
Fotó: Boda L. Gergely
Bár a nyár nem kedvezett a fürdőzőknek, mégsem panaszkodnak az idei szezonról a marosszéki fürdővárosban. Igaz, a július gyengébb volt a szokásosnál, az augusztus azonban kompenzálta ezt. Idén rengeteg belföldi vendég, valamint az előző években tapasztaltnál több moldovai turista választotta Szovátát a nyaralása célpontjául.
2014. szeptember 02., 17:222014. szeptember 02., 17:22
A szovátai buszmegálló melletti Salt Lake Travel turisztikai központban naponta fordulnak meg a turisták, hogy információt kérjenek a helyi szálláslehetőségekről, árakról, illetve a szabadidős programokról.
Későre, de beindult a szezon
Az iroda utazási ügynöke, Bíró Hajnalka elmondta, bár esős volt a nyár, nem panaszkodhatnak a szezonra, augusztusban volt két hét, amikor szinte semmilyen szálláslehetőséget nem tudtak ajánlani a betérő turistáknak, ugyanis minden foglalt volt.
„Féltünk ugyan az esős időjárástól, s attól is, hogy a Parajdon újranyitott, felújított sós strand elszívja a turistáinkat, ez nem történt meg. Igaz későre indult be a szezon, de amikor beindult, nagyon jól ment” – fogalmazott Bíró Hajnalka. Hozzátette: a szezon elején még válogatnak a turisták, de augusztusban „azt kapták, ami maradt”.
Az utazási ügynök szerint idén leginkább belföldi vendégek voltak az ország különböző részeiről, valamint nagyon sok turista Moldovából, számukra ugyanis eltörölték a vízumkötelességet. A magyarországi turisták azonban inkább körutazásaik során érintették Szovátát, s nem szálláslehetőségek iránt, hanem a két-három órás programok után érdeklődtek.
Bíró Hajnalka elmondta, a szezon amúgy augusztus végéig szokott tartani Szovátán, de most, hogy augusztus 25–26-án esett az eső, a hónap végén kevés turista tért be az információs központba, ahogy a szeptember első napjai sem voltak zsúfoltak mostanáig.
Két hétig még nyitva tart a strand
Hasonló tapasztalatokról számolt be a fürdővállalatot működtető Danubius cégcsoport értékesítési igazgatója, Szoboszlai László Erik is. „Bár a nyár nagy része esős volt, a szállodáinkban hónapokkal előre foglalnak az emberek, így nem időjárásfüggő, hogy megtelnek-e a szobáink. Mivel van wellnesskínálatunk is, ha épp rossz idő van, ott lubickolnak a vendégek, s ha kicsit jobbra fordul az idő, már mehetnek is a Medve-tóra fürödni” – fogalmazott az értékesítési igazgató.
Hozzátette: a Medve-tó esetében is a július gyengébb volt, mint a múlt évben, augusztusban azonban jobb szezont zártak. Főleg a Nagyboldogasszony napi szabadnap és a hozzá kapcsolódó hosszú hétvége hozta a legtöbb vendéget.
A szezonzárás a Medve-tó esetében is időjárásfüggő, általában szeptember 10–15. között szokták bezárni a strand kapuját, de négy évvel ezelőtt például szeptember végéig volt nyitva, olyan kellemes időjárás volt az ősz elején.
Idén januárban 696 millió kilowattóra (kWh) áramot termeltek a szélerőművek, 39,8 százalékkal többet, mint 2025 első hónapjában; a napelemek által termelt energia mennyisége 2 százalékkal 146,8 millió kilowattórára csökkent.
Aggasztó az üzemanyagárak „látványos emelkedése”, a kormánynak intézkedéseket kell hoznia, „főleg tekintettel arra, hogy a gyártók és a forgalmazók jelenlegi készletei a múltban beszerzett készletek” – jelentette ki kedden Alexandru Nazare.
Lehetővé tenné az Európai Bizottság (EB) a tagállamok számára, hogy szabályozzák a gázárakat az iráni konfliktus által kiváltott energiaár-robbanás nyomán.
Kedd kora reggel a legkiterjedtebb romániai töltőállomás-hálózattal rendelkező Petromnál is átlépte a 9 lejes lélektani határt a standard gázolaj literenkénti ára, miután a kútjaiknál gyakorolt árszint a dízel esetében 15 banival nőtt.
Oana Țoiu külügyminiszter a Külügyek Tanácsának (CAE) hétfői brüsszeli ülése előtt kijelentette, hogy Románia egyik prioritása az energiaárak kordában tartása a közel-keleti háború körülményei között.
A „megfizethető, alapvető és robusztus mobilitás” viszonyítási pontjaként láttatná magát a Dacia a román autógyár 2030-ig terjedő stratégiai ütemterve szerint, amely többek között négy elektromos modell bevezetését tervezi.
Javaslatcsomagot terjesztett Ilie Bolojan miniszterelnök és a bukaresti kormánykoalíció vezetői elé Bogdan Ivan energiaügyi miniszter a Közel-Keleten dúló konfliktusnak a romániai üzemanyagpiacra gyakorolt negatív hatásainak enyhítése céljából.
A Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) március 16. és június 5. között fogadja a 2026-os támogatási kampány kifizetési kérelmeit. Az intézmény országos tájékoztató kampányt indított román és magyar nyelven.
Az Iránban dúló háborús helyzet miatt sok Romániába tartó, nem uniós országból jövő munkavállaló reked az átutazási pontokon, a hazai munkáltatók emiatt munkaerőhiányra panaszkodnak.
Romániában a tavaly februári 9,62%-ról 9,31%-ra mérséklődött az éves infláció. A szolgáltatások közül a villanyáram drágult a legnagyobb mértékben, miközben egyes élelmiszerek ára, például a burgonya és liszt ára csökkent.
szóljon hozzá!