Képünk illusztráció
Fotó: Pixabay.com
Az Országos Statisztikai Intézet felfelé módosította a tavalyi román gazdasági növekedést, amely 5,9 százalékos volt a februári gyorsjelentésben közölt 5,6 százalékkal szemben.
2022. március 08., 14:092022. március 08., 14:09
A statisztikai intézet keddi közlése szerinti 5,9 százalékos növekedés is elmarad a korábban remélt 7 százalékostól. A tavalyi negyedik negyedévben a román bruttó hazai termék (GDP) 0,1 százalékkal csökkent az előző negyedévhez mérten a február közepén közölt 0,5 százalékos visszaesés helyett.
Február közepén a statisztikai intézet még 2,2, illetve 2,7 százalékos növekedésről számolt be. Módosították az előző negyedévekhez mért, szezonális és naptárhatással kiigazított negyedéves adatokat is, így a második negyedévben 1,5 százalékkal nőtt a román gazdaság a korábban közölt 1,1 százalékhoz képest, a harmadik negyedévben 0,4 százalékkal bővült a korábban közölt 0,1 százalékkal szemben.
A román kormány az első félévi adatok után 7 százalékos gazdasági növekedésre számított, de az év második felében a növekedést lassította a koronavírus-járvány ötödik hulláma, az energiaválság és a növekvő infláció. A román kormány gazdasági előrejelzési bizottsága a februári gyorsjelentés után 0,3 százalékponttal csökkentette az idei GDP alakulására vonatkozó prognózisát, így 4,3 százalékos növekedésre számít a korábbi 4,6 százalék helyett.
Reálértékben 0,1 százalékkal csökkent a bruttó hazai termék (GDP) 2021 negyedik negyedévében az előző negyedévhez képest – közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet.
Romániában legkésőbb 2027 elejére beindul a gazdasági növekedés – jelentette ki csütörtökön Nicușor Dan. Tavaly kis mértékben nőtt a román GDP, és a kilátások sem túl fényesek.
Az év végéig 250 lejes élelmiszer-utalványokban részesülnek az alacsony jövedelmű személyek és 500 lejes szociális utalványokban a hátrányos helyzetű iskolások – jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Dragoș Pîslaru.
Várhatóan a jövő héten indul az idei roncsautóprogram – jelentette be Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter.
Idén augusztusban 15 043 új személyautót helyeztek forgalomba Romániában, 52,6 százalékkal többet, mint a tavalyi nyolcadik hónapban – közölte a Gépkocsigyártók és -importőrök Egyesülete (APIA).
Az elmúlt egy évben az elektromos energia, a friss gyümölcsök, valamint a higiéniai és kozmetikai szolgáltatások drágultak a legnagyobb mértékben az Országos Statisztikai Intézet (INS) csütörtökön közölt adatai szerint.
A júliusi 7,4 százalékról augusztusban 9,9 százalékra nőtt az éves infláció Romániában – közölte csütörtökön az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Petre Florin Manole munkaügyi miniszter szeretné, ha minél több nyugdíjas amellett döntene, hogy bankkártyára kapja a nyugdíját.
Az Európai Bizottság 49,8 millió eurós sürgősségi támogatási csomagot javasolt hat uniós tagállam gyümölcstermesztő és bortermelő ágazatában tevékenykedő gazdálkodók számára, amelyből Románia a második legnagyobb összegű, 11,5 millió eurós támogatást kap.
Fel sem merül, hogy Románia költségvetési deficitje elérje a GDP 11 százalékát – jelentette ki szerdán Nicușor Dan államfő. A miniszterelnök a napokban elismerte, hogy Románia képtelen teljesíteni a hiánycélt.
21 állami vállalat különleges ügyvezetőjét menesztette Radu Miruță gazdasági miniszter, egyesek közülük akár 30 000 lejes fizetést is kaptak – ezt maga a tárcavezető jelentette be kedden este.
szóljon hozzá!