
Fotó: Archív
2009. október 01., 09:202009. október 01., 09:20
„Nem végeztek piackutatást, nem vizsgálták meg a fogyasztói szokásokat, sem azt, hogy mekkora kockázattal jár a beruházás. Eddig mindenki csak fejlesztett, elemzések nélkül egymás után nyitotta boltjait. Ez nem működhet így tovább” – nyilatkozta tegnap Daniela Florea, a Geo Strategies piackutató vállalkozás ügyvezető igazgatója.
Mint mondta, Romániában – hasonlóan más Európai országokhoz – a válság miatt a vásárlók sokkal megfontoltabbak lettek a kiadások tekintetében, attól tartanak, hogy munkahely nélkül maradnak, és jóval igényesebbek. „Egy európai munkanélküli három alkalmazottra ijeszt rá, Romániában valószínűleg tízre” – magyarázta Daniela Florea.
A szakember arra is kitért, hogy a családok egyre több időt töltenek otthon, ami a szórakoztatóipari egységek kárára válik. „Társadalmi és korosztálytól függetlenül a lakosság többsége módosított életmódján és vásárlási szokásain. A romániai fogyasztók magabiztosabbak lesznek, mire véget ér a válság” – fogalmazott a Geo Strategies képviselője.
A cég becslései szerint a romániai fogyasztás idén 3,9 százalékkal esik vissza, míg jövőre további 0,6 százalékkal csökken. Eközben tavaly még 9,1 százalékos növekedést regisztráltak. A mutató legközelebb 2011-ben lehet ismét pozitív előjelű, amikorra a Geo Strategies 2,4 százalékos növekedést vetít elő.
A legtöbb romániai töltőállomáson már nem találni literenként 9 lej alatt benzint, a dízel ára ismét a 10 lejes lélektani határ közelébe került.
Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.
Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.
Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.
Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.
A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.
„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.
Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.
Elfogadta a román kormány a szolgálati nyugdíjak és közalkalmazotti bérek halmozásának korlátozásáról szóló törvénytervezetet, amelyet sürgősségi eljárást kérve terjeszt a parlament elé.
A lej–euró-árfolyam csütörtökön megdöntötte még azt a rekordot is, amelyet tavaly májusban az a sokkhatás okozott, hogy George Simion, a szélsőséges AUR jelöltje nyerte meg a megismételt államfőválasztás első fordulóját.