
Fotó: Krónika
A cég kevesebb mint egy év alatt érte el ezt az eredményt, az RCS&RDS ugyanis tavaly októberben kezdte meg a mobilszolgáltatást. A növekedés meglepően gyors volt: míg a 2007-es év végén csupán 200 ezer ügyféllel rendelkeztek, ez a szám idén május elejére már 800 ezerre nőtt.
Az igazsághoz ugyanakkor hozzátartozik, hogy a cég oly módon szerezte az ügyfeleket, hogy ingyen bocsátotta rendelkezésükre a mobilszolgáltatást: minden egyes RCS&RDS-előfizetőt megkerestek a cég munkatársai, és házhoz vitték a készüléket, amelyet díjmentesen használhatnak, csupán a lebeszélt időtartamot kell fizetniük. A cég előfizetői először Nagyváradon vehették igénybe a mobilszolgáltatást.
A cég tájékoztatása szerint a Digi.Mobil szolgáltató jelenleg az ország 330 városából 180-ban van jelen, ugyanakkor számos kisebb településen is használhatók a cég mobiljai.
Emellett több mint 2500 kilométernyi főutat fednek már le a Digi.Mobil antennái, és 5000 kilométernyi alsóbbrendű útvonalon is élnek a cég szolgáltatásai. A tervek szerint az idei év végéig további 1083 kilométernyi főút mentén építik ki antennahálózatukat, többek között Arad és Temesvár között. Ezen a szakaszon már augusztus végén elérhetőek lesznek a cég szolgáltatásai.
A cég illetékesei ugyanakkor azt is bejelentették: év végéig szeretnék elérni, hogy minden, szolgáltatásaikat igénybe venni kívánó új ügyfelet a szerződés aláírásától számított öt napon belül csatlakoztassanak az RCS&RDS hálózatára, függetlenül attól, hogy hol laknak. „Azokon a környékeken, ahol már hosszabb ideje kiépült az RCS&RDS hálózata, már ma is öt napon belül csatlakoztatni tudjuk az új előfizetőket. Az utóbbi időben 24-48 óra múlva már bekötöttük az új ügyfeleket. Azokban a városrészekben azonban, ahonnan újonnan kellett kiépítenünk a hálózatot, kettő–négy hetet is várakozni kellett” – mutatott rá Ovidiu Ghiman, a cég gazdasági igazgatója.
Az RCS&RDS egyike Románia legnagyobb távközlési cégeinek, ugyanakkor az utóbbi években külföldön is terjeszkedett, így regionális szolgáltatóvá vált. Jelen van Magyarországon, Horvátországban, Szlovákiában, Csehországban és Szerbiában is. A cég adatai szerint a 2007-es évben 500 millió dolláros konszolidált forgalmat bonyolított, ami az előző évhez képest közel 70 százalékos növekedést jelent. Ez a legnagyobb növekedés, amelyet a tavalyi évre egy távközlési cég jelentett. A nagyváradi üzletember, Teszári Zoltán többségi tulajdonában lévő cég a legfrissebb becslések szerint kétmilliárd eurót ér. Összehasonlításképpen: 2005-ben még „csupán” 481 millió euróra becsülték az RCS&RDS értékét.
2008 júniusára a cég a hat piacon, amelyen jelen van, összesítve elérte a 6 millió bevételt generáló vonalat (az ügyfelek számát az angol RGU, Revenue Generating Unit rövidítéssel jelzik; ez az analóg és digitális kábeltévé-, a telefon-, valamint az internetfelhasználókat jelöli; ha egy személy kábeltévére és internetre is előfizet, akkor két RGU-nak számít). Ez 1,2 millióval több, mint 2007-ben. Romániában az RCS&RDS jelenleg 4,1 millió RGU-nál tart.
Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.
Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.
Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.
Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.
A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.
„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.
Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.
Elfogadta a román kormány a szolgálati nyugdíjak és közalkalmazotti bérek halmozásának korlátozásáról szóló törvénytervezetet, amelyet sürgősségi eljárást kérve terjeszt a parlament elé.
A lej–euró-árfolyam csütörtökön megdöntötte még azt a rekordot is, amelyet tavaly májusban az a sokkhatás okozott, hogy George Simion, a szélsőséges AUR jelöltje nyerte meg a megismételt államfőválasztás első fordulóját.
Bár a hatóságok szerint nem kell hiánytól tartani, a közel-keleti válság miatt Romániában sem zökkenőmentes az üzemanyag-ellátás: a Rompetrol năvodari-i finomítójánál szerda éjjel és csütörtök hajnalban több kilométeres sor alakult ki.