Hirdetés

Egyre kedveltebb célpont Magyarország a romániai turisták körében: vírushelyzet előtti szint felett a beutazás

A romániai vendégek főként Debrecen és térségét keresik fel •  Fotó: Rostás Szabolcs

A romániai vendégek főként Debrecen és térségét keresik fel

Fotó: Rostás Szabolcs

Látványosan bővült a TOP3 közeli küldőpiacról - Csehországból, Lengyelországról és Romániából – érkezők beutazása idén július végéig: mind 2019-hez, mind pedig 2022-höz viszonyítva több vendég érkezett ezekből az országokból – közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) az MTI-vel kedden.

MTI

2023. szeptember 19., 11:412023. szeptember 19., 11:41

Közölték: idén júliusig még a 2019-es rekordév azonos időszakához képest is 18 százalékkal több, 294 ezer vendég érkezett Romániából, 7 százalékkal többen, mintegy 255 ezren Csehországból és 5 százalékkal többen, közel 265 ezren Lengyelországból. A vendégek által eltöltött vendégéjszakák száma hasonló arányban emelkedett, és meghaladta a 2 milliót. A magyarországi turizmusban tekintélyes volument képviselő TOP3 közeli küldőpiac jelentős bevételt eredményez a szálláshelyeken.

A tavalyi azonos időszakhoz képest Lengyelországból 31 százalékkal, Csehországból 25 százalékkal, Romániából 23 százalékkal többen látogattak Magyarországra,

Hirdetés

de Romániából még a 2019-es rekordév adatait is több mint 10 százalékkal szárnyalták túl az idei vendégforgalmi adatok. Mindhárom ország turistáiban közös, hogy keresik a vidéki turisztikai attrakciókat, szívesen szállnak meg vidéki településeken, ahol a szállodákon kívül előnyben részesítik a magánszálláshelyeket.

Az MTÜ közlése szerit a cseh beutazók vendégéjszakáik 23 százalékát fővárosi, 77 százalékát vidéki szálláshelyeken töltötték, a lengyeleknél ez az arány 35 és 65 százalék, míg

a romániai turisták 38 százaléka száll meg Budapesten, 62 százalékuk pedig a vidéki Magyarországon.

A vidékre utazó csehek több mint negyede a Bük-Sárvár turisztikai térséget célozta, a romániai vendégek főként Debrecen és térségét, valamint Gyulát és térségét keresték fel szívesen, de a 44 év alattiak körében népszerű volt Hajdúszoboszló és Szeged is. Debrecen és térsége volt a kedvelt úti célja a lengyel turistáknak is. Közülük a 35–44, illetve 45–54 éves korosztály a főváros és Debrecen mellett szívesen kereste fel Hajdúszoboszlót és Egert is, valamint körükben volt a legmagasabb a gyerekekkel érkező családok aránya is – mutat rá az MTÜ elemzése.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 02., hétfő

Grindeanu: 2027-ben kötelező lesz emelni a nyugdíjakat

A törvény értelmében kötelező lesz jövő évben emelni a nyugdíjakat – jelentette ki Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke hétfőn.

Grindeanu: 2027-ben kötelező lesz emelni a nyugdíjakat
Hirdetés
2026. november 02., hétfő

Új járatokkal bővül a brassói reptér kínálata

Keddtől a spanyolországi Valencia is szerepel a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér kínálatában, decemberben pedig további új járatok indulnak a Hargita és Kovászna megyében élők körében is nagy népszerűségnek örvendő légikikötőből.

Új járatokkal bővül a brassói reptér kínálata
2026. november 02., hétfő

Luxusterhek: az adóhivatal kopogtat a drága ingatlanok tulajdonosainál

Az Országos Adóhatóság (ANAF) megkezdte az értesítések kiküldését az úgynevezett luxusadó kapcsán, amelyet a drága autók és ingatlanok tulajdonosaira vetnek ki.

Luxusterhek: az adóhivatal kopogtat a drága ingatlanok tulajdonosainál
2026. november 01., vasárnap

Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó

Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó, a Metinvest – írja a profit.ro. A gyár 195 dolgozója közül 194-et bocsátanak el.

Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó
Hirdetés
2026. október 31., szombat

Gödörből a csúcsra? Az európai turizmus legnagyobb nyertesei közé várnak

Egy friss nemzetközi kutatás nagy fordulatot jósol a turizmusban, a változások nagy nyertese Románia és Magyarország lehet. De mégis hogyan?

Gödörből a csúcsra? Az európai turizmus legnagyobb nyertesei közé várnak
2026. október 31., szombat

Románia vakvágányon: Magyarországon tízszer népszerűbb a vasút

A gyenge közlekedési feltételek, a kedvezőtlen csatlakozások, és a nehézkes földrajzi adottságok az európai sereghajtók közé helyezik Romániát az egy lakosra jutó vasúti utaskilométerek számát tekintve.

Románia vakvágányon: Magyarországon tízszer népszerűbb a vasút
2026. október 31., szombat

Anyasági büntetés: Európában dolgoznak, Romániában otthon rekednek a nagycsaládos nők

Miért válik szinte lehetetlen küldetéssé a karrier már a második gyermek után Romániában? Részmunkaidős adócsapda, bölcsődehiány és igazságtalan nyugdíjszámítás – egy elemzés rávilágít, miért fizetnek a nők súlyos árat az anyaságért.

Anyasági büntetés: Európában dolgoznak, Romániában otthon rekednek a nagycsaládos nők
Hirdetés
2026. október 30., péntek

Kiderült, hol tart a hatalmas bevétellel kecsegtető gázkitermelés előkészítése a Neptun Deep lelőhelyen

A Neptun Deep-projekt keretében kitermelt gáz egy része a román belföldi piacra kerül, a fennmaradó mennyiség pedig más európai piacokra – jelentette ki Emma Delaney, akit nemrég neveztek ki az OMV-csoport vezérigazgatójává.

Kiderült, hol tart a hatalmas bevétellel kecsegtető gázkitermelés előkészítése a Neptun Deep lelőhelyen
2026. október 30., péntek

Romániában drágult a legnagyobb mértékben az áram. Nem csoda, hogy itt fáj a legjobban a villanyszámla

Romániában drágult a legnagyobb mértékben a háztartási fogyasztóknak szolgáltatott villanyáram európai uniós összevetésben: a villamosenergia-árak 2026 első félévében 51,9 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.

Romániában drágult a legnagyobb mértékben az áram. Nem csoda, hogy itt fáj a legjobban a villanyszámla
2026. október 30., péntek

Lesz pénz a nyugdíjakra? A munkaügyi miniszter elmondta, kell-e aggódni

A munkaügyi minisztérium rendelkezik a szükséges fedezettel a nyugdíjak kifizetésére – jelentette be Florin Manole régi-új miniszter a költségvetés-kiigazítás kapcsán.

Lesz pénz a nyugdíjakra? A munkaügyi miniszter elmondta, kell-e aggódni
Hirdetés
Hirdetés