
Fotó: Székelyhon
Június 13-án kezdődik az alapélelmiszerek és meleg étel vásárlására használható utalványok kiosztása – szögezte le hétfőn az európai beruházásokért és projektekért felelős miniszter.
2022. június 06., 18:342022. június 06., 18:34
Marcel Boloștól megkérdezték az újságírók, milyen információi vannak a voucherek kiosztásáról, tekintve, hogy a Román Posta igazgatója korábban a nap folyamán azt mondta, a kártyák még nem jutottak el az intézményhez, így nem tudták elkezdeni kiosztani azokat.
– közölte az Agerpres hírügynökség.
A kártyák kiosztása június 13-án kezdődik, és a kézbesítés után kezdik majd el feltölteni ezeket a támogatás összegével – ismertette a lépéseket Marcel Boloș, hangsúlyozva, hogy eredetileg is ezt az ütemtervet szabták meg az intézkedés gyakorlatba ültetésére, és tartani tudják a határidőket.

Június 20-a és 24-e között utalják az alapélelmiszerekre és meleg ételre költhető támogatás első részletét – közölte vasárnap az európai beruházásokért és projektekért felelős minisztérium.
A legtöbb romániai töltőállomáson már nem találni literenként 9 lej alatt benzint, a dízel ára ismét a 10 lejes lélektani határ közelébe került.
Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.
Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.
Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.
Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.
A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.
„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.
Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.
Elfogadta a román kormány a szolgálati nyugdíjak és közalkalmazotti bérek halmozásának korlátozásáról szóló törvénytervezetet, amelyet sürgősségi eljárást kérve terjeszt a parlament elé.
A lej–euró-árfolyam csütörtökön megdöntötte még azt a rekordot is, amelyet tavaly májusban az a sokkhatás okozott, hogy George Simion, a szélsőséges AUR jelöltje nyerte meg a megismételt államfőválasztás első fordulóját.
szóljon hozzá!