
Fotó: Komka Péter/MTI
Először közölte csütörtökön a bukaresti stratégiai kommunikációs törzs (GCS) a fizetség ellenében kért koronavírustesztek számát.
2020. július 23., 17:392020. július 23., 17:39
2020. július 23., 17:492020. július 23., 17:49
Mint a 13 óra után nyilvánosságra hozott adatsorokból megtudhattuk, az elmúlt 24 óra leforgása alatt 8107 „fizetős” tesztet végeztek el romániai egészségügyi intézményekben.
Ilyen például Görögország, Ausztria, Ciprus, a Magyarországra utazóktól pedig két negatív teszteredményt is kérnek.

Újabb korlátozásokat vezetett be Ciprus a Romániából érkezőknek: csak azokat engedik be, akik fel tudnak mutatni egy negatív koronavírusteszt-eredményt.
Miután a tesztek ára 250 és 350 lej között mozog, 300 lejes átlagárral számolva kiderül, hogy
A várólisták pedig a borsosnak tűnő árak ellenére is hosszúak.

A külföldi nyaralásra készülő, és emiatt koronavírus-tesztet igénylő személyek nagy száma miatt késik a teszteredmények feldolgozása és közlése – jelentette ki vasárnap Nelu Tătaru egészségügyi miniszter.

Hidegzuhanyként érte a Görögországba tartó turistákat, hogy az athéni kormány a korábban bejelentettekkel ellentétben nem szerdán 6 órától, hanem már éjféltől kérte az online formanyomtatvány mellett a koronavírustesztet is a nyaralni érkezőktől.

Újabb lemondási időszak kezdődött el a héten a romániai utazási irodáknál, holott már kezdett volna beindulni a jócskán megkésett idény.
Ahogy várható volt, vasárnapra virradóra csökkent a gázolaj ára a főbb romániai töltöállomás-láncoknál, miután éjfélkor 20 százalékkal csökkent a jövedéki adó. A literenkénti ár éppen 68 banival zsugorodott.
Olcsóbb gázolajjal indulhat a hét utolsó napja, miután pontban éjfélkor életbe lép a dízel jövedéki adójának 20 százalékos csökkentése. Történik mindez olyan időpontban, amikor csak hét olyan európai uniós ország van, ahol drágább a gázolaj.
Romániában papíron több mint 3000 infrastruktúra-fejlesztési projekt fut, amelyek becsült összértéke meghaladja a 400 milliárd lejt, azonban ezeknek mindössze 42 százalékánál indultak el a tényleges munkálatok az építési területeken.
Románia mély gazdasági válságba süllyedt – így értékelte a friss GDP-adatokat pénteki gyorselemzésében Cristian Socol közgazdász. Adrian Negrescu gazdasági tanácsadó szerint is második negyedévi gazdasági stagnálást enyhe visszaesés követheti.
Az energiaválság elhúzódását a zsebünkön is meg fogjuk érezni – figyelmeztetett Cristian Bușoi energiaügyi államtitkár.
A vártnál kevesebb áramot fogyasztott a romániai lakosság csütörtökön, miután a Duna alacsony vízállása miatt kényszerűen leállt a cernavodai atomerőmű 2. blokkja is – derül ki az adatokból.
Augusztus 16. és 31. között ideiglenesen 20 százalékkal csökkentik a gázolaj jövedéki adóját a nemzetközi árak jelentős emelkedése miatt.
Jelentős változás előtt áll a tejipar: az Európai Unió új csomagolási szabályai miatt a feldolgozóknak fokozatosan át kell alakítaniuk a tej, a joghurt, a tejföl, a vaj és a sajtok csomagolását.
A jelenlegi szabályozás alapján nem igényelhetik vissza az érintettek a nyugdíjukból levont egészségbiztosítási járulékot (CASS), ezért erre vonatkozó kérelmet sem érdemes benyújtaniuk a területi nyugdíjpénztárakhoz.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
szóljon hozzá!