
Óvintézkedések mellett indulhat a nyári idény a bolgár tengerparton
Fotó: Rédai Attila
A nyári turistaszezon megnyitására készül lassan Bulgária is. A tengerparton a tervek szerint május elsején elrajtoló idényben a bolgárok oltással vagy negatív koronavírusteszttel rendelkező turistákat fogadnak majd.
2021. március 17., 08:422021. március 17., 08:42
2021. március 17., 08:502021. március 17., 08:50
A szófiai idegenforgalmi miniszter bejelentése szerint a nyáron még biztos kötelező lesz a védőmaszk viselése a zárt közös terekben, mint ahogy a távolságtartás is.
A bulgáriai idegenforgalmat is súlyosan károsította az egy évvel ezelőtt begyűrűzött koronavírus-világjárvány. Tavaly jelentős mértékben visszaesett az ágazat számára létfontosságú külföldi turisták száma, a belföldön utazók pedig nem tudták kompenzálni ezt a kiesést.
Bulgária amúgy – Ausztriával, Görögországgal, Olaszországgal vagy Spanyolországgal egyetemben – támogatja az úgynevezett vakcinaútlevél bevezetését. Az Európai Bizottság javaslata a témában a korábbi bejelentések értelmében a szerdai nap folyamán várható.

Görögország május 14-étől várja a külföldi turistákat, amennyiben a járványhelyzet ezt lehetővé teszi – üzente Haris Theoharis athéni idegenforgalmi miniszter a berlini nemzetközi idegenforgalmi börzén (ITB) megtartott sajtótájékoztatóján.

Az európai illetékesek célja, hogy a koronavírussal összefüggő új immunitásigazolás, más néven a zöld útlevél a nyári szünet előtt életbe lépjen és megkönnyítse az Európai Unión belüli közlekedést a nyári szezonra – jelentette be vasárnap Thierry Breton, az Európai Bizottság belső piacért felelős ta
Olcsóbb gázolajjal indulhat a hét utolsó napja, miután pontban éjfélkor életbe lép a dízel jövedéki adójának 20 százalékos csökkentése. Történik mindez olyan időpontban, amikor csak hét olyan európai uniós ország van, ahol drágább a gázolaj.
Romániában papíron több mint 3000 infrastruktúra-fejlesztési projekt fut, amelyek becsült összértéke meghaladja a 400 milliárd lejt, azonban ezeknek mindössze 42 százalékánál indultak el a tényleges munkálatok az építési területeken.
Románia mély gazdasági válságba süllyedt – így értékelte a friss GDP-adatokat pénteki gyorselemzésében Cristian Socol közgazdász. Adrian Negrescu gazdasági tanácsadó szerint is második negyedévi gazdasági stagnálást enyhe visszaesés követheti.
Az energiaválság elhúzódását a zsebünkön is meg fogjuk érezni – figyelmeztetett Cristian Bușoi energiaügyi államtitkár.
A vártnál kevesebb áramot fogyasztott a romániai lakosság csütörtökön, miután a Duna alacsony vízállása miatt kényszerűen leállt a cernavodai atomerőmű 2. blokkja is – derül ki az adatokból.
Augusztus 16. és 31. között ideiglenesen 20 százalékkal csökkentik a gázolaj jövedéki adóját a nemzetközi árak jelentős emelkedése miatt.
Jelentős változás előtt áll a tejipar: az Európai Unió új csomagolási szabályai miatt a feldolgozóknak fokozatosan át kell alakítaniuk a tej, a joghurt, a tejföl, a vaj és a sajtok csomagolását.
A jelenlegi szabályozás alapján nem igényelhetik vissza az érintettek a nyugdíjukból levont egészségbiztosítási járulékot (CASS), ezért erre vonatkozó kérelmet sem érdemes benyújtaniuk a területi nyugdíjpénztárakhoz.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Stabil az országos villamosenergia-rendszer, a működés a megszokott rendben zajlik, és nem fenyeget kockázat a folyamatos országos áramellátásban azt követően sem, hogy csütörtökön ellenőrzött módon leállították a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját.
szóljon hozzá!