Hirdetés

Előrehozott fekete péntek

Bár az Amerikai Egyesült Államokban hagyományosan a hálaadást követő péntekre, így a november 23–29. közötti periódusra, s csakis egyetlen napra esik a fekete péntek, a Romániába alig néhány éve begyűrűzött szokás itt ennél lényegesen nagyobb méreteket ölt idén: sok helyen már most pénteken elrajtol, s az Amerikában idén november 29-én megtartott nagy bevásárló nap után is sok boltnál még tartani fog.

Bálint Eszter

2013. november 21., 16:432013. november 21., 16:43

A lavinát az Evomag internetes áruház indította be, ők jelentették be elsőként, hogy már november 22-én fekete pénteket tartanak, s 70 százalékig terjedő kedvezményekkel várják a vásárlóikat. Szintén az elektronikai cikkek terén tevékenykedő versenytársak sem hagyták ezt követően alább, az eMag, majd a Flanco is jelezte, hogy a hagyományosnál egy héttel hamarabb kívánnak akciózni. „Az emberek nem egy bizonyos napon akarnak fekete pénteket, hanem fekete pénteket akarnak” – érvelt Iulian Stnaciu, az eMagban kisebbségi részvénypakettel rendelkező Dante International vezérigazgatója. A kézdivásárhelyi alapítású Domo is csatlakozott az új divathoz, péntektől számtalan termékét kínálja hatalmas kedvezményekkel.

Amióta a fekete péntek begyűrűzött Romániába, évről évre azt tapasztaljuk, hogy az akciós áron kínált termékek és szolgáltatások köre egyre bővül. Tavaly például már ruhaboltok is hirdettek fekete pénteket, idén pedig nagyon sok utazási iroda dolgozott ki fekete pénteki ajánlatokat. Ezek többnyire 50százalékig terjedő kedvezményeket jelentenek, s a Lapföldtől Máltáig vagy éppen a Prahova völgyéig bárhová lehet utazni. Az utazási irodák is egy héttel hamarabb indítják akcióikat, nevet is adtak ennek: „early black friday” (korai fekete péntek).

Mint ismeretes, a fekete péntek a hálaadást követő péntek elnevezése az Egyesült Államokban, ez a nap ott a hagyományos karácsonyi bevásárlási szezon kezdete. A kifejezés 1966-ban keletkezett, 2009-re használata általánossá vált. A kifejezés Philadelphiából ered, és a sűrű forgalomra utal. Újabban a kereskedők és a média inkább arra utal a kifejezéssel, hogy a kereskedők ekkor kezdenek a pirosból – a veszteség színe a könyvelésben – átmenni a feketébe – vagyis nyereséget termelni. A játékok és elektronikai cikkek a legkeresettebbek, így leginkább ezeket akciózzák. A városokban megszokott a nagy leértékeléssel nyitó üzletek előtt órák hosszat várakozó emberek sora. Amikor bejutnak, a vásárlók lerohanják a boltot, és amit tudnak, megragadnak, mivel a legvonzóbb termékekből rendszerint csak néhány darab van. Mindez időnként sérülést, olykor halált is okoz: 2008-ban egy bolti alkalmazottat halálra tapostak az egyik New York-i Walmart üvegajtaját az öt órai nyitás előtt percekkel beszakító vásárlók, egy kismamát ugyanitt kórházba kellett szállítani. Ugyanezen a napon két ember meghalt, amikor vásárlók két csoportja között kialakult vita lövöldözésbe torkollott. n B. E.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 01., vasárnap

Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó

Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó, a Metinvest – írja a profit.ro. A gyár 195 dolgozója közül 194-et bocsátanak el.

Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó
Hirdetés
2026. október 31., szombat

Gödörből a csúcsra? Az európai turizmus legnagyobb nyertesei közé várnak

Egy friss nemzetközi kutatás nagy fordulatot jósol a turizmusban, a változások nagy nyertese Románia és Magyarország lehet. De mégis hogyan?

