Hirdetés

Elkerülhetetlen a béremelés – kihívást jelent a cégeknek a munkaerő felkutatása

Képünk illusztráció •  Fotó: Gecse Noémi

Képünk illusztráció

Fotó: Gecse Noémi

Miközben a munkáltatóknak a gazdaság egyre több területén kell megküzdeniük a munkaerőhiánnyal, és 4,7 százalékon áll a munkanélküliségi ráta, a foglalkoztatottság még mindig nem éri el a várt szintet.

Bíró Blanka

Bálint Eszter

2018. július 01., 13:192018. július 01., 13:19

Beindult egy folyamat, amely radikálisan megváltoztathatja a bérezést – véli Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere, aki szerint a vállalkozói kultúrának el kell jutnia arra a szintre, hogy a cégvezetők inkább lemondanak a nyereség feléről, és megemelik az alkalmazottaik fizetését, ám ezáltal szavatolják a vállalkozásuk jövőjét.

Idézet
Buktak már be cégek Sepsiszentgyörgyön is, mert a pillanatnyi profit fontosabb volt, mint a hosszú távra tervezés, a működés fenntartása. Egy adott nyereség miatt nem emelték meg az emberek fizetését, ők pedig felmondtak, utána a vállalkozás már nem tudott talpra állni”

– osztotta meg tapasztalatait a székelyföldi elöljáró. Meglátása szerint ez a folyamat most indul be, és radikális változásokat eredményez: aki meg akar maradni a piacon, kénytelen lesz tisztességesen megfizetni az alkalmazottait.

Hirdetés

Nehéz munkaerőt találni

Antal szerint ebben a kontextusban egyetlen nagyobb beruházó megjelenése is átalakítja az erőviszonyokat, hiszen elcsábítja a többiektől a munkavállalókat. Sepsiszentgyörgyön ma már nem az a probléma, hogy nincs munkahely, hanem egyre égetőbb kérdés, hogy nincs munkaerő, ez a vállalkozói szférában és az intézményeknél is tapasztalható.

Jelenleg a városi önkormányzatnál háromezer lejnél kezdődik a fizetés, ilyen körülmények között már többen jelentkeznek, mint amikor csak ezer lejt tudtak fizetni, de még így is nehéz embert találni.

A vállalkozói szférában még rosszabb a helyzet, építkezési cégek keresnek ötven-hetven-száz munkást, és nem találnak, mondta a városvezető.

Objektív és szubjektív tényezők

Szerinte Sepsiszentgyörgy még mindig tud vonzó ajánlatokkal előrukkolni a többgyerekes családoknak, annak ellenére, hogy egy nagyváros sok tekintetben olcsóbb. Egy kilométer csatornahálózat kiépítése ugyanannyiba kerül egy kisebb és egy nagyvárosban, miközben lehet, hogy a kisvárosban abban az utcában negyven ház van, tehát negyven család csatlakozik a rendszerre, és fizet a használatáért, míg egy nagyvárosban húsz tízemeletes panelházban 1200 család fizet.

Idézet
Ez a magyarázata, hogy a nagyvárosok bizonyos értelemben olcsóbbak, de ennek senki nem találta fel még az ellenszerét.

A globalizált világban mindig elsőrendű szempontok között van a szolgáltatások, beruházások kialakításában, hogy mekkora tömeg él egy agglomerációban, ezért tud egy 300 ezres város jobb ajánlatokat megfogalmazni, mint egy 50 ezres, ez mindenhol így van, például Cegléd és Kecskemét összehasonlításában is” – részletezte Antal Árpád.

Szerinte ugyanakkor azt, hogy egy két-három gyerekes család hol él, jobban meghatározza a nagyszülők közelsége, a különböző szolgáltatások minősége, mint ezer lej különbség a fizetésben. „Bukarest kivételével egyetlen romániai nagyvárosban sincs ezer lejjel nagyobb átlagbér, mint Sepsiszentgyörgyön” – szögezte le a polgármester.

