
Az Első otthon hitelprogram keretében kölcsönt felvett, és nehéz anyagi helyzetbe került ügyfelek megsegítését célzó törvénytervezetet nyújtott be Daniel Zamfir nemzeti liberális (PNL) képviselő, aki egyébként az úgynevezett hitelcserés tervezetet is kezdeményezte.
2016. június 30., 15:502016. június 30., 15:50
2016. június 30., 20:132016. június 30., 20:13
Az elképzelés szerint nem lehetne kilakoltatni az Első otthon hitelből vásárolt ingatlanból az adósságot felhalmozott klienseket, hanem abban az esetben, ha kényszervégrehajtásra kerül sor, az állam vásárolná meg a lakást, az ügyfél pedig bérlőként élne ott tovább, és jogosult lenne a visszavásárlásra. Daniel Zamfir azzal indokolta a jogszabálytervezetet, hogy az Első otthon keretében vásárolt ingatlanokat nem lehet „beváltani” a hitelcseretörvény alapján, azaz nem lehet odaadni a banknak az adósság eltörlése fejében. A képviselő így az új tervezettel az ebbe a kategóriába tartozó ügyfeleknek is védelmet biztosítana.
A lakásügynökségnek fizetne bért az ügyfél
A dokumentum előírja: a pénzintézet által küldött, a kényszervégrehajtásra vonatkozó felszólítás kézhez kapása után 15 napon kell jeleznie az eladósodott ügyfélnek, hogy bérlőként továbbra is az ingatlanban maradna. Ebben az esetben az országos adóhatóság (ANAF) – amely az állam által garantált ingatlanokat elárverezi – leállítja a kényszervégrehajtást, a lakást pedig eladja az Országos Lakásügynökségnek (ANL).
Az ügynökségnek kötelessége azon az áron megvásárolni a lakást, amennyi a hátramaradt, ki nem fizetett hitel értéke. A továbbiakban az ügyfél – a volt tulajdonos – öt évre szóló bérleti szerződést köt, a havi részletet pedig az ANL-nek fizeti, a bérleti díjat pedig évente a kormány határozattal szabja meg. Öt év elteltével a bérlő visszavásárolhatja az ingatlant a lakásügynökség által kifizetett, az infláció mértékével kiigazított áron.
Alacsony a rosszul teljesítő hitelek aránya
A hat éve elindított Első otthon program keretében az állam – amely a kölcsön felére vállal garanciát – összesen 39,5 millió lejt fektetett be a projektbe. Romániában az Első otthon programmal igénylik az ingatlanhitelek többségét. A rosszul fizető kliensek aránya ugyan alig 0,3 százalékos volt júniusban, de ez 0,1 százalékos emelkedést jelent a három hónappal ezelőtti statisztikához képest – közölte az Economica.net hírportál a programot lebonyolító garanciaalap adataira hivatkozva.
A kedvezményes hitelprogram rendkívül népszerű, az év elején az állam által elkülönített keret rendszerint néhány hónap alatt elfogy. A kormánynak idén már május 18-án 500 millió lejjel kellett növelnie a keretet, miután a megnövekedett kereslet miatt több pénzintézet is jelezte, hogy ebben az évben már nem tud több kedvezményes kölcsönt adni. Ennek nyomán új összegeket kapott az Alpha Bank, a Creditcoop, a Banca Românească, a Transilvania Bank, a Bancpost, a Leumi, a BCR, a BRD, a CEC, a Credit Agricole, a Garanti, az ING Bank, az Intesa Sanpaolo, a Marfin, az OTP Bank, a Piraeus Bank, a Raiffeisen Bank és az UniCredit Bank. Az Első otthon keretében 2009-től mostanáig közel 182 ezer hitelt garantált az állam több mint 3,5 milliárd euró, vagyis 15,6 milliárd lej értékben.
Igencsak plasztikusan írta le Dominic Fritz, a kormánykoalícióban részt vevő Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke Románia gazdaságának állapotát: a politikus szerint az ország „sz*r helyzetben van”.
Románia alkalmazza a Lukoil elleni nemzetközi szankciókat, és nem kéri az amerikai hatóságok által november 21-re kitűzött határidő meghosszabbítását – közölte Bogdan Ivan energiaügyi miniszter szerint.
Az első állásukat elfoglaló fiatalok két évig havi 1000–1250 lej állami bónuszt kapnának első fizetésük mellett a kormány által előterjesztett törvénytervezet szerint.
Az országos helyreállítási tervhez (PNRR) kapcsolódó újabb kifizetési kérelmet készül benyújtani november végéig Románia az Európai Bizottsághoz – jelentette be hétfőn Ilie Bolojan kormányfő.
A világ legdrágább villamosenergiájával rendelkező országok között Románia a 21. helyen áll – derül ki az Intelligens Energia Egyesület (AEI) által összeállított statisztikából, amely 144 ország lakosságának villamosenergia-árait vizsgálja.
Megerősítette hétfőn a MOL-csoport a Krónikának a temesvári Sistemgas Kft. felvásárlását. Lapunk kérdésére jelezték: az akvizíció illeszkedik a MOL-csoport stratégiájához.
Az élelmiszerek, italok és dohánytermékek kiskereskedelmi forgalmának volumenindexe 0,5 százalékkal nőtt szeptemberben az Európai Unióban és 1 százalékkal az euróövezetben az előző év azonos időszakához képest.
Az idei év első kilenc hónapjában 24,5 milliárd euró volt a külkereskedelmi mérleg hiánya, 4,3 százalékkal, azaz több mint egymilliárd euróval nagyobb, mint 2024 azonos időszakában – közölte az Országos Statisztikai Intézet (INS) hétfőn.
Az idei első kilenc hónapban 62 556 vállalkozást töröltek a romániai cégjegyzékből, 5,93 százalékkal többet, mint 2024 azonos időszakában – derül ki az országos cégbíróság (ONRC) vasárnap közölt adataiból.
Az idei év első kilenc hónapjában 110 894 céget és egyéni magánvállalkozást (PFA) jegyeztek be Romániában, 23,15 százalékkal többet, mint a tavalyi év azonos időszakában az Országos Cégbíróság (ONRC) szombaton közölt adatai szerint.
szóljon hozzá!