
Újjászervezné a céheket a Szatmár Megyei Kisiparos-kamara annak érdekében, hogy visszaadja a mesterségek hajdani megbecsültségét.
2014. április 29., 14:482014. április 29., 14:48
Amint Márkos Tibor, az egyesület múlt héten megválasztott egyik alelnöke lapunknak elmondta: elkeserítőnek találják, hogy manapság mennyire kevésre tartják a szatmáriak a jó szakembereket, ezért úgy döntöttek: felkarolják a megyében működő kis- és közepes vállalkozásokat, hogy ezek együttműködve visszanyerhessék azt a társadalmi státust, mellyel régen rendelkeztek.
Elmondta: eddigi felmérésük során 52 még létező mesterséget vettek lajstromba, és sikerült találniuk kilenc felelőst, akik vállalták, hogy végigjárják a megye összes vállalkozását annak érdekében, hogy a kamara keretében céhekbe tömörítsék őket. „Hogy egy-egy mesterségnek melyek manapság a sajátos problémái, azokat csak az érintettek tudják igazán, mi arra vállalkoztunk, hogy összehozzuk őket, valamint hogy támogatást nyújtsunk számukra” – fejtette ki Márkos.
Mint ecsetelte, két éve például fodrászversenyt szerveztek Szatmárnémetiben, amire nemzetközileg elismert szakembereket is meghívtak. A profik szakmai bemutatókat tartottak, amit verseny követett, majd divatbemutató keretében is meg lehetett tekintetni, hogy egy szép frizura mennyit számít a jó megjelenésben.
Az alelnök úgy vélte, az ilyen jellegű megmozdulások vonzóbbá tehetnek egy-egy szakmát a fiatalok számára. Rámutatott: a 25-30 éves generáció tagjai között igen sokan vannak, akik elvégeztek egy főiskolát, azonban nem tudnak elhelyezkedni, eközben a minőségi szakoktatás iránt csekély az érdeklődés, bár lenne kereslet szakmunkásokra.
Márkos Tibor kifejtette: a szakiskolákkal, a tanfelügyelőséggel és a helyi vállalatokkal közösen kívánják megoldani a problémát, ezért a jövőben együttműködve szeretnének olyan programokat szervezni, melyek felkeltik a gyerekek érdeklődését a lenézett kétkezi munka iránt. Mint elmondta, Lieb Mihály, a kamara elnökének kezdeményezése nyomán egy minőségi standardot is szeretnének meghonosítani a megyében.
Ennek célja az lenne, hogy a szatmáriak tudják: a náluk tagként bejegyzett szakembereket bátran hívhatják, mert garantált, hogy minőségi munkát végeznek. Ugyanakkor a kompetenciavesztést is meg kívánják előzni, ezért azt is vizsgálják, hogy az eddig nyilvántartásba vett 52 mesterség közül melyek veszélyeztetettek, és hangsúlyt kívánnak fektetni arra, hogy például a ma már csak egy-két szaki által ismert bőrművesség továbbélése biztosított legyen.
Márkos Tibortól azt is megtudtuk, hogy egy német mintára kidolgozott törvénytervezetet is benyújtottak körülbelül három éve, mely lehetővé tenné a céhek állami támogatását. Ezt a szenátus megszavazta, azonban a képviselőház mind a mai napig nem tűzte napirendre, holott komoly segítség lehetne a hazai kis- és középvállalkozásoknak.
Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó, a Metinvest – írja a profit.ro. A gyár 195 dolgozója közül 194-et bocsátanak el.
Egy friss nemzetközi kutatás nagy fordulatot jósol a turizmusban, a változások nagy nyertese Románia és Magyarország lehet. De mégis hogyan?
A gyenge közlekedési feltételek, a kedvezőtlen csatlakozások, és a nehézkes földrajzi adottságok az európai sereghajtók közé helyezik Romániát az egy lakosra jutó vasúti utaskilométerek számát tekintve.
Miért válik szinte lehetetlen küldetéssé a karrier már a második gyermek után Romániában? Részmunkaidős adócsapda, bölcsődehiány és igazságtalan nyugdíjszámítás – egy elemzés rávilágít, miért fizetnek a nők súlyos árat az anyaságért.
A Neptun Deep-projekt keretében kitermelt gáz egy része a román belföldi piacra kerül, a fennmaradó mennyiség pedig más európai piacokra – jelentette ki Emma Delaney, akit nemrég neveztek ki az OMV-csoport vezérigazgatójává.
Romániában drágult a legnagyobb mértékben a háztartási fogyasztóknak szolgáltatott villanyáram európai uniós összevetésben: a villamosenergia-árak 2026 első félévében 51,9 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.
A munkaügyi minisztérium rendelkezik a szükséges fedezettel a nyugdíjak kifizetésére – jelentette be Florin Manole régi-új miniszter a költségvetés-kiigazítás kapcsán.
Tavaly óta csaknem 5 százalékkal, 114 900 euróra nőtt egy romániai lakás átlagára, miközben egy családi ház megvásárlásához átlagosan 170 000 euróra van szükség – legalábbis ezt mutatja az egyik legnagyobb romániai ingatlanközvetítő szeptemberi indexe.
A Carlyle Group, egy washingtoni székhelyű amerikai befektetési alap és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) eladta a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt, a Black Sea Oil & Gas (BSOG) SA-t – írja a profit.ro.
A BRD – Groupe Société Générale perével elkezdődött szerdán a ROBOR-bírság miatt indított eljárások sora.
szóljon hozzá!