
Fotó: Veres Nándor
Eleshetnek az állattartók a legelők után járó szubvenciótól, mivel igen nehezen teljesíthető feltételeket szabott meg e téren a kormány. Sőt mondhatni teljesíthetetlen feltételeket, minden település számára kötelezővé tett ugyanis egy úgynevezett legelőgazdálkodási tervet.
2015. március 02., 15:552015. március 02., 15:55
2015. március 02., 15:562015. március 02., 15:56
Ezt egyébként még 2014 novemberéig ki kellett volna dolgozni, a dokumentum elkészítésére vonatkozó útmutatót azonban csak a határidő lejárta után, 2015 januárjában hozták nyilvánosságra.
Amint a Szatmár megyei mezőgazdasági igazgatóságon hétfőn tartott ülés keretében az állattartó egyesületek képviselői kifejtették: a támogatási kérelmek június 9-ig adhatóak le, azonban egyáltalán nem bíznak abban, hogy sikerül addig elkészíttetniük a legelőgazdálkodási terveiket, mivel igen összetett és költséges felméréseket kell ennek keretében elvégeztetniük.
A gyűlésre a szakhatóságok meghívtak egy bihari céget is, amely – mint kiderült – körülbelül harminc Szatmár megyei településsel tárgyalt eddig azt ajánlva, hogy fizetség ellenében kidolgozza a tervezeteiket.
A találkozón a helyi talajtani és agrokémiai hivatal egyik munkatársa úgy vélte, mivel csökkentették a náluk dolgozó szakértők létszámát, és üzemanyagra sem futja a büdzséjükből, körülbelül 10 évre lenne szükségük ahhoz, hogy a megye mind a 65 települése számára elvégezzék a tervezet lényeges elemét képező talajtani vizsgálatokat. Kételyeinek adott ugyanakkor hangot a bihari cég komolyságát illetően, mivel elmondása szerint csakis az állami talajtani és agrokémiai hivatalok méréseit fogadják el.
Kiderült, a Bihar megyei vállalat külsős szakértőkkel végeztetné a szakképesítést igénylő feladatokat, arra vonatkozóan azonban nem adtak felvilágosítást, hogy pontosan kikkel dolgoznának.
Eugeniu Avram prefektus érdeklődésére úgy vélekedtek, hogy 3-4 hónap leforgása alatt el tudnák készíttetni a szatmári települések legelőgazdálkodási terveit, az ígéretben azonban szemmel láthatóan nem bíztak a jelen lévők, akik közül többek felnevettek, amikor hallották a cég képviselőjének becslését.
A munkálatok költségeire vonatkozóan sem árult el adatokat a meghívott vállalat, arra hivatkozva, hogy nem szeretnék, ha a konkurencia tudomást szerezne az áraikról. Mindössze annyit tudtunk meg, hogy kezdők, és kérték, hogy a helyi önkormányzatok és a hatóságok segítsék őket a munkában.
A legelőgazdálkodási tervek elkészíttetése egyébként a helyi önkormányzatok feladata. Az említett gyűlésen megjelent egyik polgármester ezért arra kérte a prefektust, hogy járjon közben a határidő meghosszabbítása érdekében. Eugeniu Avram kormánymegbízott ígéretet tett arra, hogy indítványozza a terminus egy évvel való kitolását, hozzátette azonban: nem tudja garantálni, hogy kezdeményezése sikerrel jár.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
szóljon hozzá!