Bűnvádi eljárás indult a verespataki aranykitermelésre készülő Roșia Montană Gold Corporation (RMGC) ellen egy adócsalási ügyben.
2013. december 02., 17:272013. december 02., 17:27
A kanadai vállalatot Marcel Păvăleanu, a Ponta-kormány volt tanácsadója ellen folyó eljárás során kezdték vizsgálni – Păvăleanu 35 millió eurós adócsalás gyanújával tartóztatták le. A Digi24 hírtelevízió információi szerint az RMGC több mint 1 millió lejt fizethetett egy ploiești-i fantomcégnek.
Cătălin Hosu, az RMGC szóvivője hétfőn nem kívánt hivatalos állásfoglalást adni az ügyben, mindössze annyit mondott, hogy bűnvádi eljárás folyik egy olyan cég ellen, amely az RMGC beszállítója, a ploiești-i táblabíróság pedig kiterjesztette a vizsgálatot további 43 cégre, köztük az RMGC-re is. Hosu elmondása szerint az ügyben a vállalat egyik munkatársa vagy vezetője sem érintett. A Cégjegyzék által kibocsátott dokumentumok értelmében is bűnvádi eljárás zajlik az RMGC ellen, azonban annak okára nem derül fény.
A Dailybusiness.ro portál egyébként hétfőn arra hívta fel a figyelmet, hogy a hivatalos mérleg szerint a kanadaiak tavalyi bevételei összesen 393 ezer lejre rúgtak, ami pedig alig több mint harmada a ploiești-i Kadok Interprestnek kifizetett összegnek. 2012-ben az RMGC 111,5 millió lejes veszteséget regisztrált.
Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó, a Metinvest – írja a profit.ro. A gyár 195 dolgozója közül 194-et bocsátanak el.
Egy friss nemzetközi kutatás nagy fordulatot jósol a turizmusban, a változások nagy nyertese Románia és Magyarország lehet. De mégis hogyan?
A gyenge közlekedési feltételek, a kedvezőtlen csatlakozások, és a nehézkes földrajzi adottságok az európai sereghajtók közé helyezik Romániát az egy lakosra jutó vasúti utaskilométerek számát tekintve.
Miért válik szinte lehetetlen küldetéssé a karrier már a második gyermek után Romániában? Részmunkaidős adócsapda, bölcsődehiány és igazságtalan nyugdíjszámítás – egy elemzés rávilágít, miért fizetnek a nők súlyos árat az anyaságért.
A Neptun Deep-projekt keretében kitermelt gáz egy része a román belföldi piacra kerül, a fennmaradó mennyiség pedig más európai piacokra – jelentette ki Emma Delaney, akit nemrég neveztek ki az OMV-csoport vezérigazgatójává.
Romániában drágult a legnagyobb mértékben a háztartási fogyasztóknak szolgáltatott villanyáram európai uniós összevetésben: a villamosenergia-árak 2026 első félévében 51,9 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.
A munkaügyi minisztérium rendelkezik a szükséges fedezettel a nyugdíjak kifizetésére – jelentette be Florin Manole régi-új miniszter a költségvetés-kiigazítás kapcsán.
Tavaly óta csaknem 5 százalékkal, 114 900 euróra nőtt egy romániai lakás átlagára, miközben egy családi ház megvásárlásához átlagosan 170 000 euróra van szükség – legalábbis ezt mutatja az egyik legnagyobb romániai ingatlanközvetítő szeptemberi indexe.
A Carlyle Group, egy washingtoni székhelyű amerikai befektetési alap és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) eladta a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt, a Black Sea Oil & Gas (BSOG) SA-t – írja a profit.ro.
A BRD – Groupe Société Générale perével elkezdődött szerdán a ROBOR-bírság miatt indított eljárások sora.
szóljon hozzá!