Közben elmarad a várttól a foglalkoztatottság

Már-már abszurd helyzetet eredményez ugyanakkor, hogy miközben az ország legtöbb vidékén erőteljes munkaerőhiánnyal kell megküzdeniük a cégeknek, állami intézményeknek, addig

a foglalkoztatottsági ráta még mindig 2 százalékkal elmarad az Európa 2020 című statisztikában célként megjelölt 70 százaléktól.

Az Országos Statisztikai Intézet (INS) által szerdán nyilvánosságra hozott adatsorok szerint 2018 első negyedévében 8,9 millió aktív személyt tartottak nyilván Romániában – közülük 8,5 millió foglalkoztatottat és 414 munkanélkülit. A foglalkoztatottak közül 6,4 milliót tett ki az alkalmazottak száma, további 2 millióan saját cégnél dolgoznak, szabadúszók, mezőgazdasági vagy más jellegű szövetkezetekben dolgoznak.

A 20–64 éves lakosság körében 68 százalékos volt a foglalkoztatottsági ráta – a férfiak körében magasabb, 71 százalékos volt a foglalkoztatottság aránya, míg a nőknél 54,9 százalékos. Eközben városon 64,9 százalékon, vidéken 60,7 százalékon állt a mutató. Tágabb körben, vagyis a 15–64 évesek körében 63,1 százalékos volt a foglalkoztatottsági ráta, ami csökkenést jelent az előző negyedévhez képest. A 15–24 éves fiatalok körében viszont alig 23,4 százalékon állt a mutató, miközben körükben történelmi csúcsra hágott a munkanélküliségi ráta, elérve a 16,8 százalékot.

Összességében véve az idei év első negyedévében 4,7 százalékos volt a munkanélküliségi ráta.

A férfiak körében magasabb, 5,3 százalékos volt az állástalanok aránya, míg a nőknél 3,8 százalékon állt a mutató. Vidéken magasabb, 5,3 százalék a munkanélküliségek aránya, míg városon 4,1 százalékos – derül ki a friss statisztikai adatokból.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 29., hétfő

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia

Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek

A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek
2026. június 29., hétfő

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is

Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is
2026. június 29., hétfő

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér

A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Enyhén csökkent a szegénységben élők száma

A relatív jövedelmi szegénységben élők száma Romániában tavaly 3,468 millió volt, 3,5 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, a relatív jövedelmi szegénységi arány (AROP) 18,4 százalékra csökkent.

Enyhén csökkent a szegénységben élők száma
2026. június 28., vasárnap

Gázolajdrágulást hozhat július

Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.

Gázolajdrágulást hozhat július
Gázolajdrágulást hozhat július
2026. június 28., vasárnap

Gázolajdrágulást hozhat július

2026. június 28., vasárnap

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé

Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé
Hirdetés
2026. június 27., szombat

Július 1-től lép hatályba a 3 eurós uniós vámszabály

Július 1-jétől, szerdától lépnek életben az új európai uniós vámszabályok. Az EU-n kívüli webáruházakból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után – minden termékkategóriára külön – 3 eurós vámot kell fizetni.

Július 1-től lép hatályba a 3 eurós uniós vámszabály
2026. június 26., péntek

A GDP-nek is „befűt” a kánikula

A kánikula gazdaságra gyakorolt hatását vette górcső alá a Román Nemzeti Bank (BNR) friss jelentése.

A GDP-nek is „befűt” a kánikula
A GDP-nek is „befűt” a kánikula
2026. június 26., péntek

A GDP-nek is „befűt” a kánikula

2026. június 26., péntek

Ki, mint vet, úgy arat? Az időjárás és a világpiac is befolyásolja a gazdák helyzetét

Összeállításunkban aradi, bánsági és dél-erdélyi falugazdászok értékelik az aratás előtti helyzetet.

Ki, mint vet, úgy arat? Az időjárás és a világpiac is befolyásolja a gazdák helyzetét
Hirdetés
Hirdetés