Hirdetés

Egyre tolódik a fekete-tengeri gázkitermelés dátuma

•  Fotó: Illusztráció

Fotó: Illusztráció

Ismét napirendre került a fekete-tengeri gáz kitermelésének régóta húzódó kérdése. Virgil Popescu energiaügyi miniszter néhány nappal ezelőtt azt mondta, ebben az évben módosítják az úgynevezett offshore törvényt, amely közvetlenül érinti az energetikai erőforrásokkal kapcsolatos befektetéseket.

Pataky István

2021. február 16., 09:442021. február 16., 09:44

A tárcavezető nyomatékosította, hogy a jogszabály egyes kitételeinek változtatását részletes parlamenti vita előzi majd meg, a kormány ugyanis mindenképpen el akarja kerülni a 2018-as helyzetet, amikor az akkori szociáldemokrata kormány törvénytervezetét éppen a baloldali képviselők „szedték darabokra”.

Idézet
A fekete-tengeri gáz kitermelése nem kezdődhet meg 2024–2025 előtt, amennyiben még ebben az évben döntés születik a befektetésekről. A kitermelésben érdekelt vállalatok az offshore törvény módosítását várják olyan formában, hogy a szabályozás ösztönözze a befektetőket.

Mi ezt fogjuk tenni, s ez a törekvés szerepel a hárompárti koalíciós kormány programjában is”

Hirdetés

– idézte Popescut a News portál.

Mint ismeretes, az ExxonMobil és az OMV Petrom már két éve halasztja a termelés elkezdésére vonatkozó döntést az offshore törvény miatt.

Azt nehezményezik, hogy a korábbi szociáldemokrata kabinet „menet közben”, azaz a projektbe már beszálló vállalatokat „hátba támadva” módosította az adózási feltételeket.

Közben az ukrán Naftogaz vállalat előzetes megállapodást írt alá a bukaresti székhelyű OMV–Petrommal. A két cég közös projekteket keres az ukrajnai gáz kitermelésére és hasznosítására. A kormánykoalíciós tárgyalások eredményeként az energiaügyekre az RMDSZ-nek államtitkári pozícióból lesz rálátása. A jelölt neve azonban egyelőre ismeretlen. Az RMDSZ szóvivőjétől lapunk aziránt érdeklődött, hogy miért késik az államtitkárjelölt megnevezése.

Hegedüs Csilla tájékoztatása szerint a szövetség a SZÁT következő ülésén, néhány napon belül kijelöli az energiaügyi államtitkárt. „Az energiaügyekért felelős államtitkár fontosságát mi sem bizonyítja jobban, mint az a folyamat, aminek most mindannyian tanúi vagyunk: az Európai Bizottság kérésének megfelelően Romániának is át kell állnia a hagyományos energiafogyasztásról a zöld, fenntartható energiafogyasztásra, és ebben a folyamatban kiemelt szerepe lesz a minisztériumnak is” – fogalmazott Hegedüs Csilla.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 15., szombat

Bekúszik 10 lej alá az ár? Olcsóbb gázolajat várnak a jövedéki adó csökkenésétől

Olcsóbb gázolajjal indulhat a hét utolsó napja, miután pontban éjfélkor életbe lép a dízel jövedéki adójának 20 százalékos csökkentése. Történik mindez olyan időpontban, amikor csak hét olyan európai uniós ország van, ahol drágább a gázolaj.

Bekúszik 10 lej alá az ár? Olcsóbb gázolajat várnak a jövedéki adó csökkenésétől
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Százmilliárdok ezernyi infrastruktúra-fejlesztésre, de a projektek több mint fele csak papíron „halad”

Romániában papíron több mint 3000 infrastruktúra-fejlesztési projekt fut, amelyek becsült összértéke meghaladja a 400 milliárd lejt, azonban ezeknek mindössze 42 százalékánál indultak el a tényleges munkálatok az építési területeken.

Százmilliárdok ezernyi infrastruktúra-fejlesztésre, de a projektek több mint fele csak papíron „halad”
2026. augusztus 14., péntek

Mély válság, gazdasági jégkorszak – így értékelik az elemzők a friss GDP-adatokat

Románia mély gazdasági válságba süllyedt – így értékelte a friss GDP-adatokat pénteki gyorselemzésében Cristian Socol közgazdász. Adrian Negrescu gazdasági tanácsadó szerint is második negyedévi gazdasági stagnálást enyhe visszaesés követheti.

Mély válság, gazdasági jégkorszak – így értékelik az elemzők a friss GDP-adatokat
2026. augusztus 14., péntek

Ha elhúzódik a válság, a villanyszámlán is megérezzük majd az államtitkár szerint

Az energiaválság elhúzódását a zsebünkön is meg fogjuk érezni – figyelmeztetett Cristian Bușoi energiaügyi államtitkár.

Ha elhúzódik a válság, a villanyszámlán is megérezzük majd az államtitkár szerint
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Takarékosság: a vártnál kevesebb áramot fogyasztott a lakosság az atomerőmű teljes leállása után

A vártnál kevesebb áramot fogyasztott a romániai lakosság csütörtökön, miután a Duna alacsony vízállása miatt kényszerűen leállt a cernavodai atomerőmű 2. blokkja is – derül ki az adatokból.

Takarékosság: a vártnál kevesebb áramot fogyasztott a lakosság az atomerőmű teljes leállása után
2026. augusztus 14., péntek

Jó hír: egy időre csökkenti a pénzügyminisztérium a gázolaj jövedéki adóját

Augusztus 16. és 31. között ideiglenesen 20 százalékkal csökkentik a gázolaj jövedéki adóját a nemzetközi árak jelentős emelkedése miatt.

Jó hír: egy időre csökkenti a pénzügyminisztérium a gázolaj jövedéki adóját
2026. augusztus 13., csütörtök

,,Újracsomagolja” a tejipart az EU: komoly beruházások várnak a feldolgozókra

Jelentős változás előtt áll a tejipar: az Európai Unió új csomagolási szabályai miatt a feldolgozóknak fokozatosan át kell alakítaniuk a tej, a joghurt, a tejföl, a vaj és a sajtok csomagolását.

,,Újracsomagolja” a tejipart az EU: komoly beruházások várnak a feldolgozókra
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Nem jár vissza automatikusan a nyugdíjakból levont egészségbiztosítási járulék

A jelenlegi szabályozás alapján nem igényelhetik vissza az érintettek a nyugdíjukból levont egészségbiztosítási járulékot (CASS), ezért erre vonatkozó kérelmet sem érdemes benyújtaniuk a területi nyugdíjpénztárakhoz.

Nem jár vissza automatikusan a nyugdíjakból levont egészségbiztosítási járulék
2026. augusztus 13., csütörtök

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről

Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről
2026. augusztus 13., csütörtök

Egyelőre nincs baj a cernavodai leállás miatt

Stabil az országos villamosenergia-rendszer, a működés a megszokott rendben zajlik, és nem fenyeget kockázat a folyamatos országos áramellátásban azt követően sem, hogy csütörtökön ellenőrzött módon leállították a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját.

Egyelőre nincs baj a cernavodai leállás miatt
Egyelőre nincs baj a cernavodai leállás miatt
2026. augusztus 13., csütörtök

Egyelőre nincs baj a cernavodai leállás miatt

Hirdetés
Hirdetés