
Képünk illusztráció
Fotó: Makkay József
A világ luxus üdülőhelyein gyakorolthoz hasonló árak, silány szolgáltatások, indokolatlan költségek, nem képzett, kimerült és ingerlékeny személyzet, lekezelő hozzáállás, a szolgáltatás–ár–tisztelet kapcsolatát nem értő vállalkozók – így jellemzi a Fekete-tenger romániai partszakaszát Paul Anghel, az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC) igazgatója.
2021. szeptember 15., 12:402021. szeptember 15., 12:40
2021. szeptember 15., 16:182021. szeptember 15., 16:18
Mint szerdai Facebook-bejegyzésében emlékeztetett, a fogyasztóvédelem még a nyári idény kezdete előtt egyeztetett azoknak a településeknek a vezetőivel, amelyeken nagyobb turistaforgalomra lehetett számítani, tanácsokat adtak a kihágások megelőzésére.
„Egyes kategóriák – tény, hogy kevés vállalkozó tartozik ide – nem változtatnak rossz szokásaikon, és – mint minden évben – szolgáltatásaikkal elüldözik, nem pedig odavonzzák a turistát” – fogalmazta meg a főfogyasztóvédő. Beszámolt arról is, hogy a tengerparton nagyon magas árakat is tapasztaltak a szálláshelyeken, a parkolókban, de az étkeztetés terén is.
– tette fel a kérdést a visszás helyzetet látva Paul Anghel.
„Tény, hogy bizonyos árak/költségek megnövekedtek (lásd a szállítást stb.), az idény lerövidült, de… ugyanazok a silány szolgáltatások:
– írta le a tapasztalatokat az ANPC vezetője.
A tengerparti üdülőhelyek kapcsán pedig úgy vélekedett, Konstancát és Mamaiát leszámítva „a helyzet nem a legjobb”,
„Nyilvánvalóan nem általánosítok. Valószínűleg vannak kivételek is (pechemre, nem találkoztam velük). Sajnálom azok miatt, akik megértik, mit jelent a turizmus, azok miatt, akik harminc évet dolgoztak, hogy fejlesszék ezt az ágazatot, beruháztak, óriási erőfeszítéseket tettek. Úgy látszik, ők is csak kivételek maradtak” – összegezte Paul Anghel.
Amúgy bejelentése szerint a fogyasztóvédők 1250 ellenőrző akciót tartottak idén a tengerparton és a Duna-deltában, amelyek során

Összesen 997 700 lej értékben rótt ki bírságot a Környezetvédelmi Őrség a tengerparti üdülőtelepeken az augusztus 2-a és 22-e között végzett ellenőrzések nyomán.
„Hogyan csábítod a fogyasztó turistát a román tengerpartra? Hogyan bírod rá, hogy legalább egyszer az országban nyaraljon? Olyan kérdések, amelyekre reméljük, az ágazatban tevékenykedők mielőbb választ találnak. Véget ér a 2021-es idény, kezdődik a 2022-es, amikor helyrehozzák a múlt hibáit. Reméljük” – fogalmazott a fogyasztóvédelmi hatóság igazgatója.
Ilie Bolojan miniszterelnök bírálja a Hidroelectricát, amiért a vállalat „inkább nyereséget termelt”, és „a magas fizetések mellett 150–180 ezer eurós teljesítménybónuszokat” fizetett, ahelyett hogy beruházásokat hajtott volna végre.
A legtöbb romániai töltőállomáson már nem találni literenként 9 lej alatt benzint, a dízel ára ismét a 10 lejes lélektani határ közelébe került.
Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.
Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.
Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.
Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.
A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.
„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.
Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.
Elfogadta a román kormány a szolgálati nyugdíjak és közalkalmazotti bérek halmozásának korlátozásáról szóló törvénytervezetet, amelyet sürgősségi eljárást kérve terjeszt a parlament elé.
2 hozzászólás