Hirdetés

Csökkenti a kormány az oszlopadót

Újabb adókedvezményekkel kecsegteti a lakosságot és az üzleti szférát a Ponta-kormány alig két hónappal a novemberi államelnöki választások előtt, holott az ország a hivatalos adatok szerint is technikai recesszióba került, azaz két egymást követő negyedévben gazdasági visszaesést regisztráltak. 

2014. szeptember 04., 15:262014. szeptember 04., 15:26

Victor Ponta miniszterelnök csütörtökön jelentette be, hogy a különleges építményekre kivetett úgynevezett oszlopadót a mostani 1,5-ről 1 százalékra mérséklik, az illetékből befolyt összegek pedig a helyi önkormányzatoknál maradnak, és nem az államkasszát bővítik.

„Megengedhetjük magunknak, hogy csökkentsük az adót, és a bevételt teljes mértékben az önkormányzatoknak engedjük át, amelyek az összeget egyebek mellett az iskolák, az utak vagy a csatornahálózat fejlesztésére fordíthatják” – fogalmazott a kormányfő.

Ponta másként indokol

Ehhez képest Ponta és más kormánytagok az év elején még azzal indokolták az oszlopadó – valamint az üzemanyagra kivetett literenkénti hét eurócentes adó – bevezetésének szükségességét, hogy az ebből származó bevételt az ország infrastruktúrájának korszerűsítésére, elsősorban pedig autópályák építésére fogják fordítani.

A pénzügyminisztérium adatai szerint azonban ez év elején mintegy harmadával kevesebb állami beruházást indítottak el, mint tavaly ugyanebben az időszakban. „Az adóból befolyt összeg inkább kerüljön az önkormányzatokhoz, mint hogy Ukrajnának vásároljunk belőle fegyvereket” – érvelt csütörtökön a miniszterelnök arra utalva, hogy Traian Băsescu államelnök nemrég arról beszélt, az ukrán hadsereg katonai felszerelésekkel való támogatását szorgalmazza, nem sokkal ezután pedig kijelentette, hogy a költségvetés nagyobb részét kellene a hadseregre fordítani.

A kabinet egyébként már korábban kilátásra helyezte az oszlopadó csökkentését: Ionel Blănculescu, Victor Ponta gazdasági tanácsadója már júniusban arról beszélt, hogy január elsejétől módosíthatják az év elején bevezetett illetéket, amennyiben bebizonyosodik, hogy annak költségvetésre gyakorolt hatása jóval nagyobb az előrejelzésekhez képest.

A különleges építményekre kivetett adót évente két részletben kell kifizetni, a kormány előrejelzése szerint pedig az éves bevétel meghaladja majd az 1,5 milliárd lej, ez jóval magasabb lenne, mint a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) folytatott megállapodás során előrevetített 500 millió lej.

Pesszimista kilátások

Az eddigi adatok azonban nem adnak okot túl sok optimizmusra: a Ziarul Financiar gazdasági és pénzügyi napilap nemrég az adóhatóság (ANAF) adataira hivatkozva számolt be arról, hogy az ország az elmúlt négy év leggyengébb félévét zárta idén júniusban, az adóbevételek ugyanis 2014 első félévében a bruttó hazai termék (GDP) 15 százalékára estek vissza.

Az oszlopadóból, illetve az üzemanyagok plusz hétcentes jövedéki adójából január–június között összesen 1,4 milliárd lej (több mint 300 millió euró) folyt be. A Ziarul Financiar szakértői rámutattak: az új illetékek közvetlenül a cégekre hatottak ki, megfojtva a gazdaságot. Üzletemberek szerint egyébként a technikai recessziót a két új adónem, a fogyasztás bátorításának elmaradása, illetve az állami és magánbefektetések hiánya okozta.

Adókedvezmény a turizmusban is

Ilyen körülmények között ráadásul a kormány a szállodáknak és más vendéglátó-ipari egységeknek is adókedvezményt és hiteltámogatást biztosítana. A kabinet turizmusért, valamint kis- és közepes vállalkozásokért felelős főosztálya közvitára bocsátott egy tervezetet, amely szerint csökkentenék a vendéglátósok által befizetendő profitadót és társadalombiztosítási hozzájárulást, a turisztikai egységek ugyanakkor állami segítségben részesülhetnek befektetési hitel igénylése esetén.

A tervezetben emellett a szerencsejátékok működtetése után kirótt állami illetékek mérséklése is szerepel. A turizmusért, valamint kis- és közepes vállalkozásokért felelős főosztály indoklása szerint a kedvezmények ösztönözni fogják az idegenforgalmi beruházásokat, ennek nyomán növekszik a szálláshelyek száma, bővül a szolgáltatások köre, így az ország több turistát tud majd bevonzani az üdülőhelyekre. A kezdeményezők úgy vélik: a munkahelyteremtés és az ágazat felvirágoztatása következtében az államkassza bevételei is növekedni fognak.

