Költséglefaragással, adóemeléssel vagy a tervezett költségvetési deficit növelésével lehet csak pótolni a társadalombiztosítási hozzájárulás 5 százalékponttal történő csökkentése nyomán egyetlen félév alatt keletkező 2,6 milliárd lejes hiányt – jelentette ki hétfő délutáni parlamenti felszólalásában Victor Ponta miniszterelnök, leszögezve egyúttal, hogy a deficit nem nőhet, és a költségekből sem kívánnak lefaragni.
2014. március 25., 19:142014. március 25., 19:14
Mint ismeretes, a kormány még a tavalyi év végén kilátásba helyezte, hogy amennyiben a gazdaság alakulása ezt lehetővé teszi, úgy júniustól csökkentik a munkáltatók által befizetett tb-t. Most a kormányfő úgy nyilatkozott, megvárják az első öt hónap költségvetési bevételeinek alakulását, addig nem tudnak dönteni a kérdésben.
A szociáldemokraták korábbi kormánykoalíciós partnere, a Nemzeti Liberális Párt – amely egyébként már régóta hangoztatja a tb-csökkentés szükségességét – eközben máris bejelentette, amennyiben május elsejétől a kormány nem csökkenti a tb-t, illetve nem teszi adómentessé az újra befektetett profitot, bizalmatlansági indítványt fognak benyújtani.
Az Országos Adóhatóság (ANAF) megkezdte az értesítések kiküldését az úgynevezett luxusadó kapcsán, amelyet a drága autók és ingatlanok tulajdonosaira vetnek ki.
Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó, a Metinvest – írja a profit.ro. A gyár 195 dolgozója közül 194-et bocsátanak el.
Egy friss nemzetközi kutatás nagy fordulatot jósol a turizmusban, a változások nagy nyertese Románia és Magyarország lehet. De mégis hogyan?
A gyenge közlekedési feltételek, a kedvezőtlen csatlakozások, és a nehézkes földrajzi adottságok az európai sereghajtók közé helyezik Romániát az egy lakosra jutó vasúti utaskilométerek számát tekintve.
Miért válik szinte lehetetlen küldetéssé a karrier már a második gyermek után Romániában? Részmunkaidős adócsapda, bölcsődehiány és igazságtalan nyugdíjszámítás – egy elemzés rávilágít, miért fizetnek a nők súlyos árat az anyaságért.
A Neptun Deep-projekt keretében kitermelt gáz egy része a román belföldi piacra kerül, a fennmaradó mennyiség pedig más európai piacokra – jelentette ki Emma Delaney, akit nemrég neveztek ki az OMV-csoport vezérigazgatójává.
Romániában drágult a legnagyobb mértékben a háztartási fogyasztóknak szolgáltatott villanyáram európai uniós összevetésben: a villamosenergia-árak 2026 első félévében 51,9 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.
A munkaügyi minisztérium rendelkezik a szükséges fedezettel a nyugdíjak kifizetésére – jelentette be Florin Manole régi-új miniszter a költségvetés-kiigazítás kapcsán.
Tavaly óta csaknem 5 százalékkal, 114 900 euróra nőtt egy romániai lakás átlagára, miközben egy családi ház megvásárlásához átlagosan 170 000 euróra van szükség – legalábbis ezt mutatja az egyik legnagyobb romániai ingatlanközvetítő szeptemberi indexe.
A Carlyle Group, egy washingtoni székhelyű amerikai befektetési alap és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) eladta a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt, a Black Sea Oil & Gas (BSOG) SA-t – írja a profit.ro.
szóljon hozzá!