
A román igazságügyi minisztérium hivatalos honlapja szerint csődeljárás alatt áll az E-Star CDR – közölte a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján az anyavállalat, az ENEFI.
2014. február 17., 19:522014. február 17., 19:52
A Portfólió.hu közlése szerint egyébként a társaság nem szokványos módon értesült arról, hogy román leányvállalata csődeljárás alatt áll. Az E-Star CDR ellen csődeljárás, felszámolási eljárás nem indult, ezt igazolja az E-Star CDR 2014. február 13-án cégnyilvántartásból lekért cégkivonata is.
Az E-Star CDR megkeresésére a felszámoló elmondta, maga sem tud a kinevezéséről. A vállalat közleménye ugyanakkor kiemeli, hogy az E-Star CDR haladéktalanul megteszi a szükséges lépéseket a helyzet tisztázása érdekében, azonban nem zárható ki, hogy a csődeljárás tényének a román igazságügyi minisztérium által működtetett, a bírósági ügyeket nyilvántartó hivatalos honlapon történő – minden jogi alapot nélkülöző – bejegyzése jelentős károkat okozhat a társaságnak.
Különös figyelemmel arra, hogy az általa megkötött koncessziós szerződés és egyéb szerződések teljesítése, fenntartása a szerződéses partnerek részéről kérdésessé válhat, a mindennapi ügyintézés pedig „vezető tisztségviselők, aláírásra jogosultak hiányában” ellehetetlenülhet.
Az E-Star tevékenysége elsősorban városok és intézmények fűtési, távfűtési rendszereinek felújítását és működtetését foglalja magában.
Az Országos Adóhatóság (ANAF) megkezdte az értesítések kiküldését az úgynevezett luxusadó kapcsán, amelyet a drága autók és ingatlanok tulajdonosaira vetnek ki.
Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó, a Metinvest – írja a profit.ro. A gyár 195 dolgozója közül 194-et bocsátanak el.
Egy friss nemzetközi kutatás nagy fordulatot jósol a turizmusban, a változások nagy nyertese Románia és Magyarország lehet. De mégis hogyan?
A gyenge közlekedési feltételek, a kedvezőtlen csatlakozások, és a nehézkes földrajzi adottságok az európai sereghajtók közé helyezik Romániát az egy lakosra jutó vasúti utaskilométerek számát tekintve.
Miért válik szinte lehetetlen küldetéssé a karrier már a második gyermek után Romániában? Részmunkaidős adócsapda, bölcsődehiány és igazságtalan nyugdíjszámítás – egy elemzés rávilágít, miért fizetnek a nők súlyos árat az anyaságért.
A Neptun Deep-projekt keretében kitermelt gáz egy része a román belföldi piacra kerül, a fennmaradó mennyiség pedig más európai piacokra – jelentette ki Emma Delaney, akit nemrég neveztek ki az OMV-csoport vezérigazgatójává.
Romániában drágult a legnagyobb mértékben a háztartási fogyasztóknak szolgáltatott villanyáram európai uniós összevetésben: a villamosenergia-árak 2026 első félévében 51,9 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.
A munkaügyi minisztérium rendelkezik a szükséges fedezettel a nyugdíjak kifizetésére – jelentette be Florin Manole régi-új miniszter a költségvetés-kiigazítás kapcsán.
Tavaly óta csaknem 5 százalékkal, 114 900 euróra nőtt egy romániai lakás átlagára, miközben egy családi ház megvásárlásához átlagosan 170 000 euróra van szükség – legalábbis ezt mutatja az egyik legnagyobb romániai ingatlanközvetítő szeptemberi indexe.
A Carlyle Group, egy washingtoni székhelyű amerikai befektetési alap és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) eladta a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt, a Black Sea Oil & Gas (BSOG) SA-t – írja a profit.ro.
szóljon hozzá!