Hirdetés

Enyhén csökkentek júliusban az élelmiszerárak, de még mindig több mint 30 százalékkal magasabbak, mint tavaly ilyenkor

•  Fotó: Gábos Albin

Fotó: Gábos Albin

Júliusban már a második egymást követő hónapban csökkentek globálisan az élelmiszerárak havi összevetésben.

MTI

2021. augusztus 09., 09:122021. augusztus 09., 09:12

Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) számításai szerint a júliusi árindex 123 pont lett, 1,2 százalékkal (1,5 ponttal) alacsonyabb a júniusinál, de még mindig 31 százalékkal (29,1 ponttal) magasabb az egy évvel korábbinál.

A FAO élelmiszerár-indexe kereskedelemmel súlyozott mutató, amely az öt legfontosabb élelmiszer-alapanyag – növényi olajok, szemestermények, húsfélék, tejtermékek és cukor – nemzetközi piaci árát veszi figyelembe.

Hirdetés

Júliusban a szemestermények árindexe júniushoz képest 3 százalékkal (3,8 ponttal) 125,5 pontra mérséklődött, de 29,6 százalékkal (28,6 ponttal) volt magasabb tavaly júliushoz képest. A terménycsoporton belül havi összevetésben júliusban a kukorica ára csökkent a legjelentősebben, 6 százalékkal az argentin gabonatermés hozamával kapcsolatos kedvezőbb kilátásokra, illetve amiatt, mert várhatóan több gabonát takarítanak be idén az Egyesült Államokban.

korábban írtuk

Bár Romániában az egyik legalacsonyabbak a fizetések, az élelmiszerek és a ruhák is drágábbak, mint a régió több országában
Bár Romániában az egyik legalacsonyabbak a fizetések, az élelmiszerek és a ruhák is drágábbak, mint a régió több országában

Romániában drágább a hús, mint Lengyelországban, ruhavásárláskor mélyebben a zsebünkbe kell nyúlnunk, mintha átmennénk Magyarországra, a tej, a sajtfélék és a tojás pedig legalább tíz országban olcsóbb – von mérleget az Eurostat adatai alapján a Hotnews.

A növényi olaj árindexe 1,4 százalékkal (2,2 ponttal) 155,4 pontra, öthavi mélypontra süllyedt, elsősorban a szója-, a repce- és a napraforgóolaj árának a csökkenésére.

A tejtermékek árindexe 2,8 százalékkal (3,4 ponttal) 116,5 pontra süllyedt, különösen a vaj ára esett az importkereslet mérséklődésére.

A cukor ára júniusban 1,7 százalékkal nőtt, a negyedik egymást követő hónapban emelkedett, míg a hústermékek árindexe stagnált kilenc hónap drágulás után.

Az átfogó árindex tavalyi átlaga 97,9 pont, három éve a legmagasabb volt, 3,1 százalékkal meghaladta a 2019. évit, de több mint 25 százalékkal alacsonyabb volt a 2011. évi történelmi csúcsnál.

korábban írtuk

Havi szinten enyhén csökkentek az élelmiszerárak júniusban, a cukor és a hústermékek viszont tovább drágultak
Havi szinten enyhén csökkentek az élelmiszerárak júniusban, a cukor és a hústermékek viszont tovább drágultak

Júniusban 12 hónapon belül először csökkentek globálisan az élelmiszerárak havi összevetésben.

korábban írtuk

Egyre több élelmiszert importál Románia
Egyre több élelmiszert importál Románia

Az év első három hónapjában 755,34 millió euróra volt tehető a mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek külkereskedelmében jegyzett deficit, ami csaknem 66 százalékkal több, mint a 2020-as esztendő ugyanezen időszakában – közölte a mezőgazdasági tárca.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 14., péntek

Százmilliárdok ezernyi infrastruktúra-fejlesztésre, de a projektek több mint fele csak papíron „halad”

Romániában papíron több mint 3000 infrastruktúra-fejlesztési projekt fut, amelyek becsült összértéke meghaladja a 400 milliárd lejt, azonban ezeknek mindössze 42 százalékánál indultak el a tényleges munkálatok az építési területeken.

