
Évek óta nem terem rendesen a kukorica Arad megyében
Fotó: Pataky Lehel Zsolt
Az elmúlt három évtized egyik leggyengébb kukoricatermése várható idén a szárazság miatt Arad megyében, ahol csaknem háromezer gazdálkodó jelezte a tavaszi vetésű növényekben keletkezett károkat. Nagy Zsolt falugazdász a Krónikának elmondta, ennek valójában sokszorosa a károsultak száma, de a gazdák többsége vagy nem tud a kárigénylés lehetőségéről, vagy nem tartja érdemesnek az utánajárást. A tavalyi kárpótlás mértékét is csak most hagyták jóvá, az idei aszály miatt kiszáradt kukorica esetében pedig megjósolhatatlan, mikor és mennyit kaphatnak.
2026. szeptember 25., 08:002026. szeptember 25., 08:00
Az elmúlt két évben az aszály miatt alig tudtak valamit betakarítani kukoricából az Arad megyei gazdák és mezőgazdasági vállalkozók, ezért sokan más nagykultúrákkal vetették be a kukoricaföldeket. Adrian Alda, az Arad Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság vezetője szerint idén 40 470 hektáron termesztettek tengerit a megyében, ami a tavalyi területnek mindössze a fele.
A betakarítás a termőterületek mintegy 65 százalékán fejeződött be, az eddigi eredmények alapján pedig hektáronként átlagosan 2000–2500 kilogrammos termés várható.
Az aszály nemcsak a kukoricát érintette. Az agrárhivatal adatai szerint károkat jelentettek többek között az áfonya-, gyümölcsfa-, mogyoró-, homoktövis-, zöldbab-, napraforgó-, szarvaskerep-, frisszöldség-, lucerna-, csillagfürt-, étkezésiborsó-, dió-, dinnye-, takarmánynövény-, cukorrépa-, szója-, cirok- és paradicsomültetvények esetében is.
A tavaszi kultúrákban keletkezett károk miatt 2926 gazdálkodó adott le kárbejelentést a megyei mezőgazdasági igazgatósághoz. Az érintett termelők Arad megye 78 közigazgatási egysége közül 57-ből kerültek ki. Összesen 63 595 hektárnyi termőterületet nyilvánítottak aszály sújtotta övezetnek.

A tavaszi csapadékhiány, a nyári hőhullámok és a talajt folyamatosan szárító szél együttes hatására rendkívül súlyos aszály alakult ki a Partium jelentős részén. Bihar, Szatmár és Arad megyében jelenleg is tart a károk felmérése.
„Az idei szárazság jelentős hatással volt a mezőgazdaságra, egyaránt érintette a tavaszi és az őszi kultúrákat. A kárbejelentések nagy száma és a károsodottként nyilvántartott területek nagysága is azt mutatja, milyen nehézségekkel szembesültek a gazdák” – nyilatkozta Adrian Alda az Agerpres hírügynökségnek. Hozzátette: ebben az időszakban különösen fontos a helyszíni helyzet pontos felmérése, hogy a károkat megfelelően értékeljék, és az érintett gazdálkodók hozzájussanak a jogszabályok által előírt támogatásokhoz.
Arad megyében már tavaly is rekordalacsony kukoricatermést jegyeztek fel:
Normális csapadékmennyiség mellett a megyei átlagtermés eléri a hektáronkénti 8 tonnát átlagban.
Nagy Zsolt falugazdász, az Arad Megyei Magyar Gazdák Egyesületének alelnöke szerint a földművelésből élők az elmúlt három-négy év keserű tapasztalatai alapján a kukorica helyett más haszonnövényekkel próbálkoznak:
A kárigények számáról és a kárfelmérések módjáról Nagy Zsolt egyaránt azt monda, hogy nem felelnek meg a valóságnak.
