Hirdetés

Eurózóna: baj lehet

A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) szerint 4,5 millióval, csaknem 22 millióra nőhet a munkanélküliek száma az eurózónában a következő négy évben, ha a tagállamok nem hangolják össze növekedési terveiket.

2012. július 12., 07:152012. július 12., 07:15

Az ILO közleményében idézi Juan Somavia főigazgatót, aki szerint a 17 tagállamot tömörítő eurózónában célzott beruházásösztönző intézkedésekre van szükség ahhoz, hogy a gazdasági válság ne mélyüljön el, és megelőzhető legyen egy elhúzódó munkaerő-piaci válság.

Egy ilyen elhúzódó válság leginkább a fiatal álláskeresőkre lenne rossz hatással, mivel az ifjúsági munkanélküliség az eurózóna tagállamainak több mint felében emelkedett 2010 óta, így jelenleg több 15 és 24 év közötti fiatal van munka nélkül a zónában. Ezenkívül az eurózóna munkaképes lakosságának több mint harmada vagy munkanélküli, vagy nem jelenik meg a munkaerőpiacon, ráadásul a tartós munkanélküliek száma is emelkedik – hívja fel a figyelmet az ILO.

A szervezet szerint azért van szükség összehangolt intézkedésekre, mert már azokban a tagállamokban is megállt a munkanélküliek számának csökkenése, amelyekben korábban nőtt a foglalkoztatottság. A munkanélküliek száma tovább nőhet, ha azok a cégek, amelyek eddig a gazdaság fellendülése reményében nem bocsátottak el dolgozókat, a gazdasági helyzet romlása miatt leépítésre kényszerülnek – figyelmeztet az ILO. Kifejtik, hogy az eurózónának éppen azokban a tagállamaiban van egyre kevesebb forrás az álláskeresők támogatására, ahol egyébként is nő a munkanélküliség, ezért az adóalap szélesítésével lehetne forrást teremteni a foglalkoztatást elősegítő programokra. Az ILO szerint emellett ismét fel kell lendíteni a hitelezést, és külön forrásokkal kell segíteni a fiatalok munkába állását.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése

Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

2026. július 01., szerda

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?

Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is

Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is
2026. július 01., szerda

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül

A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül
2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
2026. június 29., hétfő

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia

Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia
Hirdetés
Hirdetés