
Igaz, hogy Románia nem rendelkezik még energetikai stratégiával, de európai uniós szinten sincs erre vonatkozó egységes irányelv – nyilatkozta Andrei Gerea energetikai miniszter kedden, a Mediafax hírügynökség által szervezetett szakmai konferencián.
2015. május 20., 09:292015. május 20., 09:29
A tárcavezető úgy vélekedett: az energia a jövő kulcsa, és amennyiben egyes államok fegyverként használják ezt, úgy ez a fegyver „a szükséges rossz\".
Gerea kifejtette: Romániának rugalmas stratégiát kellene kialakítania, amely az ország újraiparosítását feltételezi, ezt szerinte a kormány által prioritásként kezelt projektek által lehet elérni. Rámutatott: rendkívül fontos, hogy mihamarabb megépüljön a cernavodai atomerőmű két új reaktora – a beruházás 6 milliárd euróba kerül –, valamint a Kolozs megyei, tarnicai vízierőmű és az olténiai hőerőmű. „A legfontosabb, hogy az ország több energiaforrás közül választhasson, Románia pedig jó irányba halad\" – fogalmazott a miniszter.
Răzvan Nicolescu volt energetikai tárcavezető múlt év végén mutatta be a még készülő stratégia egy részét: eszerint rendkívül fontos, hogy az energiaellátás környezetkímélő legyen, és a fogyasztókra se rójon túl nagy anyagi terhet, a dokumentum szerint ugyanakkor 2035-ig 100 milliárd eurós energetikai beruházásra lesz szükség Romániában.
A konferencián Gerea arra is rámutatott, hogy a megújuló energiatermelés állami finanszírozása kapcsán „már megtörtént a rossz\", a kialakult helyzeten pedig nem lehet változtatni, így a hatóságok csak annyit tehetnek, hogy a továbbiakban megpróbálják elkerülni a hibákat. A miniszter arra utalt, hogy az elmúlt években felháborodást eredményezett, hogy az elméletileg az állam által támogatott zöldenergia-piacot gyakorlatilag a lakosság és a cégek tartják el.
Az előírások szerint a megújuló energiát termelő vállalatoknak kapacitásuktól függően a kormány úgynevezett zöld bizonylatot ad, amelyeket az energiaszolgáltatóknak kötelező módon meg kell vásárolniuk. A pluszösszeggel azonban a végső fogyasztókat terhelik, hozzáadva a számlához a bizonylatok értékét.
A kabinet úgy vélte: megoldást jelenthet a tarnicai vízi erőmű megépítése, amely „egyensúlyt teremtene a hazai energetikai rendszerben\". Az állam külföldi beruházókat próbált bevonni a még a rendszerváltás előtt elindított projektbe, de nem járt sikerrel, így állami vállalatokat bízott meg a munkálatokkal, amelyek azonban nem rendelkeznek a szükséges anyagi forrásokkal. Gerea ezzel kapcsolatban úgy vélekedett: a kormány egyet tehet, „biztatnia kell a magánvállalatokat, hogy vállaljanak szerepet a befektetésben\".
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
szóljon hozzá!