A kárfelmérés kapcsán azt kifogásolta, hogy nem egysége módszert alkalmaznak az egész megyében, sőt településenként is vannak eltérések. „Például Pécskán megállapították, hogy 80 százalékban károsodott a kultúra, és annak megfelelően ítélnek meg mindenkinek kártérítést. De Aradon hiába arattam csak 600 kiló kukoricát egy hektárról, nekem beírtak 70 százalékot, a szomszéd földje esetében, amelyik ugyanolyan gyenge termést produkált, 90 százalékot hagytak jóvá” – tette hozz Nagy Zsolt, aki szerint hiába kért magyarázatot az illetékes bizottságtól, azok tagjai csak a vállukat vonogatták.
Kárfelméréskor a növénynek még kint kell lennie a földeken, ha tehát a gazda mondjuk már silózta, akkor nem tudják megállapítani a kár mértékét – ami amúgy is szubjektív dolog, mert például helyszíneléskor lehet, hogy voltak csövek a száron, de betakarításkor kiderült, hogy használhatatlan.
A falugazdász szerint nem egységes a kárfelmérés, ami további hátrányt jelent egyeseknek
Fotó: Pataky Lehel Zsolt
A falugazdász ugyanakkor megragadta a lehetőséget, hogy felhívja az érintettek figyelmét:
bővebb információkat a mezőgazdasági igazgatóságnál és a helyi önkormányzatok agárosztályai kaphatnak.
A parlament a közelmúltban hagyta jóvá a 2025-ös aszálykárokra megítélt állami kárpótlás összegét, amit hektáronként 330 lejben állapítottak meg – közölte Nagy Zsolt. Az érintettek ebből kapnak olyan arányban, amekkora mértékben szenvedtek kárt. „Hogy pénzt mikor látunk belőle, azt nem tudjuk” – fűzte hozzá.
Hogy az idei aszálykárokra mennyit hagynak jóvá, és mikor kaphatják meg a gazdák, azt még csak megjósolni sem tudják a falugazdász szerint.

Az egyre gyakoribb aszályos időszakokban nemcsak az számít, mennyi víz áll a gazdák rendelkezésére, hanem az is, mennyire pontosan tudnak gazdálkodni vele.
A cernavodai atomerőművet legkorábban október közepén lehet újraindítani – jelentette ki Cristian Bușoi, az energiaügyi minisztérium államtitkára.
Tavaly 8716 lej volt a havi bruttó átlagbér Romániában, 655 lejjel, azaz 8,1 százalékkal nagyobb, mint egy évvel korábban; a nettó átlagbér 2024-hez képest 307 lejjel (6,2 százalékkal) 5266 lejre nőtt 2025-ben.
Az üzemanyagárak új rekordszintet értek el a romániai töltőállomásokon, miután péntek reggel több lánc is újabb áremelést hajtott végre; aztán váratlanul visszacsökkentették az árakat.
Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.
A nyugdíjak hibás kiszámítása nem „jelenségszintű” probléma, az embereknek bízniuk kell abban, hogy járandóságukat helyesen állapították meg – jelentette ki a Bihar megyei nyugdíjpénztár igazgatója.
Miután szerdán a benzin ára átlépte a literenkénti 10 lejes lélektani határt az OMV romániai töltőállomásain, és ezzel történelmi csúcsra került, csütörtökön más láncok is csatlakoztak a „klubhoz”.
Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) változatlanul 0,2 százalékos gazdasági visszaeséssel számol Romániában 2026-ra, jövőre pedig 1,8 százalékos növekedést vár.
Az állami cégek vezetőinek adatait tartalmazó honlapot indított útjára a román kormány, amelyen bárki megnézheti, hogy mennyit keresnek az érintettek, illetve hány tisztséget töltenek be párhuzamosan.
Lejtmenetbe kapcsolt a Bukaresti Értéktőzsde (BVB): csütörtökön a leglikvidebb és legnagyobb jelentőségű romániai vállalatok részvényeinek árfolyammozgását követő BET-index 11 óra körülre 2,4 százalékkal esett vissza.
Akadályozza a német Rheinmetall fegyveripari cég nagyszabású lőporgyár-építési beruházását a Brassó megyei Viktóriavárosban egy per, amelyet az egyik helyi cég indított a tervezett létesítmény kapcsán.
szóljon hozzá!