Százmilliárdok ezernyi infrastruktúra-fejlesztésre, de a projektek több mint fele csak papíron „halad”
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Mély válság, gazdasági jégkorszak – így értékelik az elemzők a friss GDP-adatokat

Románia mély gazdasági válságba süllyedt – így értékelte a friss GDP-adatokat pénteki gyorselemzésében Cristian Socol közgazdász. Adrian Negrescu gazdasági tanácsadó szerint is második negyedévi gazdasági stagnálást enyhe visszaesés követheti.

Mély válság, gazdasági jégkorszak – így értékelik az elemzők a friss GDP-adatokat
2026. augusztus 14., péntek

Ha elhúzódik a válság, a villanyszámlán is megérezzük majd az államtitkár szerint

Az energiaválság elhúzódását a zsebünkön is meg fogjuk érezni – figyelmeztetett Cristian Bușoi energiaügyi államtitkár.

Ha elhúzódik a válság, a villanyszámlán is megérezzük majd az államtitkár szerint
2026. augusztus 14., péntek

Takarékosság: a vártnál kevesebb áramot fogyasztott a lakosság az atomerőmű teljes leállása után

A vártnál kevesebb áramot fogyasztott a romániai lakosság csütörtökön, miután a Duna alacsony vízállása miatt kényszerűen leállt a cernavodai atomerőmű 2. blokkja is – derül ki az adatokból.

Takarékosság: a vártnál kevesebb áramot fogyasztott a lakosság az atomerőmű teljes leállása után
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Jó hír: egy időre csökkenti a pénzügyminisztérium a gázolaj jövedéki adóját

Augusztus 16. és 31. között ideiglenesen 20 százalékkal csökkentik a gázolaj jövedéki adóját a nemzetközi árak jelentős emelkedése miatt.

Jó hír: egy időre csökkenti a pénzügyminisztérium a gázolaj jövedéki adóját
2026. augusztus 13., csütörtök

,,Újracsomagolja” a tejipart az EU: komoly beruházások várnak a feldolgozókra

Jelentős változás előtt áll a tejipar: az Európai Unió új csomagolási szabályai miatt a feldolgozóknak fokozatosan át kell alakítaniuk a tej, a joghurt, a tejföl, a vaj és a sajtok csomagolását.

,,Újracsomagolja” a tejipart az EU: komoly beruházások várnak a feldolgozókra
2026. augusztus 13., csütörtök

Nem jár vissza automatikusan a nyugdíjakból levont egészségbiztosítási járulék

A jelenlegi szabályozás alapján nem igényelhetik vissza az érintettek a nyugdíjukból levont egészségbiztosítási járulékot (CASS), ezért erre vonatkozó kérelmet sem érdemes benyújtaniuk a területi nyugdíjpénztárakhoz.

Nem jár vissza automatikusan a nyugdíjakból levont egészségbiztosítási járulék
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről

Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről
2026. augusztus 13., csütörtök

Egyelőre nincs baj a cernavodai leállás miatt

Stabil az országos villamosenergia-rendszer, a működés a megszokott rendben zajlik, és nem fenyeget kockázat a folyamatos országos áramellátásban azt követően sem, hogy csütörtökön ellenőrzött módon leállították a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját.

Egyelőre nincs baj a cernavodai leállás miatt
Egyelőre nincs baj a cernavodai leállás miatt
2026. augusztus 13., csütörtök

Egyelőre nincs baj a cernavodai leállás miatt

2026. augusztus 13., csütörtök

A kánikula és az aszály miatt rontotta inflációs előrejelzését a román jegybank

A Román Nemzeti Bank (BNR) 5,5 százalékról 6,1 százalékra emelte az idei év végére vonatkozó inflációs előrejelzését, 2027 végére pedig a korábbi 2,9 százalék helyett 3,4 százalékos inflációval számol – közölte csütörtökön Mugur Isărescu jegybankelnök.

A kánikula és az aszály miatt rontotta inflációs előrejelzését a román jegybank
Hirdetés
Hirdetés