A Román Vasúttársaság (CFR) becslése szerint idén 17,4 milliárd lejt (3,9 milliárd eurót) kellene befektetni a vasúti infrastruktúrába, a szükséges öszszeg legnagyobb részét, 10,408 milliárd lejt olyan befektetésekre fordítanák, amelyek lehetővé tennék a sebesség növelését.
2015. július 05., 19:192015. július 05., 19:19
2015. július 05., 19:342015. július 05., 19:34
További 5,719 milliárd lejre volna szükség ahhoz, hogy elvégezzék a vasúti infrastruktúra elmaradt főjavításait 1000 kilométeren, hogy megjavítsák a természeti csapásokban megrongálódott berendezéseket, és helyreállítsák a hidakat és alagutakat – mutat rá az állami tulajdonú vállalat pénteki közleménye.
A gond csak az, hogy a kormány az összegnek alig a negyedét irányozta elő a 2015-ös állami költségvetésben, így a vasúttársaság alig 4,609 milliárd lejből gazdálkodhat. Eközben a CFR tavalyi beruházásai még ennél is kevesebbet, 2,317 milliárd lejt tettek ki.
A vasúttársaság pénteken egyúttal arról is beszámolt, hogy 73 millió lejes (16,5 millió eurós) profitja és 383,8 millió lejes forgalma volt az év első öt hónapjában. A fejlődéssel egy időben csökkent a szállítási forgalom. A CFR vezérigazgatója, Dan Costescu szerint a társaságnak elég rövid idő alatt és kedvezőtlen gazdasági helyzetben kellett elérnie ezt a pozitív eredményt.
„Célul tűztük ki, hogy olyan stratégiát alakítsunk ki, ami a tevékenységünk fejlesztésére, nem pedig korlátozására alapul, ami azt jelenti, hogy először is mérsékelten, de folyamatosan növelnünk kell a bevételeket, utána pedig csökkenteni a működési és egyéb költségeket, nem utolsósorban pedig folytatni az európai szállításba való integrálódást” – jelentette ki az igazgató.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
szóljon hozzá!