
Összefogott a háromszéki rendőrség a Kovászna megyei kereskedelmi és iparkamaraával, hogy ellehetetlenítsék az álmunkaközvetítőket.
2014. március 11., 17:042014. március 11., 17:04
A két intézmény vezetője, Ion Popa rendőrfőkapitány és Édler András, a kamara elnöke kedden partnerségi szerződést írt alá. Ennek rételmében adatbázist készítenek a csaló cégekről, hogy figyelmeztetni tudják a munkakeresőket.
Popa elmondta, kizárólag azokról az ügyekről értesítik a kamarát, amikor már eljárás indult a cég vagy annak képviselője ellen. Megpróbálják ugyanakkor bevonni a többi megye rendőrségét is a megelőző akcióba, hiszen a tapasztalatok szerint a csalók nemcsak ott hirdetnek hamis munkahelyet, ahol a cégüket bejegyezték. Édler András a szerződés aláírása után kifejtette, már jövő héttől a kamara sepsiszentgyörgyi székhelyén várják mindazokat, akik külföldön vállalnának munkát, hogy leellenőrizhessék, megbízható-e a munkaközvetítő, akihez fordulnak.
Az adatbázis majd folyamatosan frissül, s megpróbálják azokat az eseteket is a kiszűrni, amikor a rendőrség által vizsgált cégtulajdonos új társaságot alapít, és úgy próbálkozik újabb átveréssel, továbbá azt is kivizsgálják, ha a fantomcég székhelyén új állásközvetítő kezdi meg a tevékenységét.
Hasonló együttműködési szerződést kötöttek a munkaügyi felügyelőséggel is, kikeresik hány cégnek szerepel a főtevékenységébe az állásközvetítés, és hánynak van erre engedélye. Ugyanakkor a rendőrségre, a szakfelügyelőségre beérkező feljelentéseket, panaszokat is monitorozzák.
Édler András szerint nemcsak a munkakeresőknek segítenek ezzel, hanem a tisztességesen működő munkaközvetítőket, hiszen minden átverés rájuk is rossz fényt vet, viszont ilyen módon visszanyerhetik az ügyfeleik bizalmát.
Románia a nettó kedvezményezett tagállamok közé tartozik az Európai Unióban: miközben mintegy 30 milliárd euróval járult hozzá a közös költségvetéshez, az EU-s alapokból több mint 100 milliárd euró támogatást hívott le.
Júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak Romániában: a 95-ös benzin literenkénti ára 7,90 és 8,20 lej közé, a gázolajé 8,40 és 8,80 lej közé eshet vissza – véli Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület (AEI) elnöke.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
szóljon hozzá!