
Fotó: Ifj. Haáz Sándor
2009. október 05., 09:292009. október 05., 09:29
A sportcsarnokban zsibongó vásári hangulat fogadta a látogatót, semmi jelét nem mutatta a gazdasági válság. Az előtérben többek között egy közelmúltban megnyílt bizsusbolt standja kapott helyet. „Megérte eljönni ide, nagyon sokan megismertek itt. És mi is sokat tanultunk a vásár ideje alatt, például azt, hogy nemcsak a fiatalok szeretik a bizsukat, hanem az idősebb korosztály is szívesen visel ilyesmit” – számolt be Feleki Zsuzsa.
Ugyancsak az előtérben kapott helyet az a stand, ahol szórólapokról lehetett megtudni, hogy mivel is foglalkozik a kiállító. Tassaly Zsolt bizakodóan részletezte: „Olyan termékkel jöttünk, egy helyi hírportállal, ami Udvarhelynek szól, emellett pedig honlapok készítésével is foglalkozunk.”
A sportcsarnokban élelmiszerboltokból jól ismert termékek köszöntek vissza az egyik standról, például a szegedi paprika. A Szegedi Paprika és Konzervgyártó Zrt. fűszerpaprikát, ételízesítőt, készételeket, konzerveket, pástétomokat, egyszóval a teljes termékpalettáját elhozta. „Fontos, hogy minden évben itt legyünk, mert úgy gondoljuk, többek között így tudjuk az emberek tudatában tartani, hogy milyen termékeink vannak” – mondta Zuberecz Anett marketingmenedzser, aki úgy látja, a helyiek partnercégeiknek köszönhetően ismerik termékeiket.
Ide most csak kiállítóként érkeztek, termékeiket ajándékba adták az érdeklődőknek. Az expó az eddigi években hasznosnak bizonyult számukra, több helyi üzletlánc is forgalmazza termékeiket, melyek mindegyikén jól látható a magyar zászló. A Szegedi Paprika Zrt. munkatársai szerint tudniuk kell a vásárlóknak, hogy magyar termékkel van dolguk. Talán ennek is köszönhető, hogy a válságot kevéssé érzi meg az anyaországi cég, sőt a forgalmuk jobb, mint azelőtt. Igaz, jobban meg kell dolgozni érte, tette hozzá, hangsúlyozva, hogy sikerük egyik kulcsa, hogy magyar alapanyagokból dolgoznak. „Sokkal megbízhatóbbak” – mondta Zuberecz Anett.
Bajáról érkeztek a Totya kazánok forgalmazói. „Minden évben eljövünk, szinte az elejétől fogva. Eredményesek voltak a vásárok, hiszen találtunk olyan partnert, aki felvállalta a termékeink forgalmazását” – mondta Fichter Csaba.
Hazai kiállítók is voltak szép számmal a vásárban, köztük a Lens bútorgyár. Csató Juliánna tulajdonos elmondta, hogy egyre inkább a minőséget tartják fontosnak vásárlóik, újabban nem a termékek olcsóságával lehet értékesíteni. Fejlődésük titka, hogy mindig újítanak a termékcsaládon, illetve, hogy állandóan néhány termékük kedvezményes. A válság érződik náluk is, de nem veszélyesen, felelte a Krónika kérdésére a tulajdonos.
Az optimizmus a hangadó azon kadicsfalvi, bőrgarnitúrákat gyártó vállalkozásnál, amely, mint kiderült, mindössze három hónapja váltott profilt, de máris nyereségesen működik. „A válság egy új üzleti lehetőség” – vallja Máté Sándor, a cég képviselője. De hasonlóan bizakodó a zetelaki Csíki Zoltán bőrös is, aki kabátot, kesztyűt, táskát, övet állított ki. Elmondta, az árakban versenyképes tud maradni a nagy cégekkel.
„Már negyedszerre vagyunk itt ezen a vásáron, most azért jöttünk, hogy segítsük a promóciós munkáját azoknak a cégeknek, akik forgalmazzák a termékeinket. Továbbá szeretnénk bővíteni az üzleti kapcsolatainkat” – nyilatkozta Rákos Zsolt, aki gyógynövényes bőrápolókkal, illetve ásványi anyagokból készült dekorkozmetikumokkal mutatkozott be. És ezzel még nem ért véget a kiállítók sora, hiszen volt csipkeverő és könyvárus, légitársaság és háztartási gépeket forgalmazó cég is.
Érdekes színfoltja volt a vásárnak az I. Udvarhelyszéki Gyümölcsfesztivál, mely egy norvég–román közös projekt része. „Régi álmunk, hogy megmentsük a vidék gyümölcsfajtáit, kitakarítsuk a kerteket, és a termésből ízletes gyümölcsöket készítsünk” – mondta Pakot Annamária, a gyümölcsfesztivált szervező Civitas Alapítvány munkatársa. Tizenegy udvarhelyszéki település lekvárkészítő aszszonyait gyűjtötték össze, akik ízlésesen kialakított standokon, népviseletbe öltözve várták a látogatókat, és megkóstoltatták velük lekvárjaikat, mellé pedig szilvás lepényt és csörögét kínáltak. A vásár keretében borfesztivált is rendeztek.
A legtöbb romániai töltőállomáson már nem találni literenként 9 lej alatt benzint, a dízel ára ismét a 10 lejes lélektani határ közelébe került.
Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.
Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.
Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.
Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.
A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.
„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.
Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.
Elfogadta a román kormány a szolgálati nyugdíjak és közalkalmazotti bérek halmozásának korlátozásáról szóló törvénytervezetet, amelyet sürgősségi eljárást kérve terjeszt a parlament elé.
A lej–euró-árfolyam csütörtökön megdöntötte még azt a rekordot is, amelyet tavaly májusban az a sokkhatás okozott, hogy George Simion, a szélsőséges AUR jelöltje nyerte meg a megismételt államfőválasztás első fordulóját.