2007. szeptember 26., 00:002007. szeptember 26., 00:00
A miniszter hangsúlyozta: ezek az alapok a gazdaság versenyképességének emelését szolgáló Operatív Program részét alkotják. Felhívta a figyelmet: Erdély fejlődése szempontjából nagyon fontos, hogy a magyar irányítású önkormányzatok Romániában hatékonyan hívhassák le majd a strukturális alapokat. Ez azonban nem cél, hanem eszköz – tette hozzá a miniszter, megállapítva: ahhoz, hogy Erdély versenyképességét növelni lehessen, szükség van modern kommunikációs eszközökre. A távközlési tárca által irányított uniós strukturális alapok támogatják az információtechnológia alkalmazását, a korszerű elektronikus közszolgáltatások fejlesztését, valamint az e-gazdaság fejlesztését – mondta.
Ezek többet jelentenek, mint a számítástechnikai eszközök beszerzése – vélekedett Winkler, aki szerint olyan hálózatot kell kialakítani, amely az e-tanulás, az e-gazdaság, az e-kormányzat szolgáltatásait fejleszti. A tervek szerint novemberben a kis- és középvállalkozóknak, valamint a civil szervezeteknek, januárban–februárban pedig az önkormányzatoknak szóló pályázati kiírás jelenik meg – jelezte a távközlési miniszter.
Winkler Gyula felhívást intézett a magyar vezetésű önkormányzatokhoz: egyeztessenek a tervezett információtechnológiai fejlesztésekről a területükön működő vállalkozásokkal, civil szervezetekkel. Szerinte így kialakulhat egyfajta partnerségi viszony, a novemberi kiírást követően a pályázók, a vállalkozók és a civil szervezetek az önkormányzatokkal összehangolva alakíthatják a fejlesztést. Ezáltal fokozható a strukturális alapok hatékony felhasználása, és növelhető a versenyképesség – mondta a miniszter.
Winkler elmondta, az általa irányított tárca összesen 380 millió eurónyi uniós alap fölött rendelkezik, amelyet információtechnológiai célokra fordíthat.
Hírösszefoglaló
Ugyan még hivatalosan el sem kezdődött a termelés a BMW csoport legújabb gyárában, máris vannak romániai alkalmazottai, és a toborzás jelenleg is zajlik.
Sajtóhírek szerint mintegy ezer alkalmazottjától válna meg az OMV Petrom olajipari társaság Romániában. A legtöbb hazai töltőállomást – 780-at – működtető óriásvállalat közleményében az elbocsátásra kerülő alkalmazottak számát nem erősítette meg.
Magyarország és Románia érdekei teljes mértékben egybevágnak az energetika területén, a két ország ezért ennek mentén a jövőben is szorosan együtt fog működni – írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton a Facebookon.
Az Európai Unió és az eurózóna gazdaságának teljesítménye is enyhén nőtt az idei második negyedévben az előző három hónaphoz képest; Románia azok közé a tagállamok közé tartozott, amelyek a legnagyobb bővülést jegyezték.
Az új, 2027 utáni európai uniós agráriumot érintő költségvetés-tervezet jelenlegi formájában elfogadhatatlan, ezért közösen kell fellépnünk ellene – közölte Nagy István magyar agrárminiszter egy szlovák–magyar kétoldalú egyeztetés kapcsán.
A Román Nemzeti Bank (BNR) csütörtökön közzétett adatai szerint a nemteljesítő hitelek aránya június végén 2,81 százalék volt, szemben a március végi 2,53 százalékkal.
Idén augusztusban 4 689 262 nyugdíjast tartottak nyilván Romániában, 4199-cel kevesebbet, mint az előző hónapban; az átlagnyugdíj 2770 lej volt – derül ki az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) csütörtökön közzétett adataiból.
Az EU-ban 0,6 százalékkal nőttek az ipari termelői árak júliusban az előző hónaphoz képest – derül ki az Európai Statisztikai Hivatal (Eurostat) szerdán közzétett adataiból.
Öt intézkedéssel készül csökkenteni a kormánykoalíció a villamos energia árát – jelentette be kedden az energiaügyi miniszter. A hatósági árplafon kivezetése és az áfa megemelése miatt sok esetben megkétszereződött az energia fogyasztói ára.
Anyajuhok és üszők vásárlására dolgozott ki pénzügyi támogatási csomagot a bukaresti Agrár- és Vidékfejlesztési Minisztérium (MADR). A tervezetről Adrian Pintea államtitkár számolt be az AGRO TV műsorában.