A tervezetet annak nyomán dolgozták ki, hogy a vendéglátósokat tömörítő szervezetek többször is felhívták a hatóságok figyelmét, hogy a hazai turisztikai egységek jelentős hátrányban vannak mind európai uniós, mind globális szinten. A dokumentum arra is kitér, hogy a kormány a legalább öt éve működő nagy cégeket, illetve a minimum három éve tevékenykedő kis- és közepes vállalkozásokat támogatná. A projekt 2020-ig biztosítana kedvezményeket a vendéglátósoknak.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 17., kedd

Nagyot nőtt a szélerőművek által megtermelt áram mennyisége

Idén januárban 696 millió kilowattóra (kWh) áramot termeltek a szélerőművek, 39,8 százalékkal többet, mint 2025 első hónapjában; a napelemek által termelt energia mennyisége 2 százalékkal 146,8 millió kilowattórára csökkent.

Nagyot nőtt a szélerőművek által megtermelt áram mennyisége
Hirdetés
2026. március 17., kedd

Pénzügyminiszter: aggasztó az üzemanyagárak emelkedése, a kormány be fog avatkozni

Aggasztó az üzemanyagárak „látványos emelkedése”, a kormánynak intézkedéseket kell hoznia, „főleg tekintettel arra, hogy a gyártók és a forgalmazók jelenlegi készletei a múltban beszerzett készletek” – jelentette ki kedden Alexandru Nazare.

Pénzügyminiszter: aggasztó az üzemanyagárak emelkedése, a kormány be fog avatkozni
2026. március 17., kedd

Az EU a gázárak korlátozását fontolgatja az iráni háború miatt

Lehetővé tenné az Európai Bizottság (EB) a tagállamok számára, hogy szabályozzák a gázárakat az iráni konfliktus által kiváltott energiaár-robbanás nyomán.

Az EU a gázárak korlátozását fontolgatja az iráni háború miatt
2026. március 17., kedd

Újabb látványos drágítás a töltőállomásokon – Az energiaügyi miniszter még mindig csak forgatókönyvekről beszél

Kedd kora reggel a legkiterjedtebb romániai töltőállomás-hálózattal rendelkező Petromnál is átlépte a 9 lejes lélektani határt a standard gázolaj literenkénti ára, miután a kútjaiknál gyakorolt árszint a dízel esetében 15 banival nőtt.

Újabb látványos drágítás a töltőállomásokon – Az energiaügyi miniszter még mindig csak forgatókönyvekről beszél
Hirdetés
2026. március 16., hétfő

Bukarest az energiaárak elszabadulásától tart a közel-keleti konfliktus miatt

Oana Țoiu külügyminiszter a Külügyek Tanácsának (CAE) hétfői brüsszeli ülése előtt kijelentette, hogy Románia egyik prioritása az energiaárak kordában tartása a közel-keleti háború körülményei között.

Bukarest az energiaárak elszabadulásától tart a közel-keleti konfliktus miatt
2026. március 15., vasárnap

Striker: célba talál a Dacia legújabb modelljével is? (VIDEÓ)

A „megfizethető, alapvető és robusztus mobilitás” viszonyítási pontjaként láttatná magát a Dacia a román autógyár 2030-ig terjedő stratégiai ütemterve szerint, amely többek között négy elektromos modell bevezetését tervezi.

Striker: célba talál a Dacia legújabb modelljével is? (VIDEÓ)
2026. március 13., péntek

Vészhelyzet az üzemanyagok drágulása miatt? Fel van adva a lecke a kormánynak

Javaslatcsomagot terjesztett Ilie Bolojan miniszterelnök és a bukaresti kormánykoalíció vezetői elé Bogdan Ivan energiaügyi miniszter a Közel-Keleten dúló konfliktusnak a romániai üzemanyagpiacra gyakorolt negatív hatásainak enyhítése céljából.

Vészhelyzet az üzemanyagok drágulása miatt? Fel van adva a lecke a kormánynak
Hirdetés
2026. március 13., péntek

APIA: március közepétől adhatók le a 2026-os támogatási kérelmek

A Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) március 16. és június 5. között fogadja a 2026-os támogatási kampány kifizetési kérelmeit. Az intézmény országos tájékoztató kampányt indított román és magyar nyelven.

APIA: március közepétől adhatók le a 2026-os támogatási kérelmek
2026. március 13., péntek

Romániába tartó vendégmunkások rekedtek átutazási pontokon az iráni helyzet miatt, munkaerőhiány a láthatáron

Az Iránban dúló háborús helyzet miatt sok Romániába tartó, nem uniós országból jövő munkavállaló reked az átutazási pontokon, a hazai munkáltatók emiatt munkaerőhiányra panaszkodnak.

Romániába tartó vendégmunkások rekedtek átutazási pontokon az iráni helyzet miatt, munkaerőhiány a láthatáron
2026. március 13., péntek

Lassult az infláció, az áram drágult a legnagyobb mértékben februárban

Romániában a tavaly februári 9,62%-ról 9,31%-ra mérséklődött az éves infláció. A szolgáltatások közül a villanyáram drágult a legnagyobb mértékben, miközben egyes élelmiszerek ára, például a burgonya és liszt ára csökkent.

Lassult az infláció, az áram drágult a legnagyobb mértékben februárban
Hirdetés
Hirdetés