
Újabb kétéves csúcsra emelkedett az arabica kávéfajta ára a folytatódó brazil szárazság miatt, aminek a hatására globális kávéhiány lehet a 2014/2015-ös idényben, sőt egyes elemzők szerint talán még a következő évben is.
2014. március 12., 16:282014. március 12., 16:28
Az arabica ára igen nagy mértékben, csaknem 85 százalékkal emelkedett az év eleje óta. Kedden az Intercontinental Exchange (ICE) határidős tőzsdén egy font (45,36 dekagramm) arabica ára 2,0750 dolláron állt, ami 4,1 cent (2 százalék) drágulás a hétfői zárószinthez képest.
Legutóbb 2011 elején emelkedett jelentősen az arabica ára, akkor 3 dollár fölött is jegyezték. A múlt héten Mauricio Galindo, a Nemzetközi Kávészervezet (ICO) egyik vezetője azt mondta, hogy ha tovább tart a szárazság Brazíliában, kávéhiány lép fel a világpiacon.
Az ICO várakozása szerint Brazíliában a 2014/2015-ös idényben 48 millió zsák kávét takarítanak be, ami 5 millió zsákkal kevesebb az egy évvel korábbinál. Egyébként a gyengébb minőségű robusta kávéfajta ára is tovább emelkedett kedden, egy éve legmagasabb szintre, tonnánként 2 százalékkal 2192 dollárra nőtt. A robusta a gyorsan oldódó kávéporok alapanyaga.
Júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak Romániában: a 95-ös benzin literenkénti ára 7,90 és 8,20 lej közé, a gázolajé 8,40 és 8,80 lej közé eshet vissza – véli Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület (AEI) elnöke.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
szóljon hozzá!