Kolozsvári 600 négyzetméteres áruházuk után Bukarestben nyitják a következőt. „A román piacot illetően a Libri világos célokat fogalmazott meg: az ország legnagyobb könyvkereskedő-hálózatává válni” – tájékoztatott csütörtökön John Holn, a Libri képviselője. Mint mondta, tudomásuk van arról, hogy a romániai átlagkereset nem engedi meg a rendszeres könyvvásárlást, ezt azonban egy hűségprogrammal próbálják ellensúlyozni, mely szerint az újra meg újra visszatérő vásárlók kedvezményes áron vásárolhatnak üzletükben. A cég terjeszkedési politikájával kapcsolatosan Holn arról számolt be: mindegyik áruházukat bevásárlócsarnokokban nyitják meg. A Libri 42 üzletével, internetes áruházával, kilencmilliárd forint feletti éves forgalmával Magyarország egyik legnagyobb könyvértékesítője. Az elmúlt évek alatt több ízben is elnyerte „Az év könyvkereskedője” címet. Független marketing- és reklámszakemberekből álló zsűri döntése alapján 2004 és 2005 után 2007-ben ismét elnyerték a „Superbrand” címet, így a Libri hálózat máig a könyvkereskedelem egyik legnagyobb márkája. A Libri könyvkereskedésnek helyet biztosító Polus Center építkezési munkálatai az utolsó szakaszhoz érkeztek. A helységek 60 százalékát már a bérlő cégek átvették, jelenleg a 2500 gépkocsi befogadására alkalmas parkoló utolsó simításait végzik. A Trigranit 140 millió eurós beruházásával a Polus Center a régió legnagyobb bevásárlóközpontja lesz.
Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.
Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.
Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.
Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.
A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.
„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.
Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.
Elfogadta a román kormány a szolgálati nyugdíjak és közalkalmazotti bérek halmozásának korlátozásáról szóló törvénytervezetet, amelyet sürgősségi eljárást kérve terjeszt a parlament elé.
A lej–euró-árfolyam csütörtökön megdöntötte még azt a rekordot is, amelyet tavaly májusban az a sokkhatás okozott, hogy George Simion, a szélsőséges AUR jelöltje nyerte meg a megismételt államfőválasztás első fordulóját.
Bár a hatóságok szerint nem kell hiánytól tartani, a közel-keleti válság miatt Romániában sem zökkenőmentes az üzemanyag-ellátás: a Rompetrol năvodari-i finomítójánál szerda éjjel és csütörtök hajnalban több kilométeres sor alakult ki.