
Fotó: A szerző felvétele
2009. március 17., 09:582009. március 17., 09:58
Mint arról már egy korábbi cikkünkben beszámoltunk, a várost elkerülő út mintegy 16 kilométeres szakaszát nemrég felújították, és kettőről négysávosra bővítették. A körgyűrű többi része azonban nagyon leromlott állapotban van, annyira kátyús, hogy arrafelé, a nagyrészt tehergépjárművekből álló forgalomban csak csigatempóban lehet haladni. A már felújított József nádor (Densuşianu) utca végén található Körös-híd és a tőle néhány méterre lévő vasúti felüljáró szinte járhatatlan, a Helyi Közlekedési Vállalat már el is terelte onnan az egyik, mostanáig arra közlekedő busz útvonalát, mert félti az aránylag új Mercedes járműveket. Ugyanilyen rossz a helyzet a Késmárk (Ogorului) utcai szakaszon (a Metro bevásárlóközpont környékén), illetve az Árpád vezér (Ştefan cel mare) és az Aradi út között.
Ilie Bolojan múlt héten Bukarestben már tárgyalt Radu Berceanu közlekedési miniszterrel, és megegyeztek abban, hogy az egyik szakasz felújítását állami pénzből finanszírozzák majd, a másik pedig a városkasszát terheli. A nemzeti liberális párti polgármester a tegnapi tanácsülés előtt elmondta: sajnos a megyeszékhely nem tudja pénzelni azokat a munkálatokat sem, amelyek rá hárulnának, ezért tízmillió eurós hitelt tervez felvenni, és ha lehet, még több pénzt kérni a minisztériumtól.
Amint a tanács asztalára került az a tervezet, amellyel a testület felhatalmazta volna a polgármestert a konkrét alkudozásra, a kisebbségben lévő Demokrata-Liberális Párt (PDL) képviselői tiltakozni kezdtek. Bár a hitelről szóló határozattervezet még nem került terítékre, az ellenzék főleg abbéli aggodalmát fejezte ki, hogy a város nem bírna el egy ekkora kölcsönt. Dorin Corcheş és Mihai Groza PDL-s képviselők állították: a polgármesternek nincs szüksége engedélyre, hogy pénzt kérhessen a minisztertől, és a fő cél egyébként is az volna, hogy mindkét útszakasz felújítását az állam finanszírozza.
Dan Octavian liberális párti tanácsos felszólalásában elmondta, úgy érzi, az ellenzék elpolitizál egy olyan ügyet, amelynek nagy jelentősége van a város lakóira nézve. „Most már tényleg dühös vagyok” – mondta Octavian, és kijelentette: nem érti, egyáltalán mit keresnek a tanácsosok az ovális asztalnál, ha a város megválasztott polgármesterének nem szavaznak minimális bizalmat sem, és nem veszik észre, hogy politikai okokból most ki tudja, meddig „hidegre tették” a körgyűrű ügyét.
A tervezet végül megbukott, a hitelről szóló javaslatot pedig Bolojan viszsza is vonta a napirendről. A projektnek egyébként egy új Körös-híd építése, illetve a Metro áruháznál egy vasúti felüljáró kialakítása is része. Radu Berceanu a hét végén érkezik Nagyváradra.
Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.
Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.
Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.
Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.
A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.
„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.
Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.
Elfogadta a román kormány a szolgálati nyugdíjak és közalkalmazotti bérek halmozásának korlátozásáról szóló törvénytervezetet, amelyet sürgősségi eljárást kérve terjeszt a parlament elé.
A lej–euró-árfolyam csütörtökön megdöntötte még azt a rekordot is, amelyet tavaly májusban az a sokkhatás okozott, hogy George Simion, a szélsőséges AUR jelöltje nyerte meg a megismételt államfőválasztás első fordulóját.
Bár a hatóságok szerint nem kell hiánytól tartani, a közel-keleti válság miatt Romániában sem zökkenőmentes az üzemanyag-ellátás: a Rompetrol năvodari-i finomítójánál szerda éjjel és csütörtök hajnalban több kilométeres sor alakult ki.