Hirdetés

Erdélyi a világ harmadik legerősebb bankmárkája a londoni minősítő szerint

•  Fotó: Facebook/Banca Transilvania

Fotó: Facebook/Banca Transilvania

A Transilvania Bank (BT) a világ harmadik legerősebb bankmárkája – adta hírül szerdán a kolozsvári alapítású pénzintézet, a londoni székhelyű Brand Finance márkaértékelési és tanácsadó cég legfrissebb rangsorára hivatkozva.

Páva Adorján

2024. március 06., 18:132024. március 06., 18:13

A globális szinten vezető brandminősítő szerdán tette közzé a bankok top 500-as idei listáját. Amint a BT közleményéből kiderül, a román pénzintézet évről évre kiemelkedő eredményeket mutatott fel a brand értékét és erejét tekintve, a 2024-es listán az eddigi legjobb helyezéseket érték el.

A Brand Finance Banking 500 2024 nevű rangsor szerint a BT immár dobogós a bankmárkák globális erősségi „versenyében”: az úgynevezett branderősségindexe (angolul Brand Strenght Index – BSI) 92,3, miközben 100 a maximum.

Hirdetés

A Transilvania Bank egy évvel korábban a szintén rendkívül megtisztelő 7. helyen állt e tekintetben, de idén még ezen is sikerült javítani. Az első hallásra igencsak hihetetlennek tűnő eredményről, a hétköznapi emberek számára nehezen érthető számításokról annyit érdemes tudni, hogy – amint a minősítő honlapján is olvasható – egy-egy brand erősségét a nem anyagi, eszmei értékének, teljesítményének felmérése nyomán határozzák meg, a versenytársak hasonló mutatóihoz viszonyítva.

A számítások során bizonyos eszközökkel a pénzügyi teljesítményen, piaci részesedésen kívül olyan adottságokat is számszerűsítenek egy 0-100-as skálán, mint például a marketingjelenlét, ismertség, hírnév, megfontoltság, felvásárlási és megtartási magatartás, érzelmi kötődés vagy fenntarthatóság. Tehát ebben a „különversenyben” nem feltétlenül a legnagyobb bankok a legjobbak.

Visszatérve a BT közleményére, ebben kiemelik: a Transilvania Bank értéke 34 százalékkal nőtt 2023-hoz képest, és immár 686,5 millió dollárt tesz ki. Ezzel 44 helyet előrelépett a fő top 500-as listán, és immár a 252. helyet foglalja el.

A tavalyi 297. helyet 513 millió dolláros értékkel kapta az ezen számok alapján összeállított rangsorban. Egyébként az 500-as listára két másik román pénzintézet is felkerült: a BRD hat helyet visszacsúszva a 463., míg a BCR húsz helyet előrelépve a 466. helyen áll.

„Nagyon jó hír mindez a BT és Románia számára is. A Transilvania Bank által a globális bankbrandek között elfoglalt hely még egyszer hangsúlyozza az erős helyi márkák építésének fontosságát, mely által sikeresen felvehetik a versenyt a kiváló nemzetközi megítélésű vállalatokkal is. Így bebizonyítjuk, hogy lehet jól dolgozni itt, Romániában” – idézte a közlemény Ӧmer Tetik vezérigazgatót.

Amint arról nemrég beszámoltunk, igazi sikertörténet a Transilvania Banké, amely az elmúlt három évtizedben a csaknem félszáz, nagyrészt kolozsvári üzletember által „összedobott” néhány millió dolláros indulótőkét olyan jól forgatta-fialtatta, hogy az aktívák által képviselt vagyon immár csaknem 30 milliárd euróra rúg. Az eredetileg csak Erdélynek szánt regionális pénzintézet évek óta nemcsak Románia, hanem Délkelet-Európa legnagyobb bankja is.

korábban írtuk

Erdélyinek indult, Délkelet-Európa legnagyobbja lett, pedig nagyon görbén néznek a bankokra Romániában
Erdélyinek indult, Délkelet-Európa legnagyobbja lett, pedig nagyon görbén néznek a bankokra Romániában

Igazi sikertörténet a Transilvania Banké, amely az elmúlt három évtizedben a csaknem félszáz, nagyrészt kolozsvári üzletember által „összedobott” néhány millió dolláros indulótőkét jól forgatta-fialtatta.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 11., csütörtök

Új trendek a munkaerőpiacon: lankadt a toborzási kedv, megkerülhetetlen az AI

Miközben ma egy álláshelyre kétszer annyi jelentkező jut, mint tavaly, az álláshirdetések száma harmadával csökkent – a Bestjobs szakértői szerint így lehet összefoglalni a 2026-os munkaerőpiacot.

