Hirdetés

Elegük lett: szerződést bontott a CNAIR az észak-erdélyi sztráda Maroskece–Aranyosgyéres szakaszát építő vállalkozással

A Pro Infrastruktúra Egyesület már tavaly ráirányította a figyelmet, hogy nem halad a munka a sztrádaszakaszon / Archív felvétel •  Fotó: Facebook/Asociația Pro Infrastructură

A Pro Infrastruktúra Egyesület már tavaly ráirányította a figyelmet, hogy nem halad a munka a sztrádaszakaszon / Archív felvétel

Fotó: Facebook/Asociația Pro Infrastructură

Szerződést bontott az országos közútkezelő társaság (CNAIR) az észak-erdélyi autópálya Maroskece és Aranyosgyéres közötti szakaszát építő vállalkozással, miután az elmúlt időszakban szinte meg sem mozdultak a munkagépek, öt hónap alatt 1 százalékos előrelépést sikerült produkálniuk úgy, hogy a már megépült infrastruktúra állaga is romlani kezdett.

Bálint Eszter

2021. március 11., 14:332021. március 11., 14:33

A 15,7 kilométeres sztrádaszakasz megépítéséről még 2015-ben kötött szerződést az útügyi hatóság a romániai Straco céggel, amely 280 millió lejért vállalta a munkálatok elvégzését, holott ez az össze az eredetileg becsült summa alig 45 százaléka.

Idézet
A 2016-ban elkezdett és 2021-ben alig 40 százalékon álló munkálatokkal nem tudunk teljesítményt felmutatni az infrastruktúra és általában véve Románia fejlődése terén”

– szögezi a közlekedési minisztérium csütörtöki közleménye.

Hirdetés

Mint a dokumentum is emlékeztet, a Straco fizetésképtelenné vált, az alvállalkozóit sem fizette ki.

Idézet
A cég a román hatóságok minden jóindulatát élvezte, de eljött a pillanat, amikor azt kell mondanunk: elég.

Ezt a megoldást a CNAIR minden erejével próbálta elkerülni, mivel a versenytárgyalás újbóli kiírása relatíve hosszú folyamat. Azonban nem tudjuk megfosztani Romániát az A3-as autópálya ezen szakaszától. Sürgősen szükségünk van az infrastruktúrára” – nyilatkozta a szerződésbontás kapcsán Cătălin Drulă közlekedési miniszter.

korábban írtuk

Elkerülhetetlen akadályok: tovább késik a Maroskece–Aranyosgyéres-sztrádaszakasz befejezése
Elkerülhetetlen akadályok: tovább késik a Maroskece–Aranyosgyéres-sztrádaszakasz befejezése

Még jó ideig marad a zötykölődés az E 60-as főúton Maroskece és Aranyosgyéres között, az ide tervezett autópálya-szakasz ugyanis biztosan nem épül meg egyhamar, miután a közlekedési minisztérium szerződést készül bontani a munkálatokkal megbízott vállalkozással.

Leszögezte egyúttal, ennek a licitnek a tanulsága, hogy mi történik, ha a hatóságok elfogadnak egy alulértékelt ajánlatot.

Idézet
A nyertes cég ajánlata 280 millió lej volt, miközben az eredeti becslés erre a 15,7 kilométeres szakaszra 620 millió lej volt. A tervezésre 4 hónap, a kivitelezésre 12 hónap állt volna a rendelkezésre”

– jegyezte meg Drulă, jelezve egyúttal, hogy egy nagyon könnyen megépíthető szakaszról van szó.

A közlekedési tárca vezetője ugyanakkor bejelentette, azt kérte a CNAIR illetékeseitől, gyorsított menetrenddel fussanak neki a versenytárgyalás újbóli kiírásának, hogy mielőbb szerződést köthessenek az új építővel.

korábban írtuk

„Mélységesen elégedetlen” az Aranyosgyéres és Maroskece közötti autópálya-szakasz munkálataival a szállításügyi miniszter
„Mélységesen elégedetlen” az Aranyosgyéres és Maroskece közötti autópálya-szakasz munkálataival a szállításügyi miniszter

„Mélységesen elégedetlennek” mutatkozott kedden Răzvan Cuc szállításügyi miniszter a munka menetével az Aranyosgyéres – Maroskece közötti autópálya 15,6 kilométeres szakaszán, ezért a vállalkozót berendelték a közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR) székhelyére.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 15., szombat

Bekúszik 10 lej alá az ár? Olcsóbb gázolajat várnak a jövedéki adó csökkenésétől

Olcsóbb gázolajjal indulhat a hét utolsó napja, miután pontban éjfélkor életbe lép a dízel jövedéki adójának 20 százalékos csökkentése. Történik mindez olyan időpontban, amikor csak hét olyan európai uniós ország van, ahol drágább a gázolaj.

Bekúszik 10 lej alá az ár? Olcsóbb gázolajat várnak a jövedéki adó csökkenésétől
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Százmilliárdok ezernyi infrastruktúra-fejlesztésre, de a projektek több mint fele csak papíron „halad”

Romániában papíron több mint 3000 infrastruktúra-fejlesztési projekt fut, amelyek becsült összértéke meghaladja a 400 milliárd lejt, azonban ezeknek mindössze 42 százalékánál indultak el a tényleges munkálatok az építési területeken.

Százmilliárdok ezernyi infrastruktúra-fejlesztésre, de a projektek több mint fele csak papíron „halad”
2026. augusztus 14., péntek

Mély válság, gazdasági jégkorszak – így értékelik az elemzők a friss GDP-adatokat

Románia mély gazdasági válságba süllyedt – így értékelte a friss GDP-adatokat pénteki gyorselemzésében Cristian Socol közgazdász. Adrian Negrescu gazdasági tanácsadó szerint is második negyedévi gazdasági stagnálást enyhe visszaesés követheti.

Mély válság, gazdasági jégkorszak – így értékelik az elemzők a friss GDP-adatokat
2026. augusztus 14., péntek

Ha elhúzódik a válság, a villanyszámlán is megérezzük majd az államtitkár szerint

Az energiaválság elhúzódását a zsebünkön is meg fogjuk érezni – figyelmeztetett Cristian Bușoi energiaügyi államtitkár.

Ha elhúzódik a válság, a villanyszámlán is megérezzük majd az államtitkár szerint
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Takarékosság: a vártnál kevesebb áramot fogyasztott a lakosság az atomerőmű teljes leállása után

A vártnál kevesebb áramot fogyasztott a romániai lakosság csütörtökön, miután a Duna alacsony vízállása miatt kényszerűen leállt a cernavodai atomerőmű 2. blokkja is – derül ki az adatokból.

Takarékosság: a vártnál kevesebb áramot fogyasztott a lakosság az atomerőmű teljes leállása után
2026. augusztus 14., péntek

Jó hír: egy időre csökkenti a pénzügyminisztérium a gázolaj jövedéki adóját

Augusztus 16. és 31. között ideiglenesen 20 százalékkal csökkentik a gázolaj jövedéki adóját a nemzetközi árak jelentős emelkedése miatt.

Jó hír: egy időre csökkenti a pénzügyminisztérium a gázolaj jövedéki adóját
2026. augusztus 13., csütörtök

,,Újracsomagolja” a tejipart az EU: komoly beruházások várnak a feldolgozókra

Jelentős változás előtt áll a tejipar: az Európai Unió új csomagolási szabályai miatt a feldolgozóknak fokozatosan át kell alakítaniuk a tej, a joghurt, a tejföl, a vaj és a sajtok csomagolását.

,,Újracsomagolja” a tejipart az EU: komoly beruházások várnak a feldolgozókra
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Nem jár vissza automatikusan a nyugdíjakból levont egészségbiztosítási járulék

A jelenlegi szabályozás alapján nem igényelhetik vissza az érintettek a nyugdíjukból levont egészségbiztosítási járulékot (CASS), ezért erre vonatkozó kérelmet sem érdemes benyújtaniuk a területi nyugdíjpénztárakhoz.

Nem jár vissza automatikusan a nyugdíjakból levont egészségbiztosítási járulék
2026. augusztus 13., csütörtök

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről

Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről
2026. augusztus 13., csütörtök

Egyelőre nincs baj a cernavodai leállás miatt

Stabil az országos villamosenergia-rendszer, a működés a megszokott rendben zajlik, és nem fenyeget kockázat a folyamatos országos áramellátásban azt követően sem, hogy csütörtökön ellenőrzött módon leállították a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját.

Egyelőre nincs baj a cernavodai leállás miatt
Egyelőre nincs baj a cernavodai leállás miatt
2026. augusztus 13., csütörtök

Egyelőre nincs baj a cernavodai leállás miatt

Hirdetés
Hirdetés