
Jelentős bevételkiesést okoz az E.ON gázszolgáltatónak, hogy több ezer fogyasztó lopja a földgázt és a villamos energiát: a visszaélések az idei év első felében mintegy 11 millió lejes kárt okozott a csoportnak – számolt be a vállalat hétfői közleményében.
2014. augusztus 11., 19:162014. augusztus 11., 19:16
A beszámoló szerint év eleje óta már több mint 2200 olyan esetet jegyeztek, amikor az ügyfelek törvénytelen módon jutottak hozzá a szolgáltatáshoz, ez pedig a lopások növekvő tendenciáját mutatja, tavaly ugyanis az egész év során 3700 visszaélést jelentettek. A közlemény szerint az idén lefülelt csalók közül nyolcszázan a földgázhoz, körülbelül 1200-an pedig az E.ON által biztosított villamos energiához jutottak hozzá illegális úton.
A E.ON Románia illetékesei felhívták a figyelmet, hogy a visszaélések nemcsak a vállalatnak okoznak hatalmas károkat, de rendkívül veszélyesek a törvénytelenül eljáró fogyasztókra és a körülöttük élőkre nézve. „Az energetikai berendezések szakszerűtlen módosítása robbanásokhoz, tűzesetekhez és áramütéshez vezethet, ez pedig a szomszédos, illetve környékbeli lakrészeket is veszélyezteti. A rendszer könnyedén meghibásodhat, a szolgáltatás pedig teljesen megszűnhet” – olvasható a közleményben.
Az E.ON illetékesei ugyanakkor hangsúlyozták, hogy a fogyasztás csökkentése érdekében végrehajtott átalakítás bűncselekménynek, minősített lopásnak számít, és a büntetőtörvénykönyv előírásai szerint szankcionálják. A visszaélések számának csökkentése érdekében az energiaszolgáltató munkatársai rendszeresen ellenőrzéseket végeznek a fogyasztóknál.
„Arra kérjük az ügyfeleket, hogy semmilyen körülmények között ne fogadjanak el az energetikai berendezések módosítására vonatkozó ajánlatokat, és csakis az E.ON szakembereinek engedélyezzék a gáz- és villanyóra, illetve a vezetékek és csövek megvizsgálását, karbantartását” – áll a szolgáltató közleményében.
A földgázt és elektromos energiát szállító E.ON Romániában mintegy hárommillió ügyfelet szolgál ki, és húsz északi megyében van jelen.
A pénzügyminisztérium kedden közzétett adatai szerint tavaly decemberben az előző havi 1121 milliárd lejről 1138 milliárd lejre nőtt az államadósság.
Idén januárban 696 millió kilowattóra (kWh) áramot termeltek a szélerőművek, 39,8 százalékkal többet, mint 2025 első hónapjában; a napelemek által termelt energia mennyisége 2 százalékkal 146,8 millió kilowattórára csökkent.
Aggasztó az üzemanyagárak „látványos emelkedése”, a kormánynak intézkedéseket kell hoznia, „főleg tekintettel arra, hogy a gyártók és a forgalmazók jelenlegi készletei a múltban beszerzett készletek” – jelentette ki kedden Alexandru Nazare.
Lehetővé tenné az Európai Bizottság (EB) a tagállamok számára, hogy szabályozzák a gázárakat az iráni konfliktus által kiváltott energiaár-robbanás nyomán.
Kedd kora reggel a legkiterjedtebb romániai töltőállomás-hálózattal rendelkező Petromnál is átlépte a 9 lejes lélektani határt a standard gázolaj literenkénti ára, miután a kútjaiknál gyakorolt árszint a dízel esetében 15 banival nőtt.
Oana Țoiu külügyminiszter a Külügyek Tanácsának (CAE) hétfői brüsszeli ülése előtt kijelentette, hogy Románia egyik prioritása az energiaárak kordában tartása a közel-keleti háború körülményei között.
A „megfizethető, alapvető és robusztus mobilitás” viszonyítási pontjaként láttatná magát a Dacia a román autógyár 2030-ig terjedő stratégiai ütemterve szerint, amely többek között négy elektromos modell bevezetését tervezi.
Javaslatcsomagot terjesztett Ilie Bolojan miniszterelnök és a bukaresti kormánykoalíció vezetői elé Bogdan Ivan energiaügyi miniszter a Közel-Keleten dúló konfliktusnak a romániai üzemanyagpiacra gyakorolt negatív hatásainak enyhítése céljából.
A Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) március 16. és június 5. között fogadja a 2026-os támogatási kampány kifizetési kérelmeit. Az intézmény országos tájékoztató kampányt indított román és magyar nyelven.
Az Iránban dúló háborús helyzet miatt sok Romániába tartó, nem uniós országból jövő munkavállaló reked az átutazási pontokon, a hazai munkáltatók emiatt munkaerőhiányra panaszkodnak.
szóljon hozzá!