesz a vállalat portfóliójában immár a második vegyes rendeltetésű beruházás a jászvásári Palas ingatlanegyüttes után” – derül ki közleményükből.
Az Openville nevű komplexumban a legnagyobb részt az irodahelyiségek teszik ki. Hét A kategóriás irodaház épül, összesen 131 négyzetméternyi bérbe adható felülettel – közöttük lesz Románia legmagasabb épülete. Ezekkel a hivatalos közlés szerint a terjeszkedő politikát folytató multinacionális vállalatokat célozzák meg, és számításaik szerint mintegy 13 500 személy dolgozik majd itt.
A projekt egyik legfőbb látványosságának a nyugati országrész legnagyobb parkját szánják, ami 55 ezer négyzetméteren terül majd el, és egy „valóságos szabadtéri relaxációs oázis” lesz, játszóterekkel, körhintával, korcsolyapályával, szökőkutakkal, terekkel, több mint ezer fával és 20 ezer bokorral. Ugyanakkor több mint száz kiskereskedelmi egységet – boltot, vendéglőt, kávézót – is terveznek nyitni, s egy 15 termes mozit is ígérnek.
Az Openville-ben négy eseménytermet is kialakítanak, összesen 2500 férőhellyel – ezek kongresszusoknak, szemináriumoknak, üzletember-találkozóknak, illetve magán partiknak adnak otthont. Összesen 3750 parkolóhely áll majd az ügyfelek rendelkezésére.
Az építési munkálatok ősszel rajtolnak el, 2016 végéig pedig 33 ezer négyzetméternyi irodafelületet terveznek átadni. 2017 utolsó negyedéig 80 ezer négyzetméternyi A kategóriás irodafelületet, a kiskereskedelmi részt, illetve a parkot tervezik átadni. A 131 ezer négyzetméterig terjedő második részt a piac igényei szerint fejlesztik.
Mint ismeretes, a csoport tulajdonában négy Iulius Mall nevet viselő pláza van – Jászvásáron, Temesváron, Kolozsváron, valamint Suceáván –, illetve a jászvásári Palas multifunkcionális ingatlanegyüttes. Az irodapiacon eddig 55 ezer négyzetméternyi A kategóriás irodát alakítottak ki, további 15 ezer négyzetméter pedig építés alatt áll.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
szóljon hozzá!