
Fotó: Gov.ro
Nem módosul idén az adórendszer, és nem vetnek ki új adókat – ígéri Nicolae Ciucă miniszterelnök. Szerdai bejelentése szerint nagyjából két héten belül készül el az az elemzés, amelyet szem előtt tartanak majd az adótörvény tervezett módosításakor.
2022. május 18., 11:292022. május 18., 11:29
„A tegnapi koalíciós egyeztetés során abban állapodtunk meg, hogy a pénzügyminisztérium készít egy elemzést, amelyet aztán megvitatunk az illetékes intézményekkel, a versenyszféra és a civilszféra képviselőivel. A cél, hogy a foganatosított intézkedések javítsák az adókörnyezetet. Nem hiszem, hogy jelenleg új adókról kellene beszélni, amikor látjuk, hogy milyen körülmények között dolgozunk” – fogalmazott a kormányfő.
Arról, hogy milyen változások várhatók, akkor fognak részleteket közölni, amikor elkészül a pénzügyminisztériumi jelentés.
„Bármilyen intézkedésről akkor tudunk beszélni, ha látjuk az első félév eredményeit, addig nem lehet szó róla” – szögezte le Nicolae Ciucă.

Mindenhol a világon nőnek most a kamatok, Romániában pedig elkerülhetetlen lesz az adóemelés – vallja Adrian Vasilescu, a Román Nemzeti Bank (BNR) elnökének tanácsadója.

Sem 2022-ben, sem 2023-ban nem nőnek az adók, mivel nem fejlődött a román gazdaság – ígéri Marcel Ciolacu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke. Elmondása szerint szó van az egységes adókulcs eltörléséről és a vagyonadóról is.
Románia mély gazdasági válságba süllyedt – így értékelte a friss GDP-adatokat pénteki gyorselemzésében Cristian Socol közgazdász. Adrian Negrescu gazdasági tanácsadó szerint is második negyedévi gazdasági stagnálást enyhe visszaesés követheti.
Az energiaválság elhúzódását a zsebünkön is meg fogjuk érezni – figyelmeztetett Cristian Bușoi energiaügyi államtitkár.
A vártnál kevesebb áramot fogyasztott a romániai lakosság csütörtökön, miután a Duna alacsony vízállása miatt kényszerűen leállt a cernavodai atomerőmű 2. blokkja is – derül ki az adatokból.
Augusztus 16. és 31. között ideiglenesen 20 százalékkal csökkentik a gázolaj jövedéki adóját a nemzetközi árak jelentős emelkedése miatt.
Jelentős változás előtt áll a tejipar: az Európai Unió új csomagolási szabályai miatt a feldolgozóknak fokozatosan át kell alakítaniuk a tej, a joghurt, a tejföl, a vaj és a sajtok csomagolását.
A jelenlegi szabályozás alapján nem igényelhetik vissza az érintettek a nyugdíjukból levont egészségbiztosítási járulékot (CASS), ezért erre vonatkozó kérelmet sem érdemes benyújtaniuk a területi nyugdíjpénztárakhoz.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Stabil az országos villamosenergia-rendszer, a működés a megszokott rendben zajlik, és nem fenyeget kockázat a folyamatos országos áramellátásban azt követően sem, hogy csütörtökön ellenőrzött módon leállították a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját.
A Román Nemzeti Bank (BNR) 5,5 százalékról 6,1 százalékra emelte az idei év végére vonatkozó inflációs előrejelzését, 2027 végére pedig a korábbi 2,9 százalék helyett 3,4 százalékos inflációval számol – közölte csütörtökön Mugur Isărescu jegybankelnök.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök szerint a következő két hétben kiemelt feladat a helyreállítási terv (PNRR) keretében finanszírozott beruházások befejezése és átvétele.
szóljon hozzá!