
2013. február 04., 19:532013. február 04., 19:53
Az akció keretében csütörtökön kilenc sepsiszentgyörgyi vendéglő csökkenti felére az árait, helyenként az a la carte menüt kínálják féláron, máshol kimondottan erre a napra összeállítanak egy menüsort, és azt ajánlják 50 százalékos kedvezménnyel. A szervezők elmondása szerint Erdélyben csak Sepsiszentgyörgyön rendezik meg szervezett formában a falánkcsütörtök elnevezésű akciót, máshol a vendéglők önállóan hirdetik meg az árkedvezményt. Az erdélyi kezdeményezés egyébként néhány éve magyarországi mintára, Székelyudvarhelyről indult.
Mint a szervezőktől megtudtuk, Sepsiszentgyörgyön évről évre növekszik az érdeklődés, első alkalommal öt, tavaly hét, idén már kilenc vendéglő csatlakozott. Mint ismeretes, a falánkcsütörtököt általában a böjt előtti utolsó csütörtökön tartják, de idén éppen erre a napra esik a Bálint-nap, amikor más a vendéglők célközönsége. Emiatt Magyarországon már a múlt héten megszervezték a torkoscsütörtököt – akkora volt az érdeklődés, hogy volt, ahol két napig tartott az akció.
Sepsiszentgyörgyön is általában háromszorosára-négyszeresére növekszik a csatlakozó vendéglők forgalma. Kovács István, a Sepsiszentgyörgyi Vendéglátósok Szövetségének (SVESZ) elnöke tegnapi sajtótájékoztatóján elmondta, ilyenkor – kihasználva a kedvezményt – a vendégek a drágább ételkülönlegességeket választják, kevesebben kérik a klasszikus rántott húst. Jánosi Ferenc vendéglátós eközben az eseményen arról beszélt, hogy a kezdeményezésnek közösségépítő jellege is van, általában nagyobb társaságok élnek a kedvezménnyel, ugyanakkor a vendéglők forgalma is felpezsdül. Jánosi arról is beszámolt, hogy a válság ellenére az emberek továbbra is járnak étterembe, csak ésszerűbben rendelnek, így a vendéglők forgalma nem csökkent, ám a bevételük visszaesett.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.