Gödörből a csúcsra? Az európai turizmus legnagyobb nyertesei közé várnak
2026. október 31., szombat

Románia vakvágányon: Magyarországon tízszer népszerűbb a vasút

A gyenge közlekedési feltételek, a kedvezőtlen csatlakozások, és a nehézkes földrajzi adottságok az európai sereghajtók közé helyezik Romániát az egy lakosra jutó vasúti utaskilométerek számát tekintve.

Románia vakvágányon: Magyarországon tízszer népszerűbb a vasút
2026. október 31., szombat

Anyasági büntetés: Európában dolgoznak, Romániában otthon rekednek a nagycsaládos nők

Miért válik szinte lehetetlen küldetéssé a karrier már a második gyermek után Romániában? Részmunkaidős adócsapda, bölcsődehiány és igazságtalan nyugdíjszámítás – egy elemzés rávilágít, miért fizetnek a nők súlyos árat az anyaságért.

Anyasági büntetés: Európában dolgoznak, Romániában otthon rekednek a nagycsaládos nők
Hirdetés
2026. október 30., péntek

Kiderült, hol tart a hatalmas bevétellel kecsegtető gázkitermelés előkészítése a Neptun Deep lelőhelyen

A Neptun Deep-projekt keretében kitermelt gáz egy része a román belföldi piacra kerül, a fennmaradó mennyiség pedig más európai piacokra – jelentette ki Emma Delaney, akit nemrég neveztek ki az OMV-csoport vezérigazgatójává.

Kiderült, hol tart a hatalmas bevétellel kecsegtető gázkitermelés előkészítése a Neptun Deep lelőhelyen
2026. október 30., péntek

Romániában drágult a legnagyobb mértékben az áram. Nem csoda, hogy itt fáj a legjobban a villanyszámla

Romániában drágult a legnagyobb mértékben a háztartási fogyasztóknak szolgáltatott villanyáram európai uniós összevetésben: a villamosenergia-árak 2026 első félévében 51,9 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.

Romániában drágult a legnagyobb mértékben az áram. Nem csoda, hogy itt fáj a legjobban a villanyszámla
2026. október 30., péntek

Lesz pénz a nyugdíjakra? A munkaügyi miniszter elmondta, kell-e aggódni

A munkaügyi minisztérium rendelkezik a szükséges fedezettel a nyugdíjak kifizetésére – jelentette be Florin Manole régi-új miniszter a költségvetés-kiigazítás kapcsán.

Lesz pénz a nyugdíjakra? A munkaügyi miniszter elmondta, kell-e aggódni
Hirdetés
2026. október 29., csütörtök

Kolozsváron csillagászati ár, Zilahon is egyre drágább – Mennyibe kerülnek a lakások Erdély nagyobb városaiban?

Tavaly óta csaknem 5 százalékkal, 114 900 euróra nőtt egy romániai lakás átlagára, miközben egy családi ház megvásárlásához átlagosan 170 000 euróra van szükség – legalábbis ezt mutatja az egyik legnagyobb romániai ingatlanközvetítő szeptemberi indexe.

Kolozsváron csillagászati ár, Zilahon is egyre drágább – Mennyibe kerülnek a lakások Erdély nagyobb városaiban?
2026. október 29., csütörtök

Eladták a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt

A Carlyle Group, egy washingtoni székhelyű amerikai befektetési alap és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) eladta a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt, a Black Sea Oil & Gas (BSOG) SA-t – írja a profit.ro.

Eladták a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt
2026. október 29., csütörtök

Elkezdődtek a ROBOR-perek: bíróságon támadják a bankok a rájuk rótt rekordbírságokat

A BRD – Groupe Société Générale perével elkezdődött szerdán a ROBOR-bírság miatt indított eljárások sora.

Elkezdődtek a ROBOR-perek: bíróságon támadják a bankok a rájuk rótt rekordbírságokat
Hirdetés
Hirdetés