Hirdetés

Csak a jövő év végén indulhat el ismét a gazdasági növekedés

Az IMF-vezér szerint a jelenlegi válság egyértelműen “a kapitalizmus válsága", de ez nem jelenti a piacgazdaság összeomlását, még akkor sem, ha a “korlátlan liberalizmus elvében rés keletkezett".

Bálint Eszter

2008. november 23., 19:352008. november 23., 19:35

Továbbra is kedvezőtlen hírek érkeznek a reálgazdaságból és a pénzügyi szektorból. Dominique Strauss-Kahn, a Nemzetközi valutaalap (IMF) vezérigazgatója a Le Parisien című párizsi napilapban megjelent interjúban leszögezte, a pénzügyi világban az “újabb katasztrófák kockázata\" továbbra is fennáll, a világgazdasági növekedés pedig 2009 végén fog újra megindulni. Arra a kérdésre, hogy nem naivitás-e azt gondolni, hogy az állam által megmentett bankok folytatják majd a hitelezést a vállalatoknak és a lakosságnak, az IMF-vezér úgy vélte, hogy “teljesen valós\" annak a kockázata, hogy a hitelezés nem indul újra, ezért szerinte \"legitim\" lenne kötelezni a bankokat a hitelfolyósításra.

A bankmentő csomagok célja az volt, hogy azért bocsássanak tőkét a bankok rendelkezésére, hogy újra meginduljon a hitelezés, arra viszont nincsen garancia, hogy “a bankárok ismét a munkájukat akarják végezni\" – hangsúlyozta Strauss-Kahn. Szerinte mostanáig bárkinek folyósítottak hitelt anélkül, hogy felmérték volna a kockázatokat, azóta viszont annyira “begyulladtak\", hogy senkinek nem kölcsönöznek. Az IMF vezetője szerint az általa irányított pénzintézetnek nem az a feladata, hogy megmentse a kapitalizmust, és hogy beavatkozzon a tőzsdéken, hanem az, hogy a pénzügyi stabilitást biztosítsa. Ezért forrásaival a destabilizált államokat segíti, azért, hogy túl tudjanak jutni a nehéz pillanaton – emelte ki Strauss-Kahn.

Amerika: karácsonykor nem veszik el az adósok otthonát
Az amerikai Freddie Mac és a Fannie Mae felfüggeszti a karácsonyi időszakban azoknak a lakásoknak az árverezését, amelyeknek a tulajdonosai nem tudták fizetni a jelzáloghitelt. Az indoklás, hogy a karácsonyi szezonban nem akarják otthonaik elhagyására kényszeríteni családok ezreit – idézi a Washington Postot az Index internetes portál. A vállalatok november 26. és január 9. között nem árvereznek el lakásokat. Ezen kívül a két cég a múlt héten egy olyan programot jelentett be, amellyel segíthetnek az adósoknak: úgy változtatják meg a szerződéseket, hogy az adósoknak legfeljebb havi fizetésük 38 százalékát kelljen törlesztőrészletként kifizetni. Ennek érdekében akár 40 éves futamidőket is engedélyeznek, leszállíthatják a hitelkamatokat, és néhány esetben akár fizetési halasztást is adhatnak. A program december 15-én indul. Ezt a programot kiterjesztik most azokra is, akiknek a házát már kijelölték árverezésre. Becslések szerint a bejelentett intézkedések 16 ezer adóson tudnak segíteni. A Freddie Mac ügyvezetője úgy nyilatkozott, a cél, hogy öt bajba jutott adósból legalább hármon segíteni tudjanak. A Fannie Mae és a Freddie Mac az amerikai jelzálogpiac két legnagyobb szereplője volt, jelzálogpiaci hiteleket vásároltak fel és alakítottak át kötvényekké. A Fannie Mae és a Freddy Mac az Egyesült Államok 11 500 milliárd dolláros lakáshitel-piacának mintegy 45 százalékát biztosítja. Az amerikai kormány szeptember elején jelentette be, hogy átveszi a két pénzintézet irányítását, mert a válság kirobbanása után értékének több mint 80 százalékát elvesztette.

