2012. október 23., 08:482012. október 23., 08:48
A Downing Street-i illetékes a Financial Times által tegnap közölt értesülésére reagált. A londoni gazdasági napilap a tárgyalásokat „közelről figyelő” forrásokat idézve azt írta, hogy Angela Merkel német kancellár nem látná értelmét a 2014–2020-as EU-költségvetés kialakításának szentelt, november 22–23-án esedékes csúcstalálkozó megrendezésének, ha Cameron kitart azon álláspontja mellett, hogy a kiadások teljes befagyasztásán kívül minden más javaslat ellen vétót emel.
Cameron szóvivője felidézte, hogy a brit kormányfő a múlt heti uniós csúcs után kifejezte készségét a megegyezésre az EU-költségvetésről, ha az megfelel a brit adófizetők érdekeinek. A brit kormányszóvivő hozzátette: Nagy-Britannia – ahogy azt már korábban is tudatta – indokolatlannak tartja az EU-költségvetés emelését az uniós inflációt meghaladó mértéken túl.
A német kancellár a Financial Times forrásai szerint erőteljesen igyekszik rávenni a konzervatív párti brit miniszterelnököt annak a kompromisszumos német javaslatnak a támogatására, amelynek alapján az összesített uniós hazai össztermék (GDP) 1 százalékában határoznák meg az EU-kiadások felső határát. Az Európai Bizottság a 2014-2020-as költségvetési időszakra ezermilliárd eurót meghaladó kiadási összeget javasol. A brit napilap értesülése szerint Merkel múlt hétfőn telefonon beszélt Cameronnal, november elején pedig Londonban személyesen is tárgyal a brit miniszterelnökkel.
Az Eurostat szerdán közzétett adatai szerint februárban 2,1 százalékra nőtt az éves infláció az Európai Unióban az előző havi 2 százalékról. A tagállamok közül továbbra is Romániában volt a legmagasabb az infláció, 8,3 százalék.
Szerdán is folytatódott az iráni konfliktus kirobbanása által kiváltott dráguláshullám a romániai töltőállomásokon: a piacvezető Petrom a benzin literenkénti árát újabb 10 banival, a gázolajét pedig újabb 15 banival emelte meg.
A kritikus infrastruktúra részévé teszi a műtrágyagyártást a bukaresti szenátus által már elfogadott törvénytervezet, amely a marosvásárhelyi Azomureș vegyipari kombinát állami megmentésére irányul.
Romániának növelnie kellene az ingatlanadókat a költségvetési bevételeinek megerősítése és a fiskális egyensúlytalanságok csökkentése érdekében – áll az OECD által hétfőn közzétett, a román gazdaságról szóló legfrissebb jelentésben.
A tavaly januári 1,03 milliárd euróról az idei első hónapban 977 millió euróra csökkent a folyó fizetési mérleg hiánya – közölte kedden a Román Nemzeti Bank (BNR).
A pénzügyminisztérium kedden közzétett adatai szerint tavaly decemberben az előző havi 1121 milliárd lejről 1138 milliárd lejre nőtt az államadósság.
Idén januárban 696 millió kilowattóra (kWh) áramot termeltek a szélerőművek, 39,8 százalékkal többet, mint 2025 első hónapjában; a napelemek által termelt energia mennyisége 2 százalékkal 146,8 millió kilowattórára csökkent.
Aggasztó az üzemanyagárak „látványos emelkedése”, a kormánynak intézkedéseket kell hoznia, „főleg tekintettel arra, hogy a gyártók és a forgalmazók jelenlegi készletei a múltban beszerzett készletek” – jelentette ki kedden Alexandru Nazare.
Lehetővé tenné az Európai Bizottság (EB) a tagállamok számára, hogy szabályozzák a gázárakat az iráni konfliktus által kiváltott energiaár-robbanás nyomán.
Kedd kora reggel a legkiterjedtebb romániai töltőállomás-hálózattal rendelkező Petromnál is átlépte a 9 lejes lélektani határt a standard gázolaj literenkénti ára, miután a kútjaiknál gyakorolt árszint a dízel esetében 15 banival nőtt.