Hirdetés

Egyre több az igényes vendég Szovátán

Hétfőn Szovátafürdőn átadták Székelyföld első emelt szintű négycsillagos szállodáját, amit a szaknyelv négy superiornak nevez. A budapesti tulajdonos az üdülőtelep legkorszerűbb hoteljét egy, a ’80-as évek elején épült, kisebb ráncfelvarrásokon átesett, de lényegében lelakott kétcsillagos szállóból varázsolta.

Szucher Ervin

2014. június 02., 17:332014. június 02., 17:33

A szálló ugyanakkor a cégcsoport Európában működő közel ötven szállodája közül is az egyik legpazarabb. „Csak azért nem lehet ötcsillagos, mert a szobák mérete nem teszi lehetővé, ugyanis az épület adott volt és ebből kellett kihoznunk a maximumot” – nyilatkozta a Krónikának a Fürdővállalat értékesítési igazgatója, Szoboszlai László Erik.

A két évig tartó felújítási munkálatok összértéke meghaladta a hétmillió eurót, a beruházás nyomán viszont egy nyolcvannyolc, igényesen kialakított, modern szobával, valamint öt lakosztállyal rendelkező vendéglátóipari egység született, melyhez a Sóvidék legnagyobb rendezvényhelyisége, az akár hatszáz fő befogadására is alkalmas terem tartozik. A szállodát folyosó köti össze a sósvizű medencékkel, édesvizű élményfürdőkkel, pezsgőfürdővel, úszómedencével és a különböző szaunákkal valamint gőzfürdővel rendelkező wellnessközponttal.

Az új szállodában 21. századi épületgépészet működik, kicserélték a fűtésrendszert és légkondicionálóval látták el a szobákat, illetve vendégtereket. Az épület környezete is megújult, a parkolóban kamerákkal ellátott sorompós biztonsági rendszert szereltek, új burkolat került a szállodába vezető lépcsőkre.

A Fürdővállalat vezetői szerint az sem mellékes, hogy a felújítási munkálatot kivitelező cég az elmúlt két évben több mint száz új munkahelyet teremtett, a megnyílt szállodában pedig a meglevő munkahelyek száma további harminccal bővül.

A Fürdővállalat illetékesei ugyanakkor remélik, hogy szállodáikat a továbbiakban is minél nagyobb lefedettséggel és nyereségesen sikerül működtetni. Fülöp Nagy János vezérigazgató attól sem tart, hogy Szováta, illetve az általa irányított cég nem bírna meg két, viszonylag nagy négycsillagos szállót.

„Elsősorban a hazai és a keleti piacra számítunk, a moldáviai, oroszországi és ukrajnai vendégekre. Meggyőződésem, hogy szállodáink nem maradnak üresek” – adott hangot derűlátásának Fülöp Nagy János.

 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 01., vasárnap

Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó

Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó, a Metinvest – írja a profit.ro. A gyár 195 dolgozója közül 194-et bocsátanak el.

Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó
Hirdetés
2026. október 31., szombat

Gödörből a csúcsra? Az európai turizmus legnagyobb nyertesei közé várnak

Egy friss nemzetközi kutatás nagy fordulatot jósol a turizmusban, a változások nagy nyertese Románia és Magyarország lehet. De mégis hogyan?

Gödörből a csúcsra? Az európai turizmus legnagyobb nyertesei közé várnak
2026. október 31., szombat

Románia vakvágányon: Magyarországon tízszer népszerűbb a vasút

A gyenge közlekedési feltételek, a kedvezőtlen csatlakozások, és a nehézkes földrajzi adottságok az európai sereghajtók közé helyezik Romániát az egy lakosra jutó vasúti utaskilométerek számát tekintve.

Románia vakvágányon: Magyarországon tízszer népszerűbb a vasút
2026. október 31., szombat

Anyasági büntetés: Európában dolgoznak, Romániában otthon rekednek a nagycsaládos nők

Miért válik szinte lehetetlen küldetéssé a karrier már a második gyermek után Romániában? Részmunkaidős adócsapda, bölcsődehiány és igazságtalan nyugdíjszámítás – egy elemzés rávilágít, miért fizetnek a nők súlyos árat az anyaságért.

Anyasági büntetés: Európában dolgoznak, Romániában otthon rekednek a nagycsaládos nők
Hirdetés
2026. október 30., péntek

Kiderült, hol tart a hatalmas bevétellel kecsegtető gázkitermelés előkészítése a Neptun Deep lelőhelyen

A Neptun Deep-projekt keretében kitermelt gáz egy része a román belföldi piacra kerül, a fennmaradó mennyiség pedig más európai piacokra – jelentette ki Emma Delaney, akit nemrég neveztek ki az OMV-csoport vezérigazgatójává.

Kiderült, hol tart a hatalmas bevétellel kecsegtető gázkitermelés előkészítése a Neptun Deep lelőhelyen
2026. október 30., péntek

Romániában drágult a legnagyobb mértékben az áram. Nem csoda, hogy itt fáj a legjobban a villanyszámla

Romániában drágult a legnagyobb mértékben a háztartási fogyasztóknak szolgáltatott villanyáram európai uniós összevetésben: a villamosenergia-árak 2026 első félévében 51,9 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.

Romániában drágult a legnagyobb mértékben az áram. Nem csoda, hogy itt fáj a legjobban a villanyszámla
2026. október 30., péntek

Lesz pénz a nyugdíjakra? A munkaügyi miniszter elmondta, kell-e aggódni

A munkaügyi minisztérium rendelkezik a szükséges fedezettel a nyugdíjak kifizetésére – jelentette be Florin Manole régi-új miniszter a költségvetés-kiigazítás kapcsán.

Lesz pénz a nyugdíjakra? A munkaügyi miniszter elmondta, kell-e aggódni
Hirdetés
2026. október 29., csütörtök

Kolozsváron csillagászati ár, Zilahon is egyre drágább – Mennyibe kerülnek a lakások Erdély nagyobb városaiban?

Tavaly óta csaknem 5 százalékkal, 114 900 euróra nőtt egy romániai lakás átlagára, miközben egy családi ház megvásárlásához átlagosan 170 000 euróra van szükség – legalábbis ezt mutatja az egyik legnagyobb romániai ingatlanközvetítő szeptemberi indexe.

Kolozsváron csillagászati ár, Zilahon is egyre drágább – Mennyibe kerülnek a lakások Erdély nagyobb városaiban?
2026. október 29., csütörtök

Eladták a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt

A Carlyle Group, egy washingtoni székhelyű amerikai befektetési alap és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) eladta a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt, a Black Sea Oil & Gas (BSOG) SA-t – írja a profit.ro.

Eladták a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt
2026. október 29., csütörtök

Elkezdődtek a ROBOR-perek: bíróságon támadják a bankok a rájuk rótt rekordbírságokat

A BRD – Groupe Société Générale perével elkezdődött szerdán a ROBOR-bírság miatt indított eljárások sora.

Elkezdődtek a ROBOR-perek: bíróságon támadják a bankok a rájuk rótt rekordbírságokat
Hirdetés
Hirdetés