A kapitalizmus válsága

Ami a politikusokat illeti, a volt francia pénzügyminiszter szerint 2008 első felében nagy részük nem mérte fel a válság mértékét és nem úgy reagált, ahogy kellett volna. Strauss-Kahn arra emlékeztetett, hogy az IMF-nek a növekedésre vonatkozó előrejelzései már az év elején pesszimisták voltak, de hónapokat kellett arra várni, hogy az állam- és kormányfők elfogadják, hogy “komoly a helyzet\". De egy-két hónapja mindenkiben tudatosodott a válság mérete, és az IMF-vezér szerint pont ezért a washingtoni G20 értekezlet jobban sikerült, mint általában az ilyen jellegű találkozók, amelyek nem túl produktívak: “határozott döntések születtek, még akkor is, ha ezek megvalósítását még most kell kidolgozni\" – tette hozzá Strauss-Kahn. Véleménye szerint a jelenlegi válság egyértelműen “a kapitalizmus válsága\", de ez nem jelenti a piacgazdaság összeomlását, még akkor sem, ha a “korlátlan liberalizmus, a mindenki önmagáért és a mindenható önszabályozás elvében rés keletkezett\". Strauss-Kahn “szívesen újragondolná\" a kapitalista rendszert, de szerinte nincs, ami azt felváltsa, mert a “kommunista modell bukása óta senki nem javasolt semmilyen alternatív megoldást\". A piacgazdaság viszont megítélése szerint számos korrekcióra szorul, mert ha jobban szervezett, szolidárisabb társadalmat szeretnénk, amely nemcsak a napi problémákkal, hanem a jövő generációival is törődik, akkor a működés egészén nagyon sokat kell változtatni – véli az IMF vezetője, aki szerint ez az első olyan világválság, amely a globalizáció miatt mindenkit érint, de valószínűleg nem ez az utolsó.

Német elemzők: jövőre folytatódik a visszaesés

A német pénzügyminisztérium elemzői szerint jövőre is folytatódik a visszaesés, aminek a munkapiac lesz az egyik kárvallottja. A kilátásokat a csökkenő feldolgozóipari megrendelések és az ipari termelés lanyhulása rontja. A német autóiparban foglalkoztatottak számára súlyos következményekkel járhat a globális válság okozta keresletcsökkenés, ágazati elemzők szerint 2009. végéig 60 ezer munkahely szűnhet meg emiatt. Az Európai Unió versenyügyi biztosa ugyanakkor hallani sem akar arról, hogy uniós állam is beszálljon a megroggyant autóipar támogatásának versenyébe. Neelie Kroes azzal érvel, ha valamelyik nagyobb európai állam mankót nyújtana, elsősorban a munkahelyek őrzésére hivatkozva, akkor az ágazat problémái más országokban kiéleződnének.

Elbocsátások Amerikában is

Az amerikai piacra továbbra is nagy visszahúzó hatással van, hogy az amerikai autógyártóknak nem sikerült kormányzati biztosítékot szerezniük a fenyegető csődök ellen. A JPMorgan amerikai pénzintézettől amerikai sajtójelentések szerint legalább 3 ezer befektetési bankárt küldhetnek el hamarosan, az ebben a munkakörben dolgozók 10 százalékát. Kedvező hír ugyanakkor, hogy a lakáshitelezés két meghatározó cége, a Fannie Mae és a Freddie Mac bejelentette, 2009 elejéig felfüggesztik a lakott ingatlanok árverezését. A makrohírek továbbra is aggasztóak: a Goldman Sachs legújabb előrejelzése szerint a negyedéves GDP csökkenésének mértéke 5 százalékos lehet, a munkanélküliségi ráta pedig 2009 negyedik negyedére elérheti a 9 százalékot.

A japán jegybank pénteken változatlan szinten – 0,3 százalékon – hagyta az alapkamatot. A japán kormány nemcsak a folyó – 2009. március 31-én véget érő –, hanem a következő – 2009 áprilisától 2010 márciusig tartó – pénzügyi évben is mélyülő gazdasági hanyatlást jósol Japánban.

