Hirdetés

Értékesítik a kapacitást

•  Fotó: Krónika

Fotó: Krónika

A korábbi pályázat sikertelensége miatt új kiírás során kívánja értékesíteni az Arad–Szeged földgázvezeték kapacitásának 90 százalékát a Földgázszállító Zrt. A vezeték a tervek szerint jövő év végére készül el.

Balogh Levente

Balogh Levente

2008. szeptember 10., 00:002008. szeptember 10., 00:00

A jövő év végére megépülő Arad– Szeged fölgázvezeték kapacitásának 90 százalékát kívánja értékesíteni a MOL Földgázszállító Zrt. (FGSZ) – jelentette be tegnap a magyar cég romániai partnere, a Transgaz. A közlemény értelmében az FGSZ úgynevezett „nyílt szezon” eljárás keretében kívánja piacra dobni a vezetékkapacitást. A mostani eljárás szeptember 12-én indul, és azért szükséges, mert az előző, augusztus 5-én kiírt licit sikertelen volt: a beérkezett ajánlatok közül csupán öt felelt meg teljes mértékben a pályázati feltételeknek, az ajánlat pedig 70 százalékkal kevesebb volt, mint a megvásárlásra ajánlott tétel. 

A MOL illetékesei a Newsin hírügynökségnek tegnap elmondták, az új kiírás eredményét október 13-án hozzák nyilvánosságra.

Az Arad–Szeged földgázvezeték teljes hossza a tervek szerint 106 kilométer lesz, a cső átmérője 700 mm. Románia területén az Arad melletti újpanádi csatlakozási ponttól számítva mintegy 62 kilométeren fut majd Csanádpalotáig. A tervek szerint a vezeték 2010 január elsején készül el, és évente 4,4 milliárd köbméter földgáz halad majd át rajta. 

A magyar szakasz mintegy 9 milliárd forintból épülhet meg – nyilatkozta Lakatos Edina, a MOL Földgázszállító Zrt. szóvivője. A vezetéket a két fél üzemelteti majd – tette hozzá.

A Transgaz ügyvezető igazgatója, Ioan Rusu kiemelte: „a megállapodás legfőbb célja, hogy megfeleljünk az ellátási biztonság követelményének azáltal, hogy a szomszédos országok gázszállító hálózatait csővezetékkel kapcsoljuk össze”.

Bár az Arad–Szeged gázvezeték nem része más projektnek, Zsuga János, a MOL Földgázszállító Zrt. vezérigazgatója emlékeztetett a MOL Földgázszállító 2007. decemberi kezdeményezésére a közép- és délkelet európai gázszállító hálózatok egyesítésére. „A megállapodást is ugyanazon érvek motiválják, amelyek (...) a NETS kezdeményezésünk hátterében állnak” – mondta.

A korábbi közlés szerint a MOL Földgázszállító Zrt. Szlovénia, Horvátország, Bosznia-Hercegovina, Szerbia, Románia, Bulgária és Ausztria gázszállító vállalatait kérte fel arra, hogy hozzanak létre közös tulajdonban levő regionális gázszállító társaságot, mert a hálózatok összekapcsolásával lényegesen jobb tőkehatékonyságot és kapacitáskihasználtságot érhetnek el.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Közös jólét? Európa üdvözli a Mercosur-egyezmény ideiglenes hatályba lépését

Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.

Közös jólét? Európa üdvözli a Mercosur-egyezmény ideiglenes hatályba lépését
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Románia jó sokat nyer, de még többet veszít

Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.

Románia jó sokat nyer, de még többet veszít
2026. május 01., péntek

„Előfordulhat”, hogy nincs üzemanyag a töltőállomásokon

Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.

„Előfordulhat”, hogy nincs üzemanyag a töltőállomásokon
2026. május 01., péntek

5,20 lejig is elment péntek reggel az euró árfolyama a bankközi piacon a politikai válság árnyékában

Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.

5,20 lejig is elment péntek reggel az euró árfolyama a bankközi piacon a politikai válság árnyékában
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Munkaszüneti napon sincs megállás: tovább drágultak az üzemanyagok

A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.

Munkaszüneti napon sincs megállás: tovább drágultak az üzemanyagok
2026. április 30., csütörtök

Jegybanki szóvivő a lej-euró árfolyam elszállásáról: hamarosan csillapodik a helyzet

„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.

Jegybanki szóvivő a lej-euró árfolyam elszállásáról: hamarosan csillapodik a helyzet
2026. április 30., csütörtök

Rompetrol a sorban álló tartálykocsikról: az átlagosnál nagyobbak az üzemanyagkészleteink

Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.

Rompetrol a sorban álló tartálykocsikról: az átlagosnál nagyobbak az üzemanyagkészleteink
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Teljes különnyugdíj vagy közalkalmazotti bér: választás elé állítja a kormány a jövedelemhalmozókat

Elfogadta a román kormány a szolgálati nyugdíjak és közalkalmazotti bérek halmozásának korlátozásáról szóló törvénytervezetet, amelyet sürgősségi eljárást kérve terjeszt a parlament elé.

Teljes különnyugdíj vagy közalkalmazotti bér: választás elé állítja a kormány a jövedelemhalmozókat
2026. április 30., csütörtök

Soha nem látott mélységbe taszította a lejt a politikai válság – Történelmi rekordot döntött a lej–euró-árfolyam

A lej–euró-árfolyam csütörtökön megdöntötte még azt a rekordot is, amelyet tavaly májusban az a sokkhatás okozott, hogy George Simion, a szélsőséges AUR jelöltje nyerte meg a megismételt államfőválasztás első fordulóját.

Soha nem látott mélységbe taszította a lejt a politikai válság – Történelmi rekordot döntött a lej–euró-árfolyam
2026. április 30., csütörtök

Üzemanyagválság: kilométeres sorban állnak a tartálykocsik az egyik romániai olajfinomító előtt

Bár a hatóságok szerint nem kell hiánytól tartani, a közel-keleti válság miatt Romániában sem zökkenőmentes az üzemanyag-ellátás: a Rompetrol năvodari-i finomítójánál szerda éjjel és csütörtök hajnalban több kilométeres sor alakult ki.

Üzemanyagválság: kilométeres sorban állnak a tartálykocsik az egyik romániai olajfinomító előtt
Hirdetés
Hirdetés