2009. október 08., 10:102009. október 08., 10:10
A csődbiztosi teendőket a Casa de Insolvenţă Transilvania látja majd el a Leonardóval kötött partnerségi szerződés alapján – áll a cég közleményében. Florin Pantea, az üzletlánc többségi tulajdonosa elmondta, a Leonardo mindezek mellett a szokásos ügyrend szerint folytatja tevékenységét, és minden tartozását kifizeti a hitelezőknek.
„Továbbra is szeretnénk fenntartani a jó viszonyt a nekünk hitelt folyósító bankokkal és a beszállítókkal, akikkel a továbbiakban is együttműködünk” – közölte Pantea. Radu Lotrean, a Casa de Insolvenţă Transilvania egyik vezetője elmondta: értékelendő, hogy a cég a csődvédelmet választotta. „Jó jel, hogy az üzleti szféra felkészült az átszervezésre és az üzlet újbóli beindítására, és – tévesen – nem hiszik azt, hogy az átszervezési folyamat egyenértékű a csőddel” – mondta Lotrean.
A vonatkozó jogszabály értelmében a csődvédelem alá került cég egy ügyvezető irányítása alatt folytatja tevékenységét, amíg a csődbiztos nem dönt a csődeljárás megkezdéséről. A cég vezetésének háromhavonta be kell mutatnia a csődbiztosnak a cég anyagi helyzetét rögzítő dokumentumokat, amelyeket a hitelezőkhöz is továbbítanak.
A csődvédelem időtartama alatt az elektromosáram-, földgáz- és vízszolgáltatók nem állíthatják le a szolgáltatásaikat. Mint arról beszámoltunk, a Leonardo idén 30 veszteséges üzletét zárta be és 600 alkalmazottját bocsátotta el országszerte. A Leonardo 2008 végén összesen 200 üzletet működtetett Romániában, Magyarországon, Bulgáriában és Moldovában, összesen mintegy 3000 alkalmazottal.
A Leonardo Románia éves üzleti forgalma 500 millió lej volt, míg a Leonardo-csoport értékesítései elérték a 600 millió lejt. Piaci szakértők szerint a Leonardo azért került nehéz helyzetbe, mert annak ellenére is folytatta agresszív terjeszkedési politikáját, hogy a gazdasági válság miatt mintegy 30 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi szektor forgalma.
A legtöbb romániai töltőállomáson már nem találni literenként 9 lej alatt benzint, a dízel ára ismét a 10 lejes lélektani határ közelébe került.
Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.
Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.
Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.
Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.
A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.
„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.
Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.
Elfogadta a román kormány a szolgálati nyugdíjak és közalkalmazotti bérek halmozásának korlátozásáról szóló törvénytervezetet, amelyet sürgősségi eljárást kérve terjeszt a parlament elé.
A lej–euró-árfolyam csütörtökön megdöntötte még azt a rekordot is, amelyet tavaly májusban az a sokkhatás okozott, hogy George Simion, a szélsőséges AUR jelöltje nyerte meg a megismételt államfőválasztás első fordulóját.