2007. augusztus 01., 00:002007. augusztus 01., 00:00
Egyes vállalatok már ebben a hónapban szerb búzából készítik termékeiket. Szokványos esetben ilyesmi legkorábban januárban szokott előfordulni, amikor a gabona hazai ára meghaladja a külföldről származóét, ám a szélsőséges időjárás miatt a vállalatok nagy része már most hozzálátott a jövő júniusig szükséges búzatartalékok felhalmozásához. Ennek jelentős része importból származik.
Szintén a szárazság és a búza bioüzemanyag-gyártásra való felhasználása miatt az árak is ugrásszerűen nőnek. Csak az elmúlt három hétben a gabona ára 30 százalékkal lett magasabb, és a növekedés előreláthatólag hamarosan meghaladja a negyven százalékot. Az egyik legjelentősebb sütőipari vállalat, a bákói székhelyű Pambac vezetősége szerint ez a legmagasabb ár, amelyet tízéves tevékenységük alatt tapasztaltak. A jelenlegi helyzetet véve alapul az őszi aratásig a 240 eurót is elérheti a búza tonnánkénti ára, ami körülbelül 75 banit jelent kilogrammonként. Ennek megfelelően a sütőipari termékek fokozatos áremelkedésére is számítani lehet. A feltételezések szerint ez eleinte 5-6 százalékos lesz, az év végére viszont elérheti akár a negyven százalékot is. A liszt ára máris megugrott 16 százalékkal, a vállalatok pedig tegnaptól elkezdték a termékeikért elkért összeg hozzáigazítását. A péksütemények esetében az ár 50 százalékát a nyersanyaggal kapcsolatos költségek teszik ki. Ezenkívül a szállítás, a bérek, illetve a gyártási folyamat más összetevői befolyásolják még az árakat.
Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.
Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.
Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.
Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.
A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.
„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.
Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.
Elfogadta a román kormány a szolgálati nyugdíjak és közalkalmazotti bérek halmozásának korlátozásáról szóló törvénytervezetet, amelyet sürgősségi eljárást kérve terjeszt a parlament elé.
A lej–euró-árfolyam csütörtökön megdöntötte még azt a rekordot is, amelyet tavaly májusban az a sokkhatás okozott, hogy George Simion, a szélsőséges AUR jelöltje nyerte meg a megismételt államfőválasztás első fordulóját.
Bár a hatóságok szerint nem kell hiánytól tartani, a közel-keleti válság miatt Romániában sem zökkenőmentes az üzemanyag-ellátás: a Rompetrol năvodari-i finomítójánál szerda éjjel és csütörtök hajnalban több kilométeres sor alakult ki.