Hirdetés

Csalogató infrastruktúrafejlesztés Nagykárolyban

Útépítés, illetve adókedvezmények révén kívánja elérni a nagykárolyi önkormányzat, hogy a Woco ipartechnikai vállalat a városba telepítsen egy, körülbelül 3 ezer alkalmazottat foglalkoztató gyártósort. Mint Kovács Jenő polgármester emlékeztetett, a cég már rendelkezik egy termelőegységgel a település határában, ahol jelenleg mintegy száz személyt foglalkoztat, nemrég pedig egy újabb csarnok építéséhez kezdtek, ahol a tervek szerint további 200 munkahelyet biztosítanának.

Babos Krisztina

2014. február 11., 17:152014. február 11., 17:15

Az elöljáró a krónika érdeklődésére elmondta, az ipar – azon belül pedig főképp a gépjárműgyártók – számára műanyag, illetve gumipakolásokat előállító üzem vezetősége azzal az ajánlattal kereste meg az önkormányzatot, hogy hajlandó lenne az elkövetkező öt év során tovább terjeszkedni, amennyiben a várostól számíthatnak némi segítségre.

Egész pontosan arra tettek ígéretet, hogy további bővítések révén 3 ezerre emelik a foglalkoztatottaik számát, amennyiben Nagykároly vállalja, hogy felújít egy körülbelül 500 méter hosszú utat, ami a főút és az üzem között teremtene kapcsolatot.

Kovács Jenő lapunk érdeklődésére elmondta, mindenképp szeretné a befektetőt „megfogni”, így elérte, hogy a városi képviselő-testület rábólintson az útépítésre, sőt adókedvezményt is kész felajánlani a De minimis nevű program keretében a vállalat számára mind az ingatlanok, mind pedig a telek esetében.

Azt egyelőre nem tudják pontosan, mekkora befektetésre lesz szükség – egy keskeny műút létezik most is a nyomvonalon, ahol első szakaszban köveznek majd, később pedig szélesítést, illetve új aszfaltréteg öntését tervezik.

Kérdésünkre az elöljáró úgy vélekedett, munkaerőben nem lesz hiány, ő ugyanis a helyi, illetve a környező falvak lakói mellett számít a magyarországi határ menti településeken élőkre is, hisz egyre gyakoribb a térségben, hogy nemcsak Romániából járnak át dolgozni Magyarországra, hanem odaátról is ingáznak szatmári cégekhez.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 02., hétfő

Luxusterhek: az adóhivatal kopogtat a drága ingatlanok tulajdonosainál

Az Országos Adóhatóság (ANAF) megkezdte az értesítések kiküldését az úgynevezett luxusadó kapcsán, amelyet a drága autók és ingatlanok tulajdonosaira vetnek ki.

Luxusterhek: az adóhivatal kopogtat a drága ingatlanok tulajdonosainál
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó

Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó, a Metinvest – írja a profit.ro. A gyár 195 dolgozója közül 194-et bocsátanak el.

Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó
2026. október 31., szombat

Gödörből a csúcsra? Az európai turizmus legnagyobb nyertesei közé várnak

Egy friss nemzetközi kutatás nagy fordulatot jósol a turizmusban, a változások nagy nyertese Románia és Magyarország lehet. De mégis hogyan?

Gödörből a csúcsra? Az európai turizmus legnagyobb nyertesei közé várnak
2026. október 31., szombat

Románia vakvágányon: Magyarországon tízszer népszerűbb a vasút

A gyenge közlekedési feltételek, a kedvezőtlen csatlakozások, és a nehézkes földrajzi adottságok az európai sereghajtók közé helyezik Romániát az egy lakosra jutó vasúti utaskilométerek számát tekintve.

Románia vakvágányon: Magyarországon tízszer népszerűbb a vasút
Hirdetés
2026. október 31., szombat

Anyasági büntetés: Európában dolgoznak, Romániában otthon rekednek a nagycsaládos nők

Miért válik szinte lehetetlen küldetéssé a karrier már a második gyermek után Romániában? Részmunkaidős adócsapda, bölcsődehiány és igazságtalan nyugdíjszámítás – egy elemzés rávilágít, miért fizetnek a nők súlyos árat az anyaságért.

Anyasági büntetés: Európában dolgoznak, Romániában otthon rekednek a nagycsaládos nők
2026. október 30., péntek

Kiderült, hol tart a hatalmas bevétellel kecsegtető gázkitermelés előkészítése a Neptun Deep lelőhelyen

A Neptun Deep-projekt keretében kitermelt gáz egy része a román belföldi piacra kerül, a fennmaradó mennyiség pedig más európai piacokra – jelentette ki Emma Delaney, akit nemrég neveztek ki az OMV-csoport vezérigazgatójává.

Kiderült, hol tart a hatalmas bevétellel kecsegtető gázkitermelés előkészítése a Neptun Deep lelőhelyen
2026. október 30., péntek

Romániában drágult a legnagyobb mértékben az áram. Nem csoda, hogy itt fáj a legjobban a villanyszámla

Romániában drágult a legnagyobb mértékben a háztartási fogyasztóknak szolgáltatott villanyáram európai uniós összevetésben: a villamosenergia-árak 2026 első félévében 51,9 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.

Romániában drágult a legnagyobb mértékben az áram. Nem csoda, hogy itt fáj a legjobban a villanyszámla
Hirdetés
2026. október 30., péntek

Lesz pénz a nyugdíjakra? A munkaügyi miniszter elmondta, kell-e aggódni

A munkaügyi minisztérium rendelkezik a szükséges fedezettel a nyugdíjak kifizetésére – jelentette be Florin Manole régi-új miniszter a költségvetés-kiigazítás kapcsán.

Lesz pénz a nyugdíjakra? A munkaügyi miniszter elmondta, kell-e aggódni
2026. október 29., csütörtök

Kolozsváron csillagászati ár, Zilahon is egyre drágább – Mennyibe kerülnek a lakások Erdély nagyobb városaiban?

Tavaly óta csaknem 5 százalékkal, 114 900 euróra nőtt egy romániai lakás átlagára, miközben egy családi ház megvásárlásához átlagosan 170 000 euróra van szükség – legalábbis ezt mutatja az egyik legnagyobb romániai ingatlanközvetítő szeptemberi indexe.

Kolozsváron csillagászati ár, Zilahon is egyre drágább – Mennyibe kerülnek a lakások Erdély nagyobb városaiban?
2026. október 29., csütörtök

Eladták a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt

A Carlyle Group, egy washingtoni székhelyű amerikai befektetési alap és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) eladta a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt, a Black Sea Oil & Gas (BSOG) SA-t – írja a profit.ro.

Eladták a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt
Hirdetés
Hirdetés