2007. augusztus 01., 00:002007. augusztus 01., 00:00
A tekintélyes bukaresti pénzügyi-gazdasági újság meg nem nevezett magyarországi piaci forrásokra hivatkozva közölte ezt a hírt, hozzátéve, hogy a magánosítási folyamatban részt vevő második román cég, a román államvasutak teherfuvarozó részlege (CFR Marfa), a tizenkét ajánlattevő között csak az utolsó előtti helyet foglalja el. Az indikatív ajánlatok felbontását követően készített „első listán” a sorrendet egy szlovák vállalat vezeti, míg a második helyet egy befektetési alap foglalja el. A német Deutsche Bahn nem került be az első öt közé, míg egy másik erős vállalat, az osztrák Rail Cargo is csak a hetedik. A Grampet GFR néhány hónappal ezelőtt megvásárolta 16,5 millió euróért Szerbia legjelentősebb vagonépítő és -javító vállalatát, a Zelvoz Smederevot. Emellett a román vállalat a bolgár Bulgarian Railway Companyban is részvényeket birtokol. Várhatóan augusztus közepéig választják ki azt a legfeljebb öt pályázót, akik részt vehetnek a második fordulóban, és kötelező érvényű ajánlatot tehetnek. A második forduló ajánlattételi határideje 2007. október 19. A MÁV 2007. május 29-én hirdetett nyilvános, kétfordulós pályázatot a MÁV Cargo Árufuvarozási Zrt. teljes részvénycsomagjának értékesítésére.
Hírösszefoglaló
Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.
Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.
Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.
Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.
A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.
„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.
Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.
Elfogadta a román kormány a szolgálati nyugdíjak és közalkalmazotti bérek halmozásának korlátozásáról szóló törvénytervezetet, amelyet sürgősségi eljárást kérve terjeszt a parlament elé.
A lej–euró-árfolyam csütörtökön megdöntötte még azt a rekordot is, amelyet tavaly májusban az a sokkhatás okozott, hogy George Simion, a szélsőséges AUR jelöltje nyerte meg a megismételt államfőválasztás első fordulóját.
Bár a hatóságok szerint nem kell hiánytól tartani, a közel-keleti válság miatt Romániában sem zökkenőmentes az üzemanyag-ellátás: a Rompetrol năvodari-i finomítójánál szerda éjjel és csütörtök hajnalban több kilométeres sor alakult ki.