Ki magában, ki szakemberrel. A lakosság többsége nem mond le a kisebb-nagyobb lakásfelújítási tervekről
Fotó: Erdély Bálint Előd
A koronavírus-világjárvány miatti lezárások alatt kiugróan megnőtt a romániai otthonokban elvégzett kisebb javítások, renoválások mértéke. Az elmúlt időszakban a drágulások miatt ugyanakkor sokkal körültekintőbbek lettek az emberek, ma már több cégtől, szakembertől kérnek árajánlatot, mielőtt nekivágnak egy felújításnak.
2022. április 26., 08:172022. április 26., 08:17
A romániai lakosság háromnegyede végzett valamilyen felújítást a lakásban az elmúlt egy évben, és a következő egy évben is hozzávetőleg ugyanennyien terveznek valamilyen szintű renoválást – derül ki az MKOR Consulting piackutató cég felméréséből. A napokban nyilvánosságra hozott kutatási eredmények szerint a romániai polgárok átlag két alkalommal végeznek javításokat a lakásban, a többség, vagyis 59 százalék a családtagokhoz, barátokhoz fordul segítségért ilyen esetekben. Arra is fény derült, hogy 35 százalék szerződtet szakembereket az ilyen jellegű munkálatokra, a kivitelezőket az ismerősök ajánlásai alapján választják ki, leginkább a fiatalabbakra jellemző, hogy online dokumentálódnak a szakcégekről és azok ajánlatairól. A képzett szakemberekből álló csapatok munkáját értékelték a megrendelők a legtöbbre, ők kapták a legjobb minősítést a kivitelezés minőségére, ritmusára és összköltségeire vonatkozóan is.
Leginkább a konyhában, a fürdőszobában és a hálószobában eszközöltek átalakításokat, javításokat, erre a célra átlag 6825 lejt szántak. A piackutató szerint a következő egy évben is a lakosság háromnegyede tervez valamilyen szintű felújítást, javítást a lakásában, viszont a munkálatok száma évi kettőről már 1,4-re csökken vissza.
A pandémia első évében, 2020 tavaszán szárnyalt leginkább a lakásfelújítás, -javítás – osztotta meg tapasztalatait lapunkkal Boér Lehel, a Depo háromszéki barkácsáruházlánc tulajdonosa. Felidézte, akkor kimagasló számokat értek el az olyan anyagok eladásából, amelyekkel az emberek önállóan is tudták javítgatni-szépíteni a lakásukat, a kertjüket. Így több festéket, lazúrt, faápolót, parkettát vásároltak, sok olyan elemet, ami a kerítés felújításához vagy új kerítés építéséhez szükséges. A vállalkozó kitért arra is, hogy ma már olyan anyagokat lehet vásárolni, például laminált parkettát, aminek a lerakásához nincs szükség különösebb szakértelemre.
– vont mérleget Boér Lehel. Kifejtette, gyakorlatilag minden megdrágult, a teljes termékskála, ám míg a 2008-as válságban felfújtnak tűntek az áremelkedések, most ezt megalapozottnak találják, az energiaválság, a háború miatt. „Az emberek belátták, hogy ha ki kellene festeni a konyhát és a kamrát, és most éppen van rá pénzük, jobb ha meg is teszik, hiszen megtörténhet, hogy holnap már csak a kamrára lesz elég ugyanaz az összeg, vagy már arra sem. A pénz vásárlóereje napról napra csökken, viszont ha megvásárolunk egy terméket, kifizetünk jelenlegi áron egy szolgáltatást, az később többet ér” – részletezte az üzletember. Ő maga attól tart, hogy az árak már nem csökkennek vissza a két évvel ezelőtti szintre, így reménytelen arra várni, hogy majd olcsóbbak lesznek az anyagok.
Fotó: Pixabay
Az elmúlt időszakban valóban nagy volt az igény a lakásban elvégzett munkálatokra, kisebb átalakításokra, frissítésekre, de nagyszabású felújításokra is érkeztek megrendelések – számolt be hasonló tapasztalatairól kérdésünkre Tóth György Botond sepsiszentgyörgyi építkezési vállalkozó.
A vállalkozó ugyanakkor azt tapasztalja, hogy a jelentős mértékű áremelkedések miatt sokkal körültekintőbbek az ügyfelek, több szakembert, céget is megkeresnek, több árajánlatot kérnek, és mérlegelnek, mielőtt belevágnak egy felújításba. „A megvásárolt tömbházlakásokat szinte kivétel nélkül felújíttatják a beköltözés előtt az új tulajdonosok, ilyen esetben a rendelkezésre álló keretből gazdálkodnak, de egy bizonyos összeget mindenképpen szánnak erre, ezt nem spórolják meg. Viszont az is előfordult, hogy vidéki régi ház teljes felújítására kértek árajánlatot, és meggondolták magukat, mert sokallták az összeget” – részletezte Tóth György Botond.
Romániában legkésőbb 2027 elejére beindul a gazdasági növekedés – jelentette ki csütörtökön Nicușor Dan. Tavaly kis mértékben nőtt a román GDP, és a kilátások sem túl fényesek.
Az év végéig 250 lejes élelmiszer-utalványokban részesülnek az alacsony jövedelmű személyek és 500 lejes szociális utalványokban a hátrányos helyzetű iskolások – jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Dragoș Pîslaru.
Várhatóan a jövő héten indul az idei roncsautóprogram – jelentette be Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter.
Idén augusztusban 15 043 új személyautót helyeztek forgalomba Romániában, 52,6 százalékkal többet, mint a tavalyi nyolcadik hónapban – közölte a Gépkocsigyártók és -importőrök Egyesülete (APIA).
Az elmúlt egy évben az elektromos energia, a friss gyümölcsök, valamint a higiéniai és kozmetikai szolgáltatások drágultak a legnagyobb mértékben az Országos Statisztikai Intézet (INS) csütörtökön közölt adatai szerint.
A júliusi 7,4 százalékról augusztusban 9,9 százalékra nőtt az éves infláció Romániában – közölte csütörtökön az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Petre Florin Manole munkaügyi miniszter szeretné, ha minél több nyugdíjas amellett döntene, hogy bankkártyára kapja a nyugdíját.
Az Európai Bizottság 49,8 millió eurós sürgősségi támogatási csomagot javasolt hat uniós tagállam gyümölcstermesztő és bortermelő ágazatában tevékenykedő gazdálkodók számára, amelyből Románia a második legnagyobb összegű, 11,5 millió eurós támogatást kap.
Fel sem merül, hogy Románia költségvetési deficitje elérje a GDP 11 százalékát – jelentette ki szerdán Nicușor Dan államfő. A miniszterelnök a napokban elismerte, hogy Románia képtelen teljesíteni a hiánycélt.
21 állami vállalat különleges ügyvezetőjét menesztette Radu Miruță gazdasági miniszter, egyesek közülük akár 30 000 lejes fizetést is kaptak – ezt maga a tárcavezető jelentette be kedden este.
szóljon hozzá!