
Fotó: Bús Ildikó
Színházdíszleteket gyártanának a Sepsiszentgyörgy melletti ipari parkban. Mint Sztakics Éva alpolgármester tájékoztatott, a Szépmező ipari parkban megépítenek egy műhelycsarnokot, és oda költöztetik a városközpontból a színházak műhelyeit.
2014. február 24., 18:112014. február 24., 18:11
Az elöljáró szerint pozitívum lenne, ha a műhelyben nem csupán a sepsiszentgyörgyi teátrumoknak készítenének díszleteket, hiszen ez egy különleges alkotómunkát igénylő folyamat, éppen ezért érdemes lenne egy regionális központot létrehozni, amely egész Székelyföld, akár Románia színházai számára is gyárthatná a díszleteket. Ez amellett, hogy munkahelyeket teremthetne, számottevő többletbevétel-forrást is jelentene a színháznak, szögezte le az alpolgármester.
Mint beszámoltunk, a város vezetői már több ízben megfogalmazták, elfogadhatatlan, hogy a város szívében, a színház belső udvarán műhelyek működnek, és az is megfogalmazódott, a színházak számára kifizetődőbb szakcégtől megrendelni, majd megvásárolni a jelmezeket, minthogy azokat városközponti műhelyeikben, saját emberekkel készítsék el.
A Szépmező ipari park a tervek szerint a Székelyföld legnagyobb hasonló jellegű ipari beruházása lesz, az építési munkálatokat március elején kezdik el. Az első szakaszban lebontják a területen levő régi épületeket és megtisztítják a fertőzött talajt. Ezt követően látnak hozzá a nagy irodaház, ezen belül konferenciatermek építésének, a teljes infrastruktúrát is kialakítják.
A munkálatokat terv szerint 20 hónap alatt kell befejezni, ha előre nem látott tényezők késleltetik a folyamatot, az utolsó határidő 2015. december. „Találkoztunk az építőkkel, akik készen állnak a munkára. Még létre kell jönnie az ipari parkot működtető cégnek, éppen ezért tárgyalásokat kezdeményezünk a kereskedelmi és iparkamarávaló” – magyarázta Sztakics Éva. A tervek szerint az ipari parkba nyolc-tizenkét kisebb cég költözhet be.
Az Országos Adóhatóság (ANAF) megkezdte az értesítések kiküldését az úgynevezett luxusadó kapcsán, amelyet a drága autók és ingatlanok tulajdonosaira vetnek ki.
Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó, a Metinvest – írja a profit.ro. A gyár 195 dolgozója közül 194-et bocsátanak el.
Egy friss nemzetközi kutatás nagy fordulatot jósol a turizmusban, a változások nagy nyertese Románia és Magyarország lehet. De mégis hogyan?
A gyenge közlekedési feltételek, a kedvezőtlen csatlakozások, és a nehézkes földrajzi adottságok az európai sereghajtók közé helyezik Romániát az egy lakosra jutó vasúti utaskilométerek számát tekintve.
Miért válik szinte lehetetlen küldetéssé a karrier már a második gyermek után Romániában? Részmunkaidős adócsapda, bölcsődehiány és igazságtalan nyugdíjszámítás – egy elemzés rávilágít, miért fizetnek a nők súlyos árat az anyaságért.
A Neptun Deep-projekt keretében kitermelt gáz egy része a román belföldi piacra kerül, a fennmaradó mennyiség pedig más európai piacokra – jelentette ki Emma Delaney, akit nemrég neveztek ki az OMV-csoport vezérigazgatójává.
Romániában drágult a legnagyobb mértékben a háztartási fogyasztóknak szolgáltatott villanyáram európai uniós összevetésben: a villamosenergia-árak 2026 első félévében 51,9 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.
A munkaügyi minisztérium rendelkezik a szükséges fedezettel a nyugdíjak kifizetésére – jelentette be Florin Manole régi-új miniszter a költségvetés-kiigazítás kapcsán.
Tavaly óta csaknem 5 százalékkal, 114 900 euróra nőtt egy romániai lakás átlagára, miközben egy családi ház megvásárlásához átlagosan 170 000 euróra van szükség – legalábbis ezt mutatja az egyik legnagyobb romániai ingatlanközvetítő szeptemberi indexe.
A Carlyle Group, egy washingtoni székhelyű amerikai befektetési alap és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) eladta a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt, a Black Sea Oil & Gas (BSOG) SA-t – írja a profit.ro.
szóljon hozzá!