A térségből érkező hírek sem kedvezőbbek. Lengyelország is az Európai Központi Bank (EKB) likviditásjavító hitelére szorul. A megállapodást még november 6-án kötötték, de csak pénteken jelentette be az EKB. Elemzők úgy vélik, az intézkedés célja a likviditás javításán keresztül a lengyel pénzpiac iránti bizalom erősítése, ezzel a zloty árfolyamának megtámogatása, elsősorban az euró viszonylatában.

Ami a tőkepiacokat illeti, az európai tőzsdék péntek reggel még fölfelé indultak, miután az ázsiai piacok pluszban zártak, és az amerikai határidős indexek is emelkedést jeleztek előre. Délután azonban megfordult a hangulat, miután a New York-i tőzsdeindex a pozitív nyitás után mínuszba csúszott.

 


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Közös jólét? Európa üdvözli a Mercosur-egyezmény ideiglenes hatályba lépését

Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.

Közös jólét? Európa üdvözli a Mercosur-egyezmény ideiglenes hatályba lépését
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Románia jó sokat nyer, de még többet veszít

Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.

Románia jó sokat nyer, de még többet veszít
2026. május 01., péntek

„Előfordulhat”, hogy nincs üzemanyag a töltőállomásokon

Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.

„Előfordulhat”, hogy nincs üzemanyag a töltőállomásokon
2026. május 01., péntek

5,20 lejig is elment péntek reggel az euró árfolyama a bankközi piacon a politikai válság árnyékában

Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.

5,20 lejig is elment péntek reggel az euró árfolyama a bankközi piacon a politikai válság árnyékában
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Munkaszüneti napon sincs megállás: tovább drágultak az üzemanyagok

A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.

Munkaszüneti napon sincs megállás: tovább drágultak az üzemanyagok
2026. április 30., csütörtök

Jegybanki szóvivő a lej-euró árfolyam elszállásáról: hamarosan csillapodik a helyzet

„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.

Jegybanki szóvivő a lej-euró árfolyam elszállásáról: hamarosan csillapodik a helyzet
2026. április 30., csütörtök

Rompetrol a sorban álló tartálykocsikról: az átlagosnál nagyobbak az üzemanyagkészleteink

Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.

Rompetrol a sorban álló tartálykocsikról: az átlagosnál nagyobbak az üzemanyagkészleteink
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Teljes különnyugdíj vagy közalkalmazotti bér: választás elé állítja a kormány a jövedelemhalmozókat

Elfogadta a román kormány a szolgálati nyugdíjak és közalkalmazotti bérek halmozásának korlátozásáról szóló törvénytervezetet, amelyet sürgősségi eljárást kérve terjeszt a parlament elé.

Teljes különnyugdíj vagy közalkalmazotti bér: választás elé állítja a kormány a jövedelemhalmozókat
2026. április 30., csütörtök

Soha nem látott mélységbe taszította a lejt a politikai válság – Történelmi rekordot döntött a lej–euró-árfolyam

A lej–euró-árfolyam csütörtökön megdöntötte még azt a rekordot is, amelyet tavaly májusban az a sokkhatás okozott, hogy George Simion, a szélsőséges AUR jelöltje nyerte meg a megismételt államfőválasztás első fordulóját.

Soha nem látott mélységbe taszította a lejt a politikai válság – Történelmi rekordot döntött a lej–euró-árfolyam
2026. április 30., csütörtök

Üzemanyagválság: kilométeres sorban állnak a tartálykocsik az egyik romániai olajfinomító előtt

Bár a hatóságok szerint nem kell hiánytól tartani, a közel-keleti válság miatt Romániában sem zökkenőmentes az üzemanyag-ellátás: a Rompetrol năvodari-i finomítójánál szerda éjjel és csütörtök hajnalban több kilométeres sor alakult ki.

Üzemanyagválság: kilométeres sorban állnak a tartálykocsik az egyik romániai olajfinomító előtt
Hirdetés
Hirdetés