Új trendek a munkaerőpiacon: lankadt a toborzási kedv, megkerülhetetlen az AI
Hirdetés
2026. június 11., csütörtök

Válság? Még soha nem tartottak ennyi pénzt a romániai polgárok a bankokban

Rekordot döntött a romániai polgárok által a bankokban tartott pénz összege – közölte az Economica.net.

Válság? Még soha nem tartottak ennyi pénzt a romániai polgárok a bankokban
2026. június 11., csütörtök

Összehangolt félretájékoztatási kampány zajlik az új bértörvényről az ügyvivő munkaügyi miniszter szerint

Összehangolt félretájékoztatási kampány zajlik a Facebookon az új közalkalmazotti bértörvény tervezetével kapcsolatban – állapította meg Dragoș Pîslaru ügyvivő munkaügyi miniszter a Facebook-oldalán csütörtökön közzétette bejegyzésben.

Összehangolt félretájékoztatási kampány zajlik az új bértörvényről az ügyvivő munkaügyi miniszter szerint
2026. június 11., csütörtök

Tanárfizetések: kinek mennyi jár az új bérterv szerint?

Miközben a régi, ügyvivő kormány jelentős béremelést ígér a pályakezdő pedagógusoknak, az új közalkalmazotti bértörvény, azon belül a tanárfizetések tervezete komoly feszültségeket szül a tanügyben.

Tanárfizetések: kinek mennyi jár az új bérterv szerint?
Hirdetés
2026. június 10., szerda

Vesztettek a bankok: a versenyhivatal megnyerte a ROBOR-ügy pénzintézetei által indított pereket

A versenyhivatal szerdán közölte, hogy megnyerte azt a két pert, amelyet a lej alapú hitelek törlesztőrészletét befolyásoló ROBOR bankközi kamatláb meghatározása ügyében vizsgált bankok közül kettő indított az intézmény ellen.

Vesztettek a bankok: a versenyhivatal megnyerte a ROBOR-ügy pénzintézetei által indított pereket
2026. június 10., szerda

Válságörvényben Románia energiapiaca

Románia az elmúlt három és fél évtizedben nem egyetlen energiaválságot élt át, hanem válságok sorozatát, egymást követő, egymásra épülő válságokat – fogalmazta meg Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület (AEI) elnöke friss elemzésében.

Válságörvényben Románia energiapiaca
Válságörvényben Románia energiapiaca
2026. június 10., szerda

Válságörvényben Románia energiapiaca

2026. június 10., szerda

Még egy ideig olcsóbban juthatunk hozzá az alapélelmiszerekhez, de ennek nem mindenki örül

Meghosszabbította a képviselőház szerdán az egyes alapélelmiszerek kereskedelmi haszonkulcsának mértékét korlátozó jogszabály hatályát.

Még egy ideig olcsóbban juthatunk hozzá az alapélelmiszerekhez, de ennek nem mindenki örül
Hirdetés
2026. június 10., szerda

ROBOR-manipuláció: könnyítenék az ügyfelek kártérítését, a 6 milliárd lejt is meghaladhatja az okozott kár

A jelenlegi becslések szerint 6,32 milliárd lej kárt okozhatott az ügyfeleknek, hogy a romániai bankok a Versenytanács szerint trükköztek a ROBOR referencia-kamatláb meghatározásakor.

ROBOR-manipuláció: könnyítenék az ügyfelek kártérítését, a 6 milliárd lejt is meghaladhatja az okozott kár
2026. június 10., szerda

A Tarom zuhanórepülésben száguld a csőd felé, és ezt már a kormány is elismeri

A Tarom egyenesen a csőd felé száguld – figyelmeztetett Oana Gheorghiu miniszterelnök-helyettes szerdán.

A Tarom zuhanórepülésben száguld a csőd felé, és ezt már a kormány is elismeri
2026. június 10., szerda

Roncsautóprogram: 10 000 lejtől indul a támogatás, de korlátozzák a megvásárolható kocsik körét

Az új személygépkocsik megvásárlásának támogatását célzó roncsautóprogramok történetében először a kibocsátási követelmények és a motortípus mellett az autó gyártási helye alapján is korlátozni készül a román kormány a választható járművek körét.

Roncsautóprogram: 10 000 lejtől indul a támogatás, de korlátozzák a megvásárolható kocsik körét
Hirdetés
Hirdetés