„Az első negyedévi adatok azt mutatják: Szlovákia után nálunk a legnagyobb, 8,2 százalékos a gazdasági növekedés, ami örvendetes. Jelenleg az építőipar járul hozzá a legnagyobb összeggel GDP növekedéséhez, és az elmúlt év azonos időszakához képest 25 százalékkal nőttek a bérek, ami szintén meghaladja az infláció mértékét” – mutatott rá a tárcavezető.
A miniszter szerint Romániában rengeteg építkezés zajlik, és máris hazatért az országba néhány külföldön dolgozó vendégmunkás, még akkor is, ha külföldi cégek alkalmazottaiként. Úgy vélte, a jövőben még többen térnek haza, ha a magasabb béreket kapnak.
A marosvásárhelyi sportcsarnokban csütörtökön megnyílt Camex – Országos Építkezési és Szerelvénykiállításon mintegy száz cég vesz részt. A vásár vasárnap zárul, és mivel kinőtte a sportaréna méreteit, néhány kiállító a csarnok mellett felállított kisebb pavilonokban kapott helyet.
A rendezvényen a legmodernebb építkezési megoldásokat kínáló hazai és külföldi cégek mellett építészek, tervezők, mérnökök, befektetők, építőanyag-nagykereskedők és ingatlanfejlesztők is jelen vannak.
Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.
Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.
Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.
Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.
A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.
„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.
Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.
Elfogadta a román kormány a szolgálati nyugdíjak és közalkalmazotti bérek halmozásának korlátozásáról szóló törvénytervezetet, amelyet sürgősségi eljárást kérve terjeszt a parlament elé.
A lej–euró-árfolyam csütörtökön megdöntötte még azt a rekordot is, amelyet tavaly májusban az a sokkhatás okozott, hogy George Simion, a szélsőséges AUR jelöltje nyerte meg a megismételt államfőválasztás első fordulóját.
Bár a hatóságok szerint nem kell hiánytól tartani, a közel-keleti válság miatt Romániában sem zökkenőmentes az üzemanyag-ellátás: a Rompetrol năvodari-i finomítójánál szerda éjjel és csütörtök hajnalban több kilométeres sor alakult ki.