
Fotó: A szerző felvétele
2009. július 09., 09:122009. július 09., 09:12
Több év ígérgetés után kedden megkezdték a 12-es országút felújítását Kökös–Sepsiszentgyörgy– Sepsibükszád között – számolt be szerdai sajtótájékoztatóján Klárik László kovásznai megyemenedzser. Mint elmondta, a közlekedési minisztérium arról tájékoztatta az önkormányzatot, hogy a kivitelező cégnek, az UMB Kft.-nek két év alatt kell befejeznie a munkálatokat a Kökös– Maroshévíz-útszakaszon. „Az országutak karbantartása nem a megyei önkormányzat feladata. Azonban ez egy rendkívül fontos útszakasz, ezért a Hargita megyeiekkel közösen több alkalommal lobbiztunk Radu Berceanu miniszternél, hogy minél hamarabb kezdjék el az útjavítási munkálatokat. Székelyföldi látogatásakor erre a tárcavezető ígéretet is tett” – idézte fel Klárik László. A megyemenedzser emlékeztetett, hogy a Hargita és Kovászna megyét összekötő útszakasz felújításáról még a Tăriceanu-kormány döntött.
„Két év alatt elkészül tehát a 12-es országút teljes feljavítása, az érintett lakosság és a gépkocsivezetők megértését kérjük, hiszen az ideiglenes kényelmetlenséget követően európai szintű út lesz a megye talán legforgalmasabb szakaszán” – hangsúlyozta Klárik László. Korábban Tánczos Barna, a közlekedési minisztérium leköszönt államtitkára úgy nyilatkozott, a 12-es országút teljes felújítása 150 millió euróba kerül. A tervek szerint EU-s szabványoknak megfelelő utat építenek, új nyomvonalon, a kanyarokat levágva, ahol szükséges új alapot készítenek, és több helyen is háromsávosra szélesítik.
A 140 kilométeres, Kökös–Sepsiszentgyörgy–Csíkszereda–Maroshévíz közötti országúton első szakaszban a Kovászna megyét érintő 50 kilométeren dolgoznak. Ez áthalad a sepsiszentgyörgyi gyárnegyeden, illetve a sepsiszentgyörgyi Olt-hídon is. A városi önkormányzat az országút városon belüli szakaszán befoltoztatta a nagyobb kátyúkat. A híd azonban az évek során nagyon megrongálódott, a korlátja több helyen összedőlt. Antal Árpád polgármester elmondta, egyeztetnek a kivitelezővel, hogy a munkálatokkal mikorra érkeznek a város területére és az Olt-hídhoz, mert az önkormányzat arra időzíti a járdák és a korlát megjavítását.
Amint arról beszámoltunk, a hét elején útlezárással fenyegetőzött Albert Álmos, az RMDSZ alsó-háromszéki elnöke, ha nem kezdik el a Székelyföldet átszelő országút korszerűsítési munkálatait. A politikus attól tartott, hogy a közlekedési minisztérium nem akar Kovászna megyének pénzt utalni útjavításra, bár a 12-es országút nem helyi érdekeltség, hiszen az országos forgalom egy része is itt zajlik.
Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.
Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.
Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.
Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.
A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.
„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.
Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.
Elfogadta a román kormány a szolgálati nyugdíjak és közalkalmazotti bérek halmozásának korlátozásáról szóló törvénytervezetet, amelyet sürgősségi eljárást kérve terjeszt a parlament elé.
A lej–euró-árfolyam csütörtökön megdöntötte még azt a rekordot is, amelyet tavaly májusban az a sokkhatás okozott, hogy George Simion, a szélsőséges AUR jelöltje nyerte meg a megismételt államfőválasztás első fordulóját.
Bár a hatóságok szerint nem kell hiánytól tartani, a közel-keleti válság miatt Romániában sem zökkenőmentes az üzemanyag-ellátás: a Rompetrol năvodari-i finomítójánál szerda éjjel és csütörtök hajnalban több kilométeres sor alakult ki.