2007. november 02., 00:002007. november 02., 00:00
A bukaresti Termoelectrica kereskedelmi társaság tulajdonában lévő nagyváradi hőerőművet már 2006 elejétől árulják, kezdetben közel 300 millió lejt kértek a vásárlótól. A létesítmény áruba bocsátott ingó és ingatlan vagyona a majd másfél millió négyzetméteres terület, 67 darab épület, valamint felszerelések és műszaki berendezések. Partium fővárosának kettes számú hőerőműve még 1994-ben állt le, a hivatalos indoklás szerint azért, mert rendkívüli mértékben szenynyezte a környezetet, ennek súlyosságát pedig az is növelte, hogy a létesítmény a határ közelében található, és szilárd tüzelőanyaggal – szénnel – üzemelt. Ráadásul jelentős tartozása is van az államnak, így az Országos Adóügyi Hatóság (ANAF) zárolta a létesítmény javait. A Termoelectrica illetékesei szerint egyébként a hőerőműnek jelenleg piaca sem igen van, mivel az ipari létesítmények zöme megszűnt, a lakosság pedig az egyes számú hőerőműtől kapja a távhőt. Szakértők szerint annak érdekében, hogy a létesítmény mégis működhessen, elsősorban száz százalékban fel kell újítani, és földgázüzeművé kell alakítani.
Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.
Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.
Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.
Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.
A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.
„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.
Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.
Elfogadta a román kormány a szolgálati nyugdíjak és közalkalmazotti bérek halmozásának korlátozásáról szóló törvénytervezetet, amelyet sürgősségi eljárást kérve terjeszt a parlament elé.
A lej–euró-árfolyam csütörtökön megdöntötte még azt a rekordot is, amelyet tavaly májusban az a sokkhatás okozott, hogy George Simion, a szélsőséges AUR jelöltje nyerte meg a megismételt államfőválasztás első fordulóját.
Bár a hatóságok szerint nem kell hiánytól tartani, a közel-keleti válság miatt Romániában sem zökkenőmentes az üzemanyag-ellátás: a Rompetrol năvodari-i finomítójánál szerda éjjel és csütörtök hajnalban több kilométeres